Tudják vajon az emberek, hogy hány rabszolga dolgozik a nevükben? A legtöbben bizonyára azonnal rávágnák erre a provokatív és kényelmetlen kérdésre, hogy hát egy sem. Egy nemrégiben útjára indított honlap szakértői azonban arra akarnak rávilágítani, hogy a kényszermunka, amellyel a birtokunkban álló tárgyak egy része készül, bizony nem más, mint modernkori rabszolgaság.

Az amerikai külügyminisztérium anyagi támogatását élvező nonprofit csoport jóvoltából a www.slaveryfootprint.org címen elérhető honlap révén most már bárki megtudhatja, hogy hány rabszolga dolgozik is a nevében. A tőlünk akár sok ezer kilométerre robotoló kényszermunkások bizony ezer szállal kötődnek hozzánk, pontosabban azokhoz a termékekhez, amelyeket a fejlett társadalmakban halomra vásárolnak az emberek: legyen szó akár elektronikai cikkekről, ékszerekről vagy a trikókról, amelyeket épp ma viselünk.

A szervezet azt reméli, hogy sikerül elgondolkoztatnia a fogyasztókat, akár olyannyira, hogy tegyenek is valamit a modernkori rabszolgaság ellen. Követeljék meg például a vállalatoktól, hogy alaposan nézzenek utána beszállítóiknak, és győződjenek meg arról, hogy a portékákban nincs egy fikarcnyi rabszolgamunka sem. "Amire törekszünk, az az, hogy a közösség tagjai rájöjjenek, ez mindannyiunk közös ügye - fogalmazott Luis CdeBaca, a washingtoni külügyminisztérium emberkereskedelem megfigyelésével és leküzdésével foglalkozó részlegének magas rangú képviselője a The New York Times című lapnak. - Ha valaki pusztán csak észreveszi, hogy mi folyik a színfalak mögött, azonnal láthatja, hogy horrorisztikus dologról van szó."

A www.slaveryfootprint.org, az oldal, amely megmutatja egy-egy fogyasztó "rabszolgalábnyomát", nem más, mint a már közismert karbonlábnyom ötletének kiterjesztése. A közelmúltban indult honlap igyekszik olyan területeket megragadni, ahol a szervezet hite szerint a legnagyobb eséllyel érhető tetten a megvásárolt termékben a kényszermunka. A Slavery Footprint leszögezi, hogy rabszolgának tekint minden olyan embert, akit fizetség nélkül, erőszakkal kényszerítenek munkára, akit kizsákmányolnak, és akinek nem áll módjában változtatni körülményein. Az amerikai külügyminisztérium világszerte 27 millióra taksálja a rabszolgák számát.

A weboldal szakemberei információkat kérnek a felhasználók életéről, például arról, hol, milyen környéken és ingatlanban élnek, hány gyerekük van, hány autót használnak, mit esznek és mit vásárolnak. A honlapon a rabszolgaság és az emberkereskedelem borzalmait ecsetelő történetekkel, megjegyzésekkel is találkozhatnak a látogatók. "Kínában a focilabdát gyártó üzemekben a munkások akár napi 21 órát is dolgoznak egy hónapon át, szabadnap nélkül. Ezt még a legkeményebb amerikai edzők sem követelnék meg csapatuktól" - olvasható az egyik szövegbuborékban. De akad ilyen is: "Minden nap amerikai nők tízezrei vesznek sminktermékeket. Minden nap indiai gyerekek tízezrei bányásznak csillámpalát, tudják, azt a csillogó valami a sminktermékekben..."

A portálon megkérdezik a látogatóktól, hogy hány alkalommal fizettek már a szexért. Válaszolni nem kell, nincs is rá lehetőség, egy megjegyzés azonban ide is jut: azok, akik fizetnek a szexért, valójában táplálják a szexuális célú emberkereskedelmet. Arra a kérdésre azonban, amely talán a leginkább izgatja a felhasználókat, nagyon is van válasz: a nyugati társadalmak fogyasztói világában élő egy emberre átlagosan 55 rabszolga jut, vagyis ennyi kényszermunkás dolgozik egy-egy emberre.

A slaveryfootprint.org honlapot a kaliforniai székhelyű Fair Trade Fund nevű szervezet hozta létre. A nonprofit csoport a médián keresztül próbál meg szószólója lenni fontos ügyeknek, mindenekelőtt a modernkori rabszolgaság felszámolásának. Más programjai is vannak, többek közt bátorítja a vásárlókat: elektronikus levélben sürgessék a cégeket, hogy vállalati politikájuk kialakításakor vegyék figyelembe a kényszermunka elleni harc szempontjait is. A cégek válaszát - vagy épp azt a tényt, hogy válaszra sem méltatják a levélírókat - a szervezet közzéteszi honlapján. A rabszolgaság lábnyomát mérő weboldalt az amerikai külügy kétszázezer dollárral támogatja.

Justin Dillon, a szervezet 42 éves igazgatója szerint a Slavery Footprint egyetlen vállalatot sem tűzött céltáblájára, ehelyett tájékoztatja a fogyasztókat arról, hogy melyek azok a termékek, amelyek a legnagyobb valószínűséggel készülnek kényszermunkával.

Egy mobiltelefonos alkalmazás pedig lehetővé tenné a vásárlóknak, hogy információt szerezzenek a kiszemelt árucikkről a vásárlást megelőzően, mi több, levelet küldjenek a vállalatoknak, rákérdezve a kényszermunkával kapcsolatos álláspontjára. Ezeket az üzeneteket a fogyasztók akár elküldhetnék a Facebook közösségi portálon ismerőseik számára is, abban a reményben, hogy sikerül fogyasztói nyomást gyakorolni a cégre, hogy változtasson a kényszermunkával kapcsolatos gyakorlatán. "A cél tehát az, hogy erősítsük a kapcsolatot a vevők és a termék előállítója között - fejtette ki Dillon. - Fáklyáink és vasvilláink az emberkereskedők, nem pedig a multinacionális vállalatok ellen irányulnak."

Az igazgató szerint ideális esetben a cégek külső szakértőket alkalmaznának, ők állapítanák meg, hogy a beszerzés során volt-e valahol kényszermunka a láncban. Kaliforniában már bő egy éve kötelezik a globális piacon jelen lévő és jelentős forgalmat bonyolító vállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra, milyen intézkedéseket foganatosítanak a rabszolgamunka ellen. "Ha nem születnek követelmények, az emberkereskedők nem fognak sietni, hogy korlátozzák tevékenységüket, és nem fogják fenyegetve érezni magukat" - nyomatékosította CdeBeca.