Több mint 60 Celsius-fokosak is lehetnek az IT-eszközök
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Mint már említettem, magazinok tesztjei engem általában nem hatnak meg, õk soha nem úgy fognak tesztelni, ahogy egy felhasználó ténylegesen a mindennapokban használja a gépet (tisztelet azon ritka kivételeknek, akik 1 héten át használják a készüléket és a tapasztalatokat írják le). Terheléses tesztekkel nem lehet egy készülék tulajdonságait meghatározni, mivel ezek a tesztek maximum 24 órásak szoktak lenni, a felhasználó pedig ennél ugye kicsit több ideig használja a készülékét, amit megvett.
A másik dolog, hogy a magazinok sok esetben befolyásolhatóak. Élénken él még bennem, mikor az iPod aksik robbantak, volt belõle 1-2 hír, majd süllyesztõbe ment a téma, mondván, hogy a készülékekkel nincs baj. Ez olyan 2007 tájékán történt, az adott aksitípus hibájáról akkor már 2 éve (2005 óta) tudtak. Érdekes módon bár a magazinok sorra kihozták a teszteket, hogy az iPod megbízható, nem robban az aksi, tavaly novemberben a teljes elsõ szériát visszarendelték aksihibára vonatkozóan (megjegyzem, a cikkek szerint a visszarendelt készülékeket ugyanúgy elsõ szériás iPod-okra cserélték, igaz, a cserekészülékek vadiújak...). Ergo 6 évükbe telt eldönteni egy visszarendelést... És mindehhez a "független" magazinok még asszisztáltak is "független" tesztjeikkel... A károsultaknak pedig titoktartás mellett kártérítéssel befogták a száját (illetve csak próbálták, mert páran azért is nyilvánosságra hozták a dolgot).
Mint említettem, szakmám szerint rendszer-informatikus vagyok. 12 éve dolgozom a szakmában, ezidõ alatt voltam technikus, szervizes, rendszergazda, stb. Hogy a lényegre térjek, rengeteg olyan problémával volt szerencsém ezalatt az idõ alatt találkozni, ahol a túlmelegedés okozott gondot. Volt nálam PDA, notebook, netbook, asztali gép, sõt, az utóbbi idõben pár tablet is megfordult a kezeim között ezzel a hibával. A legtöbbször vagy elégtelen hûtés okozta a bajt, vagy a por, esetleg alapon konstrukcióhibás volt a gép és nem volt megfelelõ szellõzés (ez leginkább a tabletre és a PDA-ra volt jellemzõ).
Hogy a lényegre térjek, mikor egy ilyen készülék bekerül a szervizbe, le kell tesztelnünk, ténylegesen fennáll-e a vevõ állítása. Tapasztalataimra alapozva ahhoz, hogy egy gép égesse az ember kezét, legalább 50 fokosnak kell lennie. 60 fok környékén pedig már nem csak a kéz sül, hanem az alkatrészek is károsodnak.
Ezt alapul véve, ahhoz, hogy a kijelzõknél fényerõ hiba vagy színelmászás keletkezzen, illetve az aksi teljesítménye hirtelen rohamos csökkenésnek induljon, tartósan 50 és 60 fok között kell, hogy üzemeljen a készülék. Ez nem hasraütés, ez szimpla elektronika, ha utána nézel, milyen hõmérsékleten sérül az aksi illetve az LCD panel, azt fogod találni, hogy ez az a tartomány, amit én is meghatároztam. Nem kell ehhez a konkrét típust megmérni, elég, ha ezeket a hõmérsékleti adatokat ismered és akkor nagy biztonsággal meg lehet saccolni, hány fokig hevülhet a készülék.
Mégegyszer mondom, nem kellenek ehhez tesztek, elég a sorra jelentkezõ hibajelenségeket olvasni, azok megmutatják, mi is lehet a gond.
Az aksira teszteket mutassak? Nézd meg, a youtube-on fent van az a videó, ami az egész aksi botrányt kirobbantotta, ott közölték az általam leírt adatokat. Az pedig, hogy az Apple mit állít, már ott megbukott, hogy a múltban már próbáltak eltussolni olyan eseteket, amik a részvényeik komoly esését, emellett komoly anyagi kiadásokat okoztak volna a cégnek. Nem fogják beismerni, hogy a zászlós hajónak tervezett készülékük komoly hibákkal küzd, sõt, igyekezni fognak a hibákat elkendõzni. Ez nem összeesküvés elmélet, ez szimpla üzletpolitika.
De tessék, linket kértél:
http://itcafe.hu/hir/apple_ipod_felrobbant_karteritesi_ajanlat.html
Ilyen múltú cégnek tényleg lehet hinni, mikor egy közismert hibát nem visszarendeléssel, hanem lefizetéssel akartak megoldani...?
Vagy vegyük a Time Capsule-ok esetét, ahol szintén ismert a hûtési probléma. Az elsõ szériás készülékek kialakítása oly mértékben hibás, hogy a ventilátor a meleg levegõt keringeti körbe-körbe, mivel nincs megfelelõ szellõzõnyílás kialakítva. Az elsõ szériás készülékek, melyek ugye 2008 végén kerültek le a gyártósorról, és esetleg egyfolytában ment, akkor garantáltan nem érte meg a 2010-es év végét. Az Apple a hibát elismerte, csereprogramot is hirdetett. Azok a készülékek, amik 2011 végéig megdöglöttek, cserére kerültek.
Nos, hogy a lényegre térjek, itt egy cikk, mi történik, ha ne adj isten kibírja a készülék 2012 elejéig:
http://appsolute.hu/2012/02/13/hibas-hutes-miatt-mennek-tonkre-a-time-capsule-ok/
A lényeges rész a következõ:
"Kinyomoztuk, hogy volt egy gyártási sorozat a Time Capsule-ökbõl, amik kifejezetten nagy arányban hibásodtak meg. Statisztikák szerint a 2008-ban gyártott és azóta állandóan használt Time Capsule-ök egyike sem érte meg a 2010-es évet. Ez nem vetett jó fényt az Apple-re, ezért visszahívási programot indítottak a hibás eszközök garancián túli cseréjére, ami a http://support.apple.com/kb/TS3351 címen _volt_ elérhetõ.
“If Apple or an Apple Authorized Service Provider confirms that your Time Capsule is affected, Apple will repair or replace it free of charge.”
Time Capsules being recalled are those with serial numbers between XX807XXXXXX and XX814XXXXXX, sold between February and June 2008.
A mi általunk javított Time Capsule sorozatszám alapján beleesett volna az intervallumba, de sajnos az Apple visszautasította a cserekérelmünket – arra hivatkoztak, hogy korábban kellett volna elintézni a dolgot, a gyártástól számított 3 éven belül."
Ergo bár a készülékre visszahívási program lett hirdetve ismert és elismert hiba miatt, mivel a készülék tulajdonosa nem tudott a típushibáról és csak 2012 januárjában szembesült vele, így az Apple közölte, hogy felejtse el a visszahívási programot, 3 éven belül kellett volna hozzá megdöglenie a készüléknek...
Vagy vegyük az iPhone esetét, mikor kisült, hogy az antenna elrendezése az elsõ szériánál hibás, így bizonyos helyek kézzel való lefedése a térerõ tljes eltûnését okozhatja. Az Apple elöször elismerte a hibát, majd amint szóba került, hogy 1,8 milliárd dollárban fájna nekik a visszarendelés (és ez még csak a visszarendelés, ehhez még hozzájöttek volna a járulékos károk, pl. részvények esése), azonnal megváltozott a vélemény és közölték, hogy a hiba csak pár esetben fordult elõ és megoldásnak ingyen adtak a készülékekhez 1 tartót... Megjegyzem, a hiba felismerése után a készülékekben az antenna elrendezésén igen gyorsan módosítottak, hogy ne jelentkezhessen újra ez a jelenség.
Ez csak pár eset abból a több tucatból, ami mutatja, hogy az Apple milyen módon machinálja a közvéleményt (lásd eltussolások), milyen módon veszi semmibe a vevõt (lásd a visszarendelés esete). Mindent megtesznek, hogy a részvényeik ára ne zuhanjon, mert az kárt okoz a részvényeseknek. 1-1 hiba elismerése, ha új készüléknél történik, az adott típus bukását okozhatja (ez pedig akár a cég bukását is, hiszen ha nem megy a készülék, bukták a részvényeket, a fejlesztési és gyártási költségeket, stb.), tehát ezt nem teszik meg. 1-1 visszahívás szintén ezt az eredményt hozhatja, hiszen ha egy hibás szériát még a forgalmazás alatt visszahívnak, az egyet jelent a hiba elismerésével.
Szóval igen, ha egy lap a felhasználó véleményének ellentmondó adatokat közöl, az gyanús, ha az Apple mond valamit, az is gyanús, marad tehát a felhasználók véleménye. Megjegyezném, hogy még ott is vannak érdekes dolgok, tapasztaltam már cenzúrát több fórumon is (pl. Samsungnál és Apple-nél egyaránt).
Felhasználó: mindig a gép a hibás Rendszergazda: a hibát először ne a gépben keresd.
"Performance on the new iPad ($500 to $830) was superb in virtually every other way as well. The 5-megapixel camera took very good photos. Verizon's 4G network yielded very fast, dependable connectivity to a 4G-compatible version of the iPad in our informal tests. And despite the energy-intensive display and graphics, the iPad still has longer battery life than all other tablets.
Responding to consumer comments on the new device, and to coverage from other reviewers, we also carried out further tests that confirmed the new iPad is warmer in its hottest spots than the iPad 2. But we didn't find those temperatures to be cause for concern. In addition, further tests of observations we made that the new iPad was not recharging when playing a demanding, intense video game, showed that the problem was limited to times when the device was playing a demanding game with the screen fully bright. Our high overall judgment of the new iPad was not affected by the results of either battery of tests. More details soon on these tests."
Az meg kulon szerencse, hogy konkret homersekleti adatok megadasa nelkuli kommentekbol te mar siman meg is tudod allapitani, hogy hany fokosak lehettek a keszulekek.
Valoban fogalmam sincs, hogy a macworld az miert szamit neked kevesbe megbizhatonak, mint a consumer report, ami mar eleg sok hibat kovetett el a multban. Ez tipikusan magyar felfogas, hogy biztos lefizettek oket, vagy ilyesmi. Ezek fuggetlen forumok es ha egyszer is hazugsagon kapjak oket, az nagyobb problema szamukra, mintsem amit esetleg ezzel nyerhetnenek, bar ezt sem tudom, hogy mi lenne. De ismetlem sorakoztass fel olyan teszteket, melyek 60c+ homersekleteket tamasztjak ala! Linkekkel!
Ezenfelul szinten idezz teszteket melyek azt bizonyitjak, hogy az aksi 70% -os toltesenel, mar 100%-ot jelez a bendezes!!! Szintugy linkekkel!
Meg az Apple is megmondta, hogy ugyanugy zajlik a toltes, mint az elozo iPad eseteben. Pont.
Amugy a tajekozottsagodoat remekul peldazza, hogy azt allitod, hogy az iPad3 vekonyabb lett. Melle! Pont, hogy enyhen vastagabb lett. De sebaj... Fo, hogy minden kis szalmaszalba kapaszkodva probald rosszabb fenyben feltuntetni a keszuleket.
Kértél forrást, én adtam. A fórumon több hozzászólásban is szerepel, hogy a készülék irracionálisan melegszik, a kezelõje nem bírta kézben tartani, annyira felforrósodott (szerény informatikusi fejemmel azért megkockáztatnám, az nem az általad említett cikkekben szereplõ max. 45-47 fokos hõmérséklet lesz, ami égeti a kezet). A forrás adott, nem neked kell keresgélned, majdnem mindegyik hozzászólás a hõproblémákról vagy az ezekbõl bekövetkezett különbözõ hibákról szól. Leggyakrabban a képernyõ színei másznak el, illetve a fényerõ megy el, de több esetben jelzik, hogy az aksi élettartama hirtelen radikálisan lecsökkent. Ezek a hibák, mivel tömegesen fordulnak elõ, visszavezethetõek a túlmelegedésre, elég tipikus megjelenési formái annak. És szintén informatikusként azt mondhatom, hogy az ilyen hibák nem 40 és 50 fok között jönnek elõ, hanem ha a készülék tartósan 60 fok környékén üzemel. Ilyen hibái voltak anno a HP laptopjainak is, mikor az inverterük illetve a tápbevezetésük túlmelegedett.
Ne is haragudj, de a MacWorld cikkei valahogy nálam nem számítanak megbízhatónak, ha az Apple termékeirõl van szó. Vajon miért is nem?
Megjegyezném, az iPad 3 melegedése arra is visszavezethetõ, hogy gyakorlatilag teljesen hibás az aksimérése. Nem csak egy felfújt buborék a dolog, tesztekbõl kiderült, hogy a készülék 70%-nál már teli jelzést ad az aksira, rtáadásul ezután a többi típussal ellentétben nem áll át csepptöltésre, hanem 100%-ig teljes töltéssel megy, majd leáll a töltés, míg le nem megy az aksiból 5%, és 95%-nál ismét teljes erõvel tölt vissza. Azaz ha ez így igaz, akkor a készülékbõl hiányzik az aksi kímélésére szolgáló csepptöltési funkció, ami bizony vezethet ahhoz, hogy az aksi túlmelegszik, ezáltal a készülék is jobban melegszik. És lehet humorizálni, hogy egy technológiát biztos Steve Jobs mellé temettek, de csendesen megjegyezném, hogy az iPad 2-ben még volt csepptöltés...
Egyébként meg összehasonlítani az iPad 2 és az iPad 3 melegedését elég érdekes dolog. A 3. generáció jóval erõsebb hardvert kapott, emellett keskenyebb is lett, tehát tetszik vagy sem, a hõelvezetésnél bizony könnyen megeshet, hogy mellétrafáltak és nincs megfelelõ hõcsatorna kialakítva a készülékben. A sok túlmelegedés pontosan erre a hibára utal.
Felhasználó: mindig a gép a hibás Rendszergazda: a hibát először ne a gépben keresd.
Ad 2, a forumokon barki irhat, barmit, akar en is irhatnam, hogy hozzafagyott a kezem a keszulekhez
Ad 3, nem nekem kene bongesznem a forumkat, hanem neked idezned relevans megjegyzeseket
Ad 4, az altalam linkelt tesztben sem 5-10 percig porgettek a keszuleket, amint az idezet is alatamassza azt
Ad 5, ugyenez cikkben mar olvashattad, hogy a tobbi tablet is kb. ugyanannyira melegszik, mint az iPad 3, hol kicsit jobban, hol kicsit kevesbe, tehat elmeletben a tobbi tabletnek is ennyire megbizhatatlannak kene lennie, hacsak nincsenek olyan hotani ismeretek birtokaban, aminek az Apple is volt meg az elozo generacio megalkotasanal, csak kozben elfelejtettek, esetleg a tudast Steve Jobs melle temettek
Az Apple álláspontja erre: a készülék specifikációja szerint 65 fokig jók vagyunk, míg ezt a hõmérsékletet el nem éri a készülék, addig az a normális, üzemi tartományon belül van, tehát nem számít túlmelegedésnek.
Figyelmedbe ajánlanám a https://discussions.apple.com/thread/3811560?start=0&tstart=0 oldalt (ez ugye a hivatalos Apple fórum), ahol sorra olvashatod a felhasználók panaszait a túlmelegedésrõl és az utóbbi idõben már az ebbõl adódó hibákról is. Õk nem tesztek alapján, hanem a való életben való felhasználás alapján panaszkodnak a készülékre, tehát nekik valahogy jobban el lehet hinni, hogy túlmelegszik a gép, mint az olyan teszteknek, ahol 5-10 percig hajtják a gépet és aztán méricskélnek...
Megjegyzem, egyre több olyan hibajelenség jelentkezik a készülékeknél (képernyõ elszínezõdés, színelmászás, fényerõ esés, hirtelen aksiteljesítmény esés, stb.), ami arra utal, hogy a túlmelegedés kárt is tehet a készülékben.
Felhasználó: mindig a gép a hibás Rendszergazda: a hibát először ne a gépben keresd.
Ez igy ahogy van baromsag. Vagy esetleg van erre valami forrasod is?
"After playing Riptide GP for 1 hour, the tablet had a maximum temperature reading on its back of 100 degrees Fahrenheit (94 degrees at the back center)." - http://www.macworld.com/article/1166068/not_so_hot_new_ipad_heat_levels_comparable_to_android_tablets.html
Szerintem az a legeletszerutlenebb, hogy LA-ben ne legyen egy kocsiban AC 😊
Annal mar csak az eletszerutlenebb, hogy kocsi nelkul menj barhova is 😊
Mindennel meg mar csak az altalad emlitett homersekleti ertek nagyobb irrealitas, mivel LA-ben sohasem tapasztalhatsz ekkora meleget, nemhogy atlaghomersekletet 😊
"Temperatures exceed 90 °F (32 °C) on a dozen or so days in the year, from one day a month in April, May, June and November to three days a month in July, August, October and to five days in September." - http://en.wikipedia.org/wiki/Los_Angeles#Climate
http://muszaly.hu A szingularitás fel fog robbanni. Akármit is jelent.
nem kell napra menned ahhoz, hogy megpusztúljon. Mint ahhogy a cikkben az is marhaság, hogy a napfény okozz bármit is. télen is van napfény...
A hõ az amit nem bír. Nyáron elég neked árnyékban álni a 34fokban és már gondott tud okozzni.
Ez egy fizika. Könnyen ki lehet számolni, hogy megkora hõkölünbség kell, hogy legyen a házon belûl és kívûl, hogy a gép ideális hûtése meg legyen. Minnél kissebb ez a különbség annál szarabb a hûtés. A példánál maradva: LosAngelesben a nyári átlag 35-40fok már bõven sok ahhoz, hogy az ideális hûtést elfelejtsük, és óvatosan terheljük a gépet.
hát ez marhaság. Ha egy gépet a napon hagyok akkor nem 40fok lesz hanem annyi amennyi. Mennie sem kell és megdöglik a hõhaláltól.
A tesztek szerint az iPad akár letõltés közben is képes 40 fok fõlé menni. Ez viszont már necces. Mert egy sima letõltés semmilyen komoly funkciót nem igényel a géptõl. Bár lehet, hogy a wlan cuccos meg szépen heviti belülrõl a vasat.
Mind1 is, sztem 40-47fok a kézben hosszú távon az már meleg. Nyáron erre még rámegy a környezet hõfoka ami már lehet alapból 35-40fok (attól függ hol van a user) és ezt még elkezdjük melegíteni. Hát sztem sok lesz a garis csere.
A gond ott van sztem, hogy a user azt a felületett markolássza ami egyben a hûtését is biztosítaná a gépnek. Pl. ha az ölébe teszi már is le van fogva a hûtésre használt felület legalább 50%-a és már csak a kijelzõ felé mehet a hõ.
Kissé elszámolták magukat.
A számok így valóban magasak, de ne felejtsük el, hogy mivel nincs hõleadása a készülékeknek az asztal felé (mivel ugye arrafelé amit leadna, az vissza is verõdik), tehát a valós használatban ezek a számok nemes egyszerûséggel nem állják meg a helyüket.
És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a hõkamerák nem a ház hõmérsékletét fogják mutatni, hanem a legmagasabb érzékelt hõmérsékletet (ergo ha a proci hõje érzékelhetõ, akkor annak a hõmérsékletét fogja mutatni, nem pedig a felületét), így mivel ezek a készülékek passzív hõleadásra lettek tervezve, ezek a tesztek nem is irányadóak, mivel a ház belsõ viszonyait mutatják, nem pedig azt, hogy a ház maga milyen hõmérsékletû. Ezt ugyan nem írták le, de ismert probléma az ilyen teszteknél, mivel a kamerák elég érzékenyek ahhoz, hogy bizonyos vastagságú anyagon átlássanak, így mindig a legmagasabb hõmérsékletû terület hõviszonyait fogja mutatni. Itt nem a felület lesz az, amit mérnek, hanem a felület mögötti hõmérséklet, mivel az a magasabb.
Felhasználó: mindig a gép a hibás Rendszergazda: a hibát először ne a gépben keresd.
Bár fölül a gálya, s alul a népnek árja, azért a pénz az úr...
Bár fölül a gálya, s alul a népnek árja, azért a pénz az úr...
Bár fölül a gálya, s alul a népnek árja, azért a pénz az úr...
Ezek sima bullshitek voltak, nem eletszeru peldak (a mobil sem 2 perc alatt fog neked felforrosodni, meg kozvetlenul kiteve a napfenynek sem...)
Az a napsugarzas, ami ilyen eros, mar az embernek is kellemetlen es hacsak nem napozol, nem igazan fogsz ott lebecolni....
Attól, még, hogy Te látod a kijelzõt, azt érheti közvetlen fény - pl a hátlapját az autó szélvédõjén keresztül. Persze, menjen a klíma, meg minden, de tulajdonképpen pont, hogy tavaszi napsütésben is produkálták a hibát.
Nem feltétlen az aúj iPad-re kell ezt vetíteni (holott tényleg megmérték) hanem minden egyéb mostani passzív hûtéses erõmûvekre.
Az, hogy beltérrõl kimész, és ott akár napsütésben, akár árnyékban, de rekkenõ hõmérsékletben tovább használod - használnád, ha nem melegszik túl - a készüléked, gyakorlatilag elkerülhetetlen.
Számtalanszor látom a mai lurkókat - teszem azt hozzá, hogy nagyon helytelen - leszállni a bkv valamely járatáról, közben játszanak a kütyüikkel, és a napfényen mennek dolgukra, szemük sarkából néha-néha figyelve a forgalmat. Õk sem, és más sem - én sem - fogok csak azért tervezetten megszakítani egy gyalogos navigációt, mert kiérek a napra...
Igen is van jócskán életszerû példa, hogy napon, nyáron, vagy csak szórt napsugárzást kapva használod a kütyüdet, ami meg izzad, szó szerint a terhelés alatt.
Edit: Atnyalazva a logot talaltam 2 36C fokos bejegyzest is...a kb 150-bol....
Ugyanaz a jatek egy sony-ericsson keszuleknel, egy generacioval frissebb cpu-val, de alacsonyabb kijelzo felbontassal mar nem okoz jelentos tulmelegedest. Ugyanebbol a cpu-bol egy erosebb valtozat pda-ba epitve pedig mar aktiv hutest kapott, ami eloszor meglepett, de belegondolva erheto. Csak a vizallo aktiv hutest kellene megoldani vagy a thermal throttling-ot rendesen kezelni es akkor semmi gond nem lesz. (tehat vagy lehutik egy ventillatorral vagy mint ahogy a pc-knel lassitani kell a cpu-t ha tulmelegszik, legfeljebb majd szaggatnak tole a jatekok)
Nalam jobban senki sem szeretei bosszantani az Apple fanokat es ekezni a ceget, de....most ugy oszinten, mennyire valoszeru a kep: A tuzo napon alva mobilozik, tabletel valaki, ugy, hogy a napsugar kozvetlenul erje a keszuleket? Most tekintsunk el attol, hogy 2 bites aggyal mar reg arnyekba vonul az ember, de mondjuk epp olyan helyzet van, hogy nem tud (most eppen 1 ilyen helyzetet sem tudok elkepzelni, hacsak nem mondjuk Death Valleyben vagyunk...) Megis mi a lofaszt lehet a kijelzobol latni tuzo napsutesben? Ha meg telefonalsz, akkor meg egyik fele a fejednel, masik fele takarva a tenyereddel...
Táblagépek és mobiltelefonok egyre melegedõ tendenciájára irányul a mérés.
A notik mérése csak hab a tortán. Oda tényleg okés a Coolpad, nade egy nagy teljesítményû mobiltelefonhoz, vagy táblagéphez ugye te sem gondolod komolyan a hûtõpad használatát?!
Pláne, hogy fõképp kézben használod õket. Passzív hûtésük - ami tervezési korláttal bír - pedig mostanra kezd elérkezni a határokig, lásd új iPad, aminél már egy kültéri használat esetén - mert nyáron ha utcán, parkban használod - a napsütéssel kombinált használat leálláshoz vezethet.
Bizony, ami árammal megy, az melegszik. Ez eddig is így volt, de az eddigi teljesítményigény hõjét az eddigi hardverek passzív kialakításai sikeresen elvezették. Mára már ez kezd - az akkumulátor kapacitással egyetemben - szûk keresztmetszetté válni.
Mellesleg Coolpad és passzív hûtés.
testo 890 - prémium kategóriás hõkamera
Magas hõmérséklet mérés +1200°C-ig
TESTO 890 hõkamera
A 876-osnak is 1.6M Ft az ára.
3.14159265358979323846264338327950288419716939937510582097494459230781640628620899862803482534211706798214808651328230664709384460955....
Emancipate yourself from mental slavement!
286/20Mhz; 1Mb; WD Paradise 512Kb; 40Mb; Mono VGA; ...Wolfeinsten 3D priman fut rajta 1.2 rendszerfloppyrol :>