Berta Sándor

Túlmelegszik az új iPad

Az Apple által március elején bemutatott készülék az egyik leginkább túlmelegedésre hajlamos mobil eszköz. Különösen a közvetlen napfény képes felhevíteni az új iPad burkolatát.

Fórumokon és az Apple oldalain egyre több olyan beszámoló olvasható, amelynek szerzői az új iPad vásárlói. A legtöbb vélemény egy pontban egyezik: a készülék hajlamos a túlmelegedésre. Ez a jelenség általában akkor következik be, ha a terméket közvetlen napfénynek teszik ki. Amint ez bekövetkezik, a táblagép hajlamos lekapcsolni magát és közben megjelenít egy üzenetet, miszerint az eszköznek le kell hűtenie magát. A Cnet cikkében kiemelte, hogy bár a probléma meglehetősen ritkán figyelhető meg, de mindenképpen valós jelenségről van szó. Ugyanakkor az is igaz, hogy sokan összekeverik a túlhevülést az üzemszerű melegedéssel.


A hír felkeltette a Tweakers.net holland IT-portál szerkesztőinek az érdeklődését, akik pontos méréseket végeztek, többek között hőkamerával. Az eredmények megerősítették, hogy az új iPad - teljes terhelés alatt - átlagosan 5,3 Celsius-fokkal melegebb az elődjénél. A holland riporterek egymás mellé helyezték el a két tábla PC-t és mind a kettőn öt percen keresztül futtatták a GLBenchmark nevű programot, ezután megmérték a táblagépek hőmérsékletét. Az iPad 2-nél 28,3, míg az új iPad esetében 33,6 Celsius-fokot mértek.


Az Apple adatai szerint az iPad számára az optimális környezeti hőmérséklet 0 és 35 Celsius-fok között van. Mindezek után nem is lehet csodálkozni, hogy a készülék gyorsan túlmelegszik és lekapcsol, ha huzamosabb ideig közvetlen napfénynek van kitéve. A Tweakers.net szerkesztői úgy vélik, a probléma forrása az új iPad esetében használt SGX543MP4 típusú integrált grafikus chip. A Cnetnél viszont úgy gondolták, hogy a túlmelegedés a Retina érintőképernyőnek köszönhető.


A helyzet azonban közel sem egyszerű, hiszen a Consumer Reports nevű amerikai tesztmagazin is méréseket végzett. A szerkesztők az új iPad esetében 46,7 Celsius-fokos értéket mértek azután, hogy a terméken 45 percen keresztül futtatták az Infinity Blade II játékot. Trudy Muller, az Apple szóvivője közölte, hogy az eszköz az elfogadott specifikációkon belül működik. Az aggódó felhasználók számára felajánlotta, hogy a kérdéseikkel, észrevételeikkel forduljanak az AppleCare központhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lordsithlord #155
    Kapásból megjegyezném, hogy miután kiderült a hiba, a készülék belsejét kis mértékben ugyan, de átrendezték, így a hiba megszűnt, mivel az antenna átrendezésével elvileg már nincs olyan pont, ahol le tudná fedni a felhasználó a kezével és ez zavart okozhatna.

    A legtöbb készülék valóban, 90-95%-os töltöttség esetén átáll csepptöltésre, de általában nem is mutat 100%-ot. A képernyő kijelzéses készülékek legtöbbje ugyan nem százalékosan mér a főképernyőn, hanem egységekben, de egyre több eszközben van belső, pontosabb (azaz százalékos) töltöttség mérő is. Valóban, a szoftverek legtöbbje hibás, így mikor átáll csepptöltésre, akkor kijelzi, hogy aksi tele. Az Apple-nél nem is ez a legkomolyabb probléma, hanem az, hogy lényegében miután kijelez, utána se áll át csepptöltésre (mivel ilyenje nincs), hanem teljes töltési teljesítménnyel megy tovább a töltés. A csepptöltés hiánya miatt pedig igen hamar eszi az aksikat, mivel gyakorlatilag a normális terhelés többszörösét kapja (normális terhelésen azt értem, amire az aksit tervezték).
  • narumon #154
    Ezt már kibeszéltük itt lent is. Ez tökéletes példája a hisztinek. Mutass nekem egy készüléket ami nem így működik.
  • narumon #153
    Szerintem minden cégnél találsz ilyet, és örülök, hogy felhoztad az iphone4 témát, mert ott lehet a legjobban leszűrni, hogy hisztiről volt szó. Visszahívást emlegettek meg minden hülyeséget, közben meg változatlanul gyártják azóta és érdekes módon amint lecsillapodtak a kedélyek senki sem találkozott a problémával. Okosabb emberek már akkor látták, hogy hisztiről van szó, csak ha egy nokia térereje esik le bizonyos fogáskor az nem hír csak ha az apple térereje. Megjegyzem már akkor is voltak tesztek meg cikkek, ahol újságírók tesztelték, hogy térerőben még így is a top telefonok között van és olyan helyekről lehet vele telefonálni ahol más telefon már meg sem mozdul. Persze ez megint minimális publicitást kapott mert ez nem hír.
  • lordsithlord #152
    Megjehyzem, erre az iPad3-ra alaposan rájár a rúd, mégegy "akit" találtak vele kapcsolatban:

    http://twica.blog.hu/2012/03/26/ujabb_gate_ezuttal_az_ipad_eseteben

    Alig 2 hete van a piacon de máris 2 hibája is ismert, ez nem túl jó arány...
  • lordsithlord #151
    Az Apple nem teljes visszahívást csinált, hanem fogta magát és a még el nem adott készleteket hívta vissza. Ergo a visszahívásról nem sok szó esett, mivel oly módon igyekeztek csökkenteni a veszteséget, hogy csak a még el nem adott készleteket cserélték. Ezt megtehetik közlemény nélkül is, szimplán értesítik a hivatalos kereskedőket és belső vonalon elintézik a raktári készlet cseréjét. A károsultak legtöbbjével valószínűleg megegyeztek titokban, így csak néhány kirívó eset került napvilágra.

    De volt komolyabb visszahívásos esetük is (az akkor a cégnek több, mint 800millió dollárjába fájt), akkor a meghibásodást az aksira fogták (később kiderült, hogy az aksi ugyan valóban hibás volt, de a MacBook töltőáramköre sem volt tökéletes). http://pcworld.hu/15-apple-macbook-pro-visszahivas-20060731.html

    Vagy szintén visszahívással végződött az iMac szériahibája (itt a HDD volt hibás), az akkor a cégnek közel 400milliójába fájt. Kifelé pedig úgy közölték, hogy "pár készüléket visszahívtak". http://yamm.hu/jimny21/18705527592-nincs-visszahivas-az-apple

    Vagy szintén a MacBook Pro-nál és mit ad Isten ismét az aksival volt visszahívás (nem lehet tudni, mennyibe került a cégnek) http://hoc.hu/Notebook/Az-Apple-visszahivja-a-MacBook-Pro-noteszgepek-egyes-akkumulatorait.html

    DDe érdekes, amit az Ipod Nano-val csináltak. Ime egy cikk 2007-ből: http://nonstopmobil.hu/elfustolt-egy-ipod-nano-20071008.html
    (itt jegyezném meg, hogy a cikkben is szerepel, hogy a hiba már 2005 óta ismert volt, mégis 2 év kellett, hogy az Apple érdemben lépjen)

    Szintén iPod visszahívás: http://index.hu/tech/2011/11/13/ipod_nanokat_hiv_vissza_az_apple/ (mit ad isten ugyanaz a hibajelenség, mint a 2007-es esetben, ráadásul ugyanaz a széria, tehát ahhoz, hogy eldöntsék, kell a visszahívás, 4 év és néhány újabb baleset kellett...)

    Ha utána nézel, anno kiszámolták, mennyibe is kerülne egy hibás széria visszahívása az Apple-nek. Ezt éppen az iPhone4 kapcsán számolgatták, ahol hardverhibás volt a készülék konstrukciója, így sok esetben elvesztette a térerőt, ha esetleg úgy fogta meg z ember, ahogy az nem szerette. Az akkori számítások szerint ha ezért a hibáért elrendelték volna a teljes visszahívást, az az Apple-nek 1,3milliárd dollárjába került volna (és ebben még nincs benne, mennyit esett volna a részvények értéke). Az Iphone 4 esetében is inkább kitalálták, hogy bár a szakvélemények szerint a készülék nem felelt meg annak, amit a gyártó meghatározott, de ha egy tokba teszik a készüléket, akkor a hiba megoldódik, hiszen az ember nem ér hozzá a készülékházhoz és így nem jön elő a hiba. És mit is tett így az Apple? Az 1,3milliárd dolláros visszahívás helyett készülékenként kb. fél dollárért adtak hozzá 1-1 tokot ingyen... http://upfone.hu/hir/mennyibe-kerulne-egy-iphone-4-tererohiba-miatti-visszahivas

    A fentebb felsorolt hibák egytől egyig azt bizonyítják, hogy bizony komoly hibák akadnak a cég minőségbiztosítási rendszerében, hiszen ezek mind kiszűrhetőek lettek volna egy szimpla alaposabb ellenőrzéssel. Sok vélemény szerint az Apple tud ezen hibák legtöbbjéről, de kockázatot vállalnak inkább a nagyobb haszon reményében. Nem vagyok egy összeesküvés hívő, de az, hogy 2005 óta több, mint 20 esetről lehet tudni, ami szériahiba volt és a minőségbiztosítási hiányosságokból adódóan fordultak elő, nos, ez szerintem elég sokat mondó. És ennek fényében már az is érthető, hogy miért is nem vállal saját kockázatot az Apple a plussz garancia adásával, miért csak plussz ráfizetéssel lehet kiegészítőként venni a garibővítést (már ahol lehet persze)


    Az uniós garancia szabályozás szerint minden tartós használatú termékre kötelező garanciát adni. Ezt nálunk kibővítették azzal a tétellel, hogy a 10ezer forint feletti termékeknél legalább 1 év, alatta pedig a forgalmazó határozza meg. De nem csak az unióban, hanem általánosan szinte mindenhol az 1 év alapgari az elfogadott tudomásom szerint (bár ebben lehet, hogy tévedek).
  • narumon #150
    "Azt nem mondom, hogy ténylegesen rosszabbak az Apple termékek statisztikái, mint más termékeké (bár tény, hogy nem sok más terméknél lehetett olyat olvasni, hogy a termék felrobbant vagy kigyulladt egyértelmű túlhevülés miatt)."

    Dehogynem. Az olyan eszközök amikben akkumulátorok vannak ott bizony előfordul. Szerintem inkább nem tudsz olyan céget mondani ahol nem volt még ilyen. (A lufifújás szintje persze teljesen más)

    "de igazából összehasonlításkor nem találtam olyan tényezőt, ami indokolná az árát meg a nagy reklámját."

    Ezt a reklám dumát én soha nem értettem. A csapból is Samsung reklám folyik, szerintem 2x annyit tolják az arcodba mint az apple terméket, mégis az apple reklám zavar mindenkit, ami leginkább az elégedett fogyasztókból áll, akik meg vannak elégedve a termékkel és ajánlják ismerősöknek. Az összehasonlításban meg valószínűleg az jön elő, hogy kinek mi a fontos; én kb 10 féle tabletet teszteltem hosszabb rövidebb ideig. Volt ezek közt márkás, kínai, Magyarországon beszerezhető és csak külföldről rendelhető is. Az én tapasztalatom az, hogy ami megközelíti az ipadot minőségben, használhatóságban, az bizony egy fikarcnyit sem olcsóbb. Persze nekem is vannak barátaim akik 40.000Ft-os kínai csodát használnak, mert elég arra amire használják, meg nyilván egy csomó kompromisszum nem zavarja őket, de egyikük sem akarja soha megmagyarázni, hogy az a kütyü jobb mint az ipad vagy ha lenne pénze akkor nem az ipadot választaná inkább.

    "Összegezve a dolgot: sok új infót megtudtam ugyan az iPad-ról, de még mindig annyi negatívumot látok, hogy nem látom megalapozottnak azt a hatalmas rajongótábort, akik annyira szeretik az Apple termékeit."

    Én továbbra is fenntartom, hogy ez azért van mert
    1, neked nem fontosak az "apró" részletek (az összes olcsó tablet, egy egyszerű TN Film LCD-vel készül amit össze sem lehet hasonlítani az IPS panellal vagy a Samung féle SAMOLED kijelzővel, az összes olcsó tablet örül ha 3-4 órát bírja mondjuk filmnézéssel, az összes olcsó tablet megfekszik ha egy modern játékot akarsz játszani rajta, az összes olcsó tablet viszonyítási súlya lényegesen nagyobb mint a csúcs kategóriáé, és ezeket tudnám még hosszan sorolni - ha ezek neked nem lényegesek akkor nyilván nem is éri meg a 2x - 3x árat egy ipad. Ha viszont ezek lényegesek, sőőőőt ezek az alap dolgok akkor meg nincs is nagyon konkurenciája max a Galaxy Tab.
    2, pénz kérdés mert nem azt mondom, hogy nincs pénzed (mielőtt rámsütnéd), hanem neked mondjuk lehet, hogy nem ér plusz pénzt az amiben az apple lényegesen jobb.
  • narumon #149
    "Garanciára visszatérve: nem ingyenes nemzetközi garancia kell, hanem kockázatvállalás, azaz a gyártó ne csak az alap garanciát vállalja."

    És ki dönti el, hogy mi az alapgarancia? Magyarország szerint nézed? Akkor 1 év. Mondjuk 10.000 Ft alatti termékre nem kötelező 1 év garanciát vállalni, tehát ha egy pendrive-ra megadják az 1 év garanciát az már nagy bizalom, hiszen túllépték az alap garanciát? Vagy mégis mi alapján számolsz?
    Egyébként szerintem abban egyet értünk, hogy én is kevésnek találom az 1 év garanciát, de mivel még soha nem ment tönkre apple termékem, így annyira nem érdekel mit vállalnak rá amikor 4-5 év múlva is tökéletesen megy a telefonjuk mondjuk. Szerintem a személyes tapasztalat fontosabb mint a cég garancia vállalása. (Pl itt a forumon is írtam már le, hogy egyszer vettünk egy Samsung mosógépet - 3 év garanciával, a 3 év alatt vagy 5x szart be és állt - ergo én valószínűleg soha a büdös életben nem fogok többé Samsung mosógépet venni még akkor sem ha 5 vagy 10 év garanciát ad rá a Samsung - maradok a Whirpool, Siemens kategóriánál azok csak mosnak és mosnak)
  • narumon #148
    "A garancia lényege, hogy mennyi kockázatot hajlandó vállalni egy cég adott termékére. Ahhoz, hogy kockáztasson, bíznia kell a termékben, hiszen különben nem vállal rá többet, mint amennyi kötelező."

    Nagyon nagyon nagy tévedés. A garancia időnek a szerepe és lényege, hogy az adott cég mennyire akar a piacra betörni és/vagy maradni. Ez egy bizalom sugalás a cég részéről az ügyfél felé.
  • narumon #147
    Ezeket olvastam de egyikről sincs szó visszahívásról. Visszahívást meg nem lehet sumákolva csinálni hiszen pont az a lényege, hogy kiadsz egy hivatalos közleményt amiben visszahívod ezeket az eszközöket. Szóval azt továbbra sem küldted át, hogy hol van a hivatalos visszahívás ezekkel kapcsolatban? (Vagy nem is volt?)
  • lordsithlord #146
    Bizonyítékot akarsz? Olvass vissza, valahol egy Apple iPad3 tulajdonos már itt is írta, hogy igen komoly melegedést tapasztalt, olyat, hogy égette a kezét. Ez azért szerintem nem 34-35 fok környéki hőmérsékletre utal... Vagy nézz fel az Apple fórumára, ahol volt olyan vevó, aki arra panaszkodott, hogy a készülék mindenféle behatás nélkül túlhevült (nem túlmelegedett, azaz a külső tényező hatására elérte a kritikus hőmérsékletet, hanem ténylegesen túlhevült, azaz egyszerűen nem ad le annyi hőt, hogy magától ne érje el a kritikus hőmérsékletet).

    De tovább megyek, a cikkben is ennél jelentősen magasabb (konkrétan 46,7 fokos) hőmérsékletről beszélnek, amire az Apple közölte, hogy normális hőmérséklet. Azért megkockáztatom, ha a készülék doboza ilyen hőmérsékletű, akkor a belsejében ennél valamivel magasabb hőmérséklet uralkodhat (konkrétan ha a műanyag doboz így felmelegszik, akkor a belsejében legalább 60 fok körül kell, hogy legyen a hőmérséklet). Egyébként a cikkben ott van az általam a másik forrásból hiányolt hőkép is, amin azért elég érdekes árnyalatok látszanak, amik eléggé ellentmondanak annak az állításnak, hogy a 2. és a 3. generációs iPad között nincs jelentős hőmérsékleti különbség.

    Megjegyezném továbbá, hogy még a cikkben szereplő 4 ,szintén független tesztcsapat sem tudta eldönteni, hogy valós-e a probléma vagy sem, egyikük azt mondja, hogy igen, a másik meg azt, hogy nem (mondjuk a holland forrás elég érdekes tesztet hajtott végre, 5 perc alatt szinte semmit nem lehet lemérni, nemhogy egy terhelési tesztet végrehajtani).


    Garanciára visszatérve: nem ingyenes nemzetközi garancia kell, hanem kockázatvállalás, azaz a gyártó ne csak az alap garanciát vállalja. A garanciakiterjesztés továbbra sem ér, hiszen mint mondtam, az csupán annyi, hogy előre kifizeted a szervizköltséget. Tehát ez nem garancia, hanem vedd úgy, hogy előrefizetés. A véleményem tehát nem változott, az Apple egyszerűen nem bízik meg annyira a saját termékében, hogy kockázatot merjen vállalni. Márpedig ha úgy vesszük, hogy a garancia a cég saját kockázat és a cég a termékét azzal tudja minősíteni, hogy mennyi kockázatot vállal be rá, akkor bizony nincs mit csűrni-csavarni a dolgon, egyszerűen nincs bizalma a saját termékében, hiszen nem mer kockáztatni. Nem véletlen az a mondás, hogy "The bussiness is the risk", azaz az üzlet maga a kockázat. Ha ténylegesen bízna a termékben, akkor megadná a saját kockázatára a plussz garit és nem a vevőnek kellene előre fizetnie úgymond bővítésként.

    Azt nem mondom, hogy ténylegesen rosszabbak az Apple termékek statisztikái, mint más termékeké (bár tény, hogy nem sok más terméknél lehetett olyat olvasni, hogy a termék felrobbant vagy kigyulladt egyértelmű túlhevülés miatt). Lehet, hogy tovább is tartanak ki, erről szintén nem tudok mit mondani, mivel én nem engedhetem meg magamnak az Apple termékeit. Amit viszont biztosan tudok, az az, hogy többet sikerölt már tesztelnem, láttam már felrobbanó iPod-ot is (állítólag hibás szériás volt az aksi, de tapasztalataim szerint az ilyen hibák már a minőség-ellenőrzéskor ki kell, hogy derüljenek), de igazából összehasonlításkor nem találtam olyan tényezőt, ami indokolná az árát meg a nagy reklámját. Valóban, aksiüzemidőben az elsők (bár mindehhez nem tudom, hogy maga az aksi milyen élettartammal bír), a legtöbb vetélytársukat teljesítményben is megelőzik, mindezek ellenére ott van a garanciavállalás és a mindenféle segédeszközös bővítési lehetőség kérdése, ami viszont elég komoly negatívum.


    Összegezve a dolgot: sok új infót megtudtam ugyan az iPad-ról, de még mindig annyi negatívumot látok, hogy nem látom megalapozottnak azt a hatalmas rajongótábort, akik annyira szeretik az Apple termékeit.