SG.hu

Kiosztották az idei InnoMax Díjakat

Az InnoMax Díjjal az Invitel támogatni szeretné az innovatív kis és közép vállalatokat. Az ország sikere is múlik azon, hogy hogyan teljesítenek majd ezek a cégek a jövőben, hiszen ez a szektor az ország GDP-jének közel felét termeli meg.

Az InnoMax nemcsak a nyereményekről szól, hanem publicitásról és kapcsolatépítésről is. Az Invitel a legjobbak számára egész évben lehetőséget biztosít arra, hogy bemutatkozzanak, megmutassák tudásukat, innovációjukat más vállalatoknak és a szélesebb közvéleménynek is. Az idei év díjait március 28-án adták át a Művészetek Palotája Üvegtermében.

Az Invitel hagyományteremtő módon már harmadik alkalommal szervezte meg a kis- és középvállalkozások innovációs versenyét, az InnoMax Díjat. Az idei évben rekordszámú nevezés érkezett: 56 vállalat, 59 innovációja szállt versenybe a győzelemért. A díjat idén is olyan kis- és közepes méretű vállalatok kapták, akik képesek voltak a saját szintjükön valami nagyot, újat, kiemelkedőt alkotni. Valamit, amit érdemes példaként állítani mások elé, amire érdemes felhívni a közvélemény figyelmét is. Az InnoApps Fejlesztési Különdíjjal a vállalat lehetőséget kíván adni a középiskolában és a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatal fejlesztőknek, hogy bemutatkozzanak, elismerést és értékes díjakat nyerjenek valamilyen saját fejlesztésű applikációval, programmal, webes fejlesztéssel.

"Nem volt könnyű helyzetben a zsűri, közel kétszer annyian neveztek most, mint tavaly. Az 59 pályázatban a legkülönfélébb innovációkat, újításokat, találmányokat kellett összehasonlítanunk. Így az idén a döntés sem volt annyira egyértelmű, mint az eddigi években" - mondta el Zsembery György az Invitel vezérigazgató-helyettese az InnoMax Díjátadó Gáláján. "Az a szemlélet, amely az InnoMaxon induló cégek mindegyikét jellemzi rendkívül előremutató. Arról szól, hogy jobban kell csinálnom valamit, mint eddig tettem. És ez a szemlélet az, ami előbbre viszi a világot. Ez az attitűd pedig nem cégméret vagy tőke függvénye. Az újítás és az innovatív gondolkodás emberi tényező. Ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy az Invitel már harmadik éve egy ilyen kezdeményezés élére állhatott, melyen keresztül ennyi rendkívül tehetséges emberrel és vállalattal ismerkedhetünk meg" - tette hozzá.

Az idei évben felülreprezentáltak voltak az e-egészségügyi fejlesztések és az okostelefonokra épülő üzleti innovációk, de akadt pályázat, amely a vakondháló helyes telepítését helyezte üzleti fejlesztésének középpontjába. Mindemellett továbbra is nagyszámban voltak a cloudra, az IT kiszervezésre, a szerver virtualizációra épülő fejlesztések is. Az InnoMax és az InnoApps Díjra összesen több mint 80 különböző témájú pályamű érkezett. A zsűri több szempont alapján pontozta a fejlesztéseket. Az egyediség, újszerűség, kreativitás mellett az üzleti tevékenységre gyakorolt hatást is figyelembe vették:

Ezek alapján az InnoMax Díjat az 5-19 fős vállalkozások kategóriájában, egy kimondottan a kkv-k számára fejlesztett komplex ügyviteli rendszer, a távmunkát és a vállalat teljes projektmenedzsmentjét támogató virtuális iroda szolgáltatás keretrendszer kifejlesztésével, a DataLogic Számítástechnikai Kft. nyerte el.

A 20-69 fős vállalkozások kategóriájában egy taxi társaság, vagyis az RT 5 Taxi Holding Kft. nyert. Egy, a teljes céget felölelő komplex fejlesztéssel lettek elsők, melynek segítségével nem csak hatékonyabbá tették a cég belső működését, de gyakorlatilag minden olyan digitális szolgáltatást bevezettek, amely a XXI. században elvárható egy taxi társaságtól. Többek között elindították az e-taxi kártyát, megújították a weboldalukat, belső ügyviteli szoftvert alkalmaztak, saját okostelefon alkalmazást fejlesztettek, és minden taxiban elérhetővé tették a kártyás fizetést is.

A legnagyobbak kategóriájában, a 70-250 fős vállalkozásoknál az HBO Holding Zrt. nyert az "HBO GO Bárhol. Bármikor." szolgáltatással. Az HBO megoldása, prémium Pay-TV szolgáltatást kínál személyi számítógépeken, okostelefonokon, táblagépeken, connected TV-ken és játékkonzolokon. Így az HBO GO-n keresztül bárhol, bármikor nézhetőek a kedvenc filmek, sorozatok saját időbeosztás szerint az internet segítségével.

A HVG által felajánlott különdíjat a NEXON Kft. kapta egy új generációs humán ügyviteli keretrendszer és ráépülő munkaerő-menedzsment megoldás kifejlesztésért, mellyel a munkaerő hatékony tervezése, beosztása hajtható végre a bérköltség optimalizálásának figyelembevételével. A keretrendszer on-premise és SaaS formában is használható elsősorban mobileszközökön. Az Invitel InnoMax Díj és a díjjal járó médiaszereplések mellett a DataLogic Számítástechnikai Kft. 300 ezer forint értékű, az RT 5 Taxi Holding Kft. 500 ezer forint értékű, az HBO Holding Zrt.. pedig 1 millió forint értékű új telekommunikációs szolgáltatást nyert az Inviteltől. A nyertesek pályázataikat a május elejére tervezett következő InnoMax Klubon is bemutathatják majd a résztvevőknek.

Az InnoApps Díj "Ne szórakozz!" kategóriájában, a komolyabb, üzlethez, tanuláshoz kötődő fejlesztések közül választott a zsűri. Idén, a tavalyi pályázatát tovább fejlesztő Cziva Gergely nyert ebben a kategóriában, az iMenetrend elnevezésű iPhone alkalmazással, amellyel nem csak a MÁV menetrendet tudjuk megnézni, de követhetjük is a vonatokat egy real-time térképen. A "Szórakozz!" kategória internetes szavazásának nyertese Bayrak Yusuf lett a Csigavér nevű Facebook alkalmazással, amelyben egy Csiga bőrébe bújva küzdhetünk az idővel, vagy éppen a centiméterekkel. (Az InnoApps pályázatok megtekinthetőek az Invitel Facebook oldalán.)

Az Invitel InnoApps Díj nyertesei 200 ezer forintot és egy 1 db Huawei S7 3G Tablet PC-t nyertek az Inviteltől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!