Alex

A fiatalokat hidegen hagyja az IT-biztonság

A pályakezdők és az egyetemisták lazán kezelik az informatikai biztonságot, az internetelérésért akár az informatikai előírásokat és az identitáslopás kockázatait is képesek figyelmen kívül hagyni.

A Cisco friss nemzetközi tanulmánya szerint tízből hét fiatal munkavállaló ügyet sem vet az informatikai szabályokra, és minden negyedik még 30 éves kora előtt identitáslopás áldozata lesz, azaz személyes adataik és azonosítóik illetéktelenek kezébe kerülnek, akik azokkal különböző bűncselekményeket követnek el. A cég sokkoló képet fest a munkavállalók új generációjának az informatikai szabályokkal és az egyre növekvő biztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos magatartásáról. Ők már annak a korosztálynak a tagjai, akik az internettel együtt nőttek fel, és életstílusuk miatt elmosódik a magánjellegű és a munkához kapcsolódó tevékenységek közötti határvonal.

A közeljövőben munkába álló generációba már annyira beleivódott az információ igény szerinti elérésének vágya, hogy sok fiatal pályakezdő szélsőséges dolgokat is megtesz azért, hogy hozzáférjen az internethez, még ha ez a vállalat vagy saját személyes biztonsága feladásával is jár. Ilyen magatartásformák közé tartozik az, amikor a szomszéd vezeték nélküli internetkapcsolatát használják, amikor az üzletek előtt üldögélnek az utcán, hogy használni tudják az ingyenes WIFI hálózatot, vagy amikor felügyelet nélkül használják a másoktól kölcsönkért eszközöket.


Azok közül, akik ismerik munkáltatójuk informatikai szabályzatát, tízből heten (70%) bevallották, hogy azt több-kevesebb rendszerességgel már megszegték. Az erre adott számos indok közül a leggyakoribb az volt, hogy szerintük semmi rosszat nem tettek ezzel (33%). Minden ötödik válaszadó (22%) arról számolt be, hogy munkája elvégzéséhez nem engedélyezett programokat és alkalmazásokat használ, míg 19%-uk azzal mentegetőzött, hogy a szabályzat betartását nem ellenőrzik a munkahelyen. Egyesek (18%) szerint nincs idejük munka közben az informatikai házirenddel foglalkozni, míg mások arra hivatkoztak, hogy a szabályok betartása kényelmetlen (16%), elfelejtkeznek róluk (15%) vagy éppen a főnökük nem ellenőrzi őket (14%).

A megkérdezettek kétharmada (67%) elmondta, hogy az informatikai szabályzatokat úgy kell módosítani, hogy azok megfeleljenek a valós igényeknek és rugalmasabbá tegyék a munkavégzést. A vállalatok sokféle eszköz és közösségi médiaalkalmazás használatát korlátozzák. Ezek közül a fiatal munkavállalók szerint az online játékok voltak a leggyakrabban korlátozott alkalmazások (37%-uk nyilatkozott így). A leggyakrabban korlátozott eszközök pedig az Apple iPodok voltak (15%).

Világszerte minden tizedik (10%) fiatal alkalmazott azt mondta, hogy az informatikai szabályzat tiltja az iPadek és táblagépek használatát, ami azt jelzi, hogy ezen eszközök népszerűségének ugrásszerű növekedése egyre nagyobb problémát jelent az informatikai részlegek számára. Tízből három alkalmazott (31%) elmondása szerint a munkahelyén tilos a közösségi oldalak (pl. a Facebook, a Twitter és a YouTube) látogatása. Ötből hárman (61%) úgy vélik, hogy ők maguk nem tartoznak felelősséggel az adatok és az eszközök védelméért, mert annak biztosítása az informatikai részleg és/vagy a szolgáltatók feladata.


Majdnem minden negyedik egyetemista (23%) már megkérte a szomszédját, hogy használhassa a számítógépét vagy az internetelérését, és majdnem minden ötödik (19%) beismerte, hogy engedély nélkül használta szomszédja vezeték nélküli internetkapcsolatát. Világszerte majdnem minden ötödik (19%) egyetemista bevallotta, hogy már álldogált csak azért valamilyen üzlet előtt, hogy ingyenes vezeték nélküli kapcsolatot használhasson. Körülbelül minden tizedikkel (9%) előfordult már, hogy kölcsönkérte egy idegen telefonját. Nemzetközi összesítésben háromból két alkalmazott (64%) számolt be arról, hogy a fentiek közül legalább egyet már ő maga is megtett.

Világszerte a felmérésben szereplő alkalmazottak több mint fele (56%) mondta azt, hogy már megengedte másnak - családtagnak, barátnak, munkatársnak, sőt akár idegeneknek -, hogy számítógépét a személyes felügyelete nélkül használják, ami komoly kockázatot jelent a kényes üzleti adatok elérésére beállított eszközök esetén. Az egyetemi hallgatók között gyakoribb a kockázatos online viselkedési mód, mint a fiatal munkavállalók körében. A megkérdezettek 86 százaléka arról számolt be, hogy már megengedték másnak, hogy számítógépüket felügyelet nélkül használhassák, ami azt jelzi, hogy ez csak még általánosabb lesz, amikor az új generáció az elkövetkezendő években a munkaerőpiacra lép.

A felmérést az InsightExpress nevű független amerikai piackutató cég végezte a Cisco megbízásából. A nemzetközi felmérés két célcsoportra, a felsőoktatásban tanulókra és a húszas éveikben járó fiatal szakemberekre összpontosított. A felmérés mindkét részterületen 100-100 válaszadó bevonásával készült 14 országban, ami összesen 2 800 megkérdezettet jelent. A felmérés a következő országokra terjedt ki: Ausztrália, Brazília, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, India, Japán, Kanada, Kína, Mexikó, Németország, Olaszország, Oroszország és Spanyolország.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #6
    Mindaddig amíg nem lesz teljes IPV6-os hálózat, és a gépeknél hardver alapú biometrikus azonosítás, ez már így is lesz. De ezen már régóta dolgoznak, és előbb-utóbb megvalósul, - akarjuk vagy nem akarjuk... Növelhető lesz a szabályok betartóinak mennyisége....! :-(
  • nextman #5
    Azert sokszor a szabalyok is eleve betarthatatlanok.
  • AgentKis #4
    Amíg a NAV emberei annyira ostobák, hogy letiltott USB-t hiszik az adatlopás megakadályozásának, és ehhez ostoba, betarthatatlan informatikai szabályokat követelnek és erőltetnek a cégekre, addig ez nem sokat fog változni. Az idióta szabályokat mindenhol megszegik.
  • mad mind #3
    Ez meglepő? Mindennap találkozom ilyen problémákkal. És csak úgy lehetne megakadályozni, ha írógépet adnál a majomnak. A legviccesebbek azok, akik jönnek, hogy ők értenek az informatikához adjunk nekik nagyobb jogot.Ez a válasz, kicsit udvariasabban.
  • finizlik #2
    De legalább van való világ meg ilyen retkek na
  • MacropusRufus #1
    "Ötből hárman (61%) úgy vélik, hogy ők maguk nem tartoznak felelősséggel az adatok és az eszközök védelméért, mert annak biztosítása az informatikai részleg és/vagy a szolgáltatók feladata. "

    viszont az idevonatkozó szabályokat 70%-uk megszegi...
    "Azok közül, akik ismerik munkáltatójuk informatikai szabályzatát, tízből heten (70%) bevallották, hogy azt több-kevesebb rendszerességgel már megszegték."

    tehát ennyit erről. Elvárják, hogy a sysop megvédje az adatait pl. de az ennek érdekében hozott szabályokat már nem tartja be.