Berta Sándor

A Seagate a thaiföldi árvízhelyzet nyertese

Hónapok teltek el a thaiföldi áradások óta. Miközben az ázsiai országban élők élete lassan visszatér a régi kerékvágásba, addig a merevlemez-piacon továbbra is változatlan a helyzet.

A winchesterek ára továbbra is a többszöröse a néhány hónappal ezelőttinek. Összességében elmondható, hogy általában azok a gyártók emelték a leginkább az áraikat, amelyeket a legkevésbé érintettek az árvizek - ez derült ki a TechSpot amerikai magazin elemzéséből. Az anyag a Camelegg árösszehasonlító szolgáltatás adatain alapul. Az áradásoktól leginkább sújtott régióban a Western Digitalnak és a Toshibának is voltak üzemei, míg más gyártók esetében a beszállítókat, elsősorban a Nidecet érintette a kialakult szituáció. A Nidec készíti a világ háttértárolóiba beépített motorok 70 százalékát.


A HDD-árak tavaly október végén kezdtek emelkedni és november elejére érték el a legmagasabb szintet. Az egyes modellek esetében az áremelkedés minimum 80 százalékos volt, de előfordult 190 százalékos drágulás is. Időközben a helyzet kicsit javult, így most "csak" 60-90 százalékkal kerülnek többe a merevlemezek, mint 2011 szeptemberében.

Az asztali számítógépekbe szánt winchesterek közül a legjobban a Hitachi Deskstar 7K3000 2TB drágult, ami jelenleg 220 dollárba kerül - ez a korábbi ár kétszerese. A Seagate Barracuda XT 3TB-os változatáért potom 430 dollárt kell fizetni, ami 140 százalékos áremelkedésnek felel meg. A notebookokba beépíthető termékeknél a Western Digital Scorpio Black 500 gigabájtos verziója 140, míg a 750 gigabájtos változata 230 dollárba kerül. Ez 100, illetve 155,6 százalékos drágulásnak felel meg. A Samsung Spinpoint M8 1TB jelenleg 115 dolláros áron vásárolható meg, 27,8 százalékkal többért, mint tavaly szeptemberben.


Az elmúlt hónapokban a kialakult helyzetből a legjobban a Seagate profitált: a nyeresége a korábbi 150 millió dollárról 563 millió dollárra nőtt. A Western Digital nyeresége ugyanakkor 36 százalékkal csökkent és 145 millió dollárt tett ki. A tavaly őszi thaiföldi áradások miatt kialakult helyzetet számos kiskereskedő használta ki. Az esetleges HDD-hiány közvetve a PC-ágazatra is és az online szolgáltatások működésére is hatással lehetett volna. Egy tavaly decemberi elemzés szerint a merevlemez hiány 2013-ig is elhúzódhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #34
    Namost ebben nem tudunk konszenzusra jutni, mert te hiszel valamit és én is hiszek valamit. A notebook vinyó árak egyébként nem játszanak bele, mert azok máshol készülnek már akkor is mondták. Ráadásul ott van egy bazinagy puffer - a notebook gyártó üzem, ahol már eleve ott áll 50.000 HDD, hogy belerakják az adott notebookba, ezzel szemben a nagykerek közvetlenül a gyártótól rendelnek maximum néhány ezres pufferrel. Valamint nagyon lúzer kereskedő (nagyker) lenne az, amelyik egy hatalmas igénnyel rendelkező terméket nem rendel mert "drága". Ez kb olyan, hogy a TMobile nem rendelt volna iphoneokat mert drága. Ott is azért nem volt, mert amennyit gyártani tudott az apple annyit el is adott, így Magyarországra a rendelt egység töredékét tudták szállítani.
  • gforce9 #33
    Németország, Magyarország egykutya ilyen szempontból. Ugyanaz az az útvonal. Egyszerűen ha drága valami, nem fognak berendelni belőle. Ha a te állításod lenne igaz, akkor a notebookok frontján is érezhető lett volna a változás, de a notebookok ugyanannyiért vannak most is a boltok polcain mint régebben. Ami emelkedés történt az árakban az maximum a 27%-os áfával és a forintromlással magyarázhatók (ami szintén csak vakítás szerintem, de ez tényleg nem ide tartozik). Szóval ha hiánycikk lett volna a hdd, akkor minden olyan terméket érintett volna, amiben hdd van. De nem így történt. Azokon a frontokon ahol az ár megszaladt, a nagykerek-importőrök azt mondták, hogy akkor most nem veszünk. Az, hogy neked magyarország fő importőrje azt mondta, hogy még németországban sincs, miközben te beszerszed valami X forrásból mit árul el? Azt hogy a főimportőr hülyíteni akart? Mert ha nem, akkor tényleg hiszékeny vagy.
  • narumon #32
    "Az, hogy mo-on nme volt hdd, az nem azt jelenti, hogy hiánycikk volt....."

    Hát nekem pedig úgy tűnik, hogy a hiánycikknek pont ez a jelentése.

    "Be tudtad szerezni egyébként is."

    Én igen, elég sok kapcsolatot megmozgatva, ami nem mindenkinek van ám.

    "A helyzet csak annyi volt, hogy drágáért nem hoztak az importőrök mo-ra."

    Ez nem igaz, konkrétan Magyarország legnagyobb importőreivel beszéltem, sőt ha ismered a Magyar számtech viszonyokat akkor tudod, hogy van közülük olyan is akinek a német! központi árumennyiségét is látod. Nos még Németországban is nulla darab volt belőle, amikor általában pár ezer darabot szokott mutatni a készlet, se a másik két giganagykernél is csak a vállukat vonogatták, hogy ha tudok szerezni 1-2000db-ot szinte mindegy milyen áron akkor vevők rá. Ennyire nem akartak hozni csak, hogy képben legyél.

    "Esküszöm, amennyire normálisan látsz sokszor dolgokat, ha a gazdasági részekről van szó egyszerűen nyomod ezt a "kereslet-kínálat" betanult bemagolt szöveget és nem látsz azon túl."

    Nem hinném hogy bemagolt betanult szöveget nyomnék, az rám nem jellemző mert soha nem jártam gazdasági iskolába, én a nagybetűs életben, eredmények és kudarcok árán tanultam meg dolgokat, ennek megfelelően még gazdaságit végzett "szakemberek" is keresnek meg kérdésekkel amikor a tankönyvek már csődöt mondtak.

    Egyébként meg ne kanyarodjunk el ennyire a tárgytól a lényeg az volt, hogy most gusztustalan módon szénné keresi magát a Seagate (meg a többi gyártó is), amivel egyet is értek, de emlékszem én még amikor pont a vinyógyártól voltak nagy bajban és halmoztak veszteséget veszteségre, akkor valahogy "senki" nem akart a tulajuk lenni.
    Alma részvényt sem most kell venni amikor már nagyon megy, hanem akkor kellett volna amikor éppen tele voltak gonddal és problémával.
  • gforce9 #31
    "Pedig van összefüggés. Akkor hiánycikk valami ha a gyár nem tud annyit gyártani mint amennyit el tudna adni. Ebben az esetben símán emelheti az árat. Egyébként a HDD hiánycikk volt (most nem tudom mi a helyzet), de Novemberben még informatikáztam; 15db gépet a HDD hiány miatt nem tudtunk időben leszállítani, végül az egyik Jugó!!!! nagykerből tudtunk szerezni 15db HDD-t, Magyarországon az ár többszöröséért sem volt asszem 750-es HDD!" Hagyj már ezzel az idiótasággal. Az, hogy mo-on nme volt hdd, az nem azt jelenti, hogy hiánycikk volt..... Ennyire nme lehetsz szűklátókörű. Be tudtad szerezni egyébként is. A helyzet csak annyi volt, hogy drágáért nem hoztak az importőrök mo-ra. Esküszöm, amennyire normálisan látsz sokszor dolgokat, ha a gazdasági részekről van szó egyszerűen nyomod ezt a "kereslet-kínálat" betanult bemagolt szöveget és nem látsz azon túl.
  • whisper #30
    Arról nem si beszélve ,hog a 70 mrd-t kapamtoztatják meg forgatják szóval a lekötve van fix kamatra akkro kamatozik foylamtosan és ha hirtelen kell akkro csak a negyed éves kamaptot bukják. OMG ,de nyernek valami jót 8)
  • narumon #29
    Maradjunk annyiban, romantika ide vagy oda, hogy a cégeknek nem véletlen van tartaléka. Ezért csücsül az apple számláján és 70mrd dollár ugyanis, ebből költenek felvásárlásra, veszteség kezelésére vagy bármilyen ilyen kiadásra. Egy üzleti tervben már megalakuláskor le van a tartalék képzés mértéke fektetve.
  • narumon #28
    Vagy ezt most, hogy gondoltad. Év végén megjön a mérleg a cég veszteséges, tíz perc múlva csörög a telefon.
    - Jó...jó...jó napot Mr. Frank! Edmund vagyok a kolbász cég vezérigazgatója! Gondolom látta a mai újságot. - Edmunt itt nagyot nyel - Körbehívom most mind a 455 befektetőt, hogy legyen szíves utaljon át egy nagyobbacska összeget, hogy a kolbászcég ledolgozza ezt a hátrányt...
    Mr Frank, megigazítja okuláréját, mérgesen fúj egyet, de végül nyugodt hangot fordul ismét a telefonkészüléke felé:
    - Rendben Edmund! Szólok Marthanak, hogy utaljon át a részesedésemnek megfelelő tartalékot.
    A vonal túlsó végén Edmund nagyon megörül!
    -K...K..Köszönöm uram, nem fogja, nem fogja megbánni!
  • narumon #27
    Hopp ez ennyire nem egyszerű.Szerintem az van álomvilágban, hogy a befektetők pénzéből. A befektetők ugyanis nem szeretnek fizetni, ráadásul egy cégnél nem olyan egyszerű a befektetőnek pénzt rakni bele.
  • sanyicks #26
    Miért kérdezné meg? Mindenki tudja hogy a befektetők pénzéből tartja fenn magát... nem tartalékból, az egy álomvilágban van.
  • narumon #25
    "(Kaja sem azért nem jut pl. afrikába, mert nem lehetne eleget termelni. Azért nem jut mert nem tudják megfizetni.)"

    És itt vág minket pofán az EU, ami azt mondja, hogy NE termelj kaját inkább fizetek azért, hogy üresen hagyod a földed, hogy a német meg holland gazda el tudja adni az áruját, máskülönben túltermelés lenne, leesnének az árak és uram bocsá még Afrikának is jutna.

    "Közröhej. Dehogy hiánycikk, csak épp ennyit tudtak behazudni árnak, figyelembe véve a körülményeket. Ha tényleg hiánycikk lett volna a hdd, ma már nem lenne a polcokon."

    Pedig van összefüggés. Akkor hiánycikk valami ha a gyár nem tud annyit gyártani mint amennyit el tudna adni. Ebben az esetben símán emelheti az árat. Egyébként a HDD hiánycikk volt (most nem tudom mi a helyzet), de Novemberben még informatikáztam; 15db gépet a HDD hiány miatt nem tudtunk időben leszállítani, végül az egyik Jugó!!!! nagykerből tudtunk szerezni 15db HDD-t, Magyarországon az ár többszöröséért sem volt asszem 750-es HDD!