Berta Sándor

Windows 8 - újratelepítés szinte gombnyomásra

További információk jelentek meg a Microsoft új operációs rendszerével kapcsolatban. A cég egyik munkatársa ezúttal a rendszer újratelepítésének és visszaállításának kulisszatitkaiba engedett bepillantást.

Desmond Lee, a Microsoft munkatársa blogbejegyzésében tért ki arra, hogy a Windows 8 esetében még gyorsabb lesz a rendszer újratelepítése, illetve visszaállítása. A fejlesztők számos új funkciót alkottak meg, amelyek célja, hogy e folyamatok az eddiginél is áttekinthetőbbek és zökkenőmentesebbek legyenek. A Microsoft a lehető legegyszerűbbé akarja tenni az operációs rendszer újratelepítését, valamint helyreállítását és szinte teljesen automatizálná az ehhez szükséges lépéseket. A Windows 8 Reset és Refresh funkcióját már a Developer Preview verzióban is lehetett tesztelni, azonban néhány újítás csak a bétaverzióba kerül majd be.


A Reset funkció gyakorlatilag azt jelenti, hogy a számítógép teljesen az eredeti állapotba kerül vissza, a feltelepített vagy lementett adatok elvesznek. A PC első lépésként újraindul és a Windows RE helyreállítási környezet töltődik be, ami töröl minden fájlt, majd leformázza a merevlemezt. Ezután újra feltelepíti a Windows 8 operációs rendszert, majd ha a folyamat véget ért, újraindítja a készüléket. Ezt a funkciót kizárólag rendszergazdaként lehet használni. A tárolt adatok biztonságos törlését a Thorough nevű funkció biztosítja.

A második új funkció a Refresh, amelynél a Windows 8 a személyes adatokat és a telepített Metro-alkalmazásokat képfájl segítségével biztonságba helyezi, majd helyreállítja az eredeti operációs rendszert és ezután ismét elérhetővé teszi a lementett információkat és programokat. A Windows 8 ebben az esetben is a Windows RE környezettel bootol be, viszont a merevlemezt nem formázza le. A megoldás előnye, hogy a felhasználók a helyreállítás után a megszokott régi jelszavukkal jelentkezhetnek be.


Ugyanakkor a társaság úgy döntött, hogy a Refresh használatakor nem állít mindent helyre. A WLAN- és a mobil szélessávú kapcsolatokat, a BitLocker és a BitLocker To Go beállításokat, a meghajtók betűjeleit, a hátteret és az asztali elemeket helyreállítja, de a fájlkiterjesztés-hozzárendeléseket, a klasszikus szoftvereket és a kijelző-, illetve a tűzfal-beállításokat viszont nem. A nem helyreállított elemekről és alkalmazásokról lista készül, így mindenki eldöntheti, hogy feltelepíti-e ezeket ismét vagy sem?

A recimg.exe nevű parancssoros eszköz segítségével lehetőség nyílik arra, hogy bárki elkészíthesse a Windows 8 képfájlját, ami nem csak az operációs rendszer beállításait és a személyes adatokat tartalmazza, hanem a feltelepített szoftvereket is. Így a Refresh funkció használatakor ez a megszokott környezet töltődik be. Ezenkívül a Windows 8 bétaverziójába bekerül majd egy olyan eszköz, ami lehetővé teszi egy olyan pendrive elkészítését, aminek a segítségével az operációs rendszer adott esetben szintén helyreállítható.

A fejlesztők azt szeretnék, ha az újratelepítés, illetve a helyreállítás időtartama jelentősen lerövidülne. A Build rendezvényen szétosztott Samsung táblagépeken a Refresh folyamat 8 perc 22 másodpercet vett igénybe, míg a Reset folyamat 6 perc 12 másodpercen át tartott. A Thorough és a BitLocker használatával az utóbbi ideje 6 perc 21 másodpercre nőtt. A Thorough használata esetén, de a BitLocker nélkül ugyanakkor a Reset folyamat 23 perc 52 másodperc alatt ment végbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magiszter #114
    Linux vs Win7 témához:
    Régen nagy linuxos voltam anno a Knoppix 5-ös időszakban. Az futott még a vágódeszkán is otthon és hintettem az igét a népnek. Aztán munkámból kifolyólag WinXP környezetbe kényszerültem. Majd jött a Win7 amit már a béta időszakban megszerettem, később a végleges változattal a cégnél is megismerkedtek a felhasználók, így én is azt használtam otthon, cégnél. Aztán vettem egy notebook-ot OEM Win7-el (mert csak azzal volt az a típus), majd egy évre rá cseréltem egy AMD Fusion-ös netbook-ra szintén OEM Win7-el. (Zárójelben megjegyzem hogy Win7 64bit, Office 2010 64bit és egy rakat program/frissítés van most fent és a 35 gigás partícióból 15 szabad.)
    Nos, kb három hónapja úgy döntöttem ránézek a linux-ra ha már évek óta hanyagoltam. Választásom az Ubi 10.4-re esett. Pendrive-ra feldobtam majd ment a gépre. Végül is csak olyan apróságokat nem telepített mint hálózati eszközök, memória kártya foglalat, videókártya. Kipróbáltam a Mint-et-is, de a probléma ugyanez. Így egy teljes napos próbálkozás és legalább 4 distro elnyúzása után visszament a Win7 ami alapból 20-25 perc telepítést követően minden alkatrészt felismerve és használva települt.
    Jah, azt nem is teszem hozzá hogy míg a Win7-el kb 4 órát bírja a gép akksiról, addig másfél óra alatt leszívta a linux. Így fájó szívvel, de maradok a működő rendszernél.

    Egyszikű felhasználó szemével nézve a linux nem rossz, (amúgy feltettem más gépre is az Ubi 10.4-et amire felment gond nélkül) feltéve hogy a segge alá tolják, tartanak neki egy kiselőadást "nincs start menü paraszt!", majd ott ülnek mellette és rácsapnak a kezére mikor valami marhaságot próbál már huszadjára "de hát az MS office nem így néz ki!/ Mondom Open Office marha!"

    Míg ugye az egyszerű Őstermelő Windowst kapált a bölcsőből kibújva, és nem kernelmaggal etette a csirkéket, addig a Linux tényleg csak akkor lesz életképes a piacon, ha minden szóba jöhető gépre elsőre felmegy és működik. Addig marad a Windows. Céges környezetbe meg aztán főleg, lévén a cég használ spéci programokat 99%-ban Windows-ra írják. Nálunk is kb 1 év volt míg az XP-s programok mindegyikét átírták Win7-re.

    Bár van kis para bent hogy majd mikor kb 50 év múlva jön a váltás (pár gépen még XP Sp2 fut, Vista kimaradt, jött a Win7) Win8-ra, vagy 25-re (ha 3 évente adnak újat), akkor a szerencsétlen felhasználókat el kell küldeni egy Csapatépítőre Redmond-ba, ahol majd 4D-ben okítják őket a gondolatirányítással vezérelt Windows-ra. "Mondom fagylaltot kérek, nem fagyjál le féreg!." "Ön a kék halál képernyőt látja. Sajnáljuk ha a szíve is megállt a feedback miatt. Mentő hívásához kérem gondoljon az egyes gombra, búcsúlevél szétküldéséhez gondoljon a kettes gombra. Amennyiben már nem tud gondolkodni, kapcsoljuk a technikai segélyszolgálatot".

    Zárójelben ismét, megjegyzem a játékokkal kapcsolatos dolgot is. Húsz ismerősömből kb ötnek van valamilyen konzola, ők valamilyen furcsa oknál fogva, nagy autókkal járnak, kertesházban laknak Pesten, és a szüleiket is Dr.-nak vagy uram/asszonyom-nak szólítják a kollégáik a tisztelet hangján. A fizetésüket nem kell nézni, hogy megjött e, mert ha csúszik egy hónapot, üsse kő, majd az olcsóbb kaviárt vesszük és nem 110 éves bort iszunk.
    Míg a többiek, napi 8-12 órás műszak után beülnek a WoW vagy valamilyen netről töltött játék elé az egy évig spórolt AMD-s géphez és azon játszanak, hogy addig se gondoljanak a 260-as CHF-re, vagy arra, hogy ha most meghalnának gyógyszer-túladagolásban, akkor a biztosításuk se fedezné a 4 éve felvett 3 milliót, amit már visszafizettek ugyan de még mindig van belőle 5 millió tartozás.

    Ha a világviszonylatokat nézzük, akkor meg ki nem tojik az egész tetejére? Itt élsz ember, nem Kambedzsisztámba ahol minden konzol mellé feleséget és három tevét adnak.

    Na de elkanyarodtam. Lényeg hogy rengetegen játszanak PC-n és ők mind Windows alól tolják az ipart. Az meg hogy a Win8-ba már gyárilag teszik a Reset funkciót, szerintem pozitív. Vírusfertőzéstől nem tartok. Kb 3 hónapig ment a netes gép vírusirtó nélkül (feledékenység miatt), és mikor észbe kaptam, remegő kézzel toltam rá vagy háromféle kergetőt, de nem találtak semmit. Pedig azon a gépem ment ám a pornó is (persze nem én, hát hogy is feltételezhetsz ilyet, kikérem magamnak!).

    Így a tudatlan divatfikázók ("minden szar mert az trendi" hogy rúgjam ki alólad a létrát villanyszerelés közben!), akik olyan marhaságokkal dobálóznak amit egyik ismerősüktől hallottak, aki állt már olyan ember mellett az utcán aki olvasta a barátnője Facebookjának üzenőfalán, hogy állítólag létezik ilyen. Nos szóval ők, szerintem hallgassanak. Kipróbáltad? Nem? Akkor próbáld ki, aztán! Hogy lettél volna ekevas a TSZ-ben! 40 giga windows, meg két flopis linux, ami mindenre jó.... Egy alternatív univerzumban talán!

    Na nem hergelem magam tovább. Aki meg veszi a fáradtságot hogy elolvasson idáig: Az kap egy sört!



  • Vers #31
    stabilitasban, api fejlettsegben, es mar armon is mukodik a windows,
    a szoftverek minosege es mennyisege meg sosem volt kerdes
  • wraithLord #50
    Azért vannak mindig az oprendszerükkel elfoglalva, mert a Linux "free" és "open"... :D
    Az ingyenesség miatt nem támogatják rendesen, hanem ha valami nem működik (pl. nincs driver), várj, hátha valakinek eszébe jut megcsinálni, vagy csináld meg magadnak. Ha programozó vagy, egyszerűbb a dolgod, ha nem, akkor jön a gányolás... :D
    Szóval lényegében egy Linux fenntartásához nem elég szimpla felhasználónak lenned, hanem sokszor bele kell nyúlni a dolgokba. Még az Ubuntunál is, hiába mondják, hogy nem (vagy csak nekem magasak az igényeim).

    Ezzel szemben a Windows fizetős, támogatják is rendesen Microsofték (hotfixek, patchek, időnként komplett service packok). Plusz mindent arra fejlesztenek. Szóval a felhasználónak nincs más dolga, mint mindent felinstallál, esetleg, ha kicsit igényesebb, egy-két klikkel optimalizálja a rendszert, és nem kell több energiát és időt pazarolnia rá, mert megteszi helyette a MS.
  • Vers #24
    ez hogy ki lop kitol marhasag, az osx mar lemaradt miota a win7 megjelent, awin 8 meg beuti az utolso koporso szoget
  • sanyicks #7
    A vinyókat hasznos adattárolásra szokják használni, nem egy szarul felépített os-re. Aztán meg 50k egy 1 TB-s vinyó. Problem?
  • wraithLord #126
    Azért, mert pár hét alatt megnőtt a winsxs mappa szép nagyra, pedig nem csináltam semmit. Akkor nem tudtam, hogy lehet törölni a felesleges fájlokat anélkül, hogy elb@sznám a rendszert. Most már tudom (paranccsor: compcln), viszont már régóta nem használok 7-et. Azóta pedig az SP1-gyel van Disk Cleanup Tool is.
  • Vers #101
    amit en leszurtem az osx-bol az az volt telepites kozben hogy egy az egyben linux, es csak azert kepes normalisan mukodni mert 10 hardverre van keszitve, ha ratolnank kulonbozo hardverekre , osszefosna magat szemrebbenes nelkul
    a windows az meg ugye mukodik millio fele hardveren
  • finizlik #100
    miket nem mondasz :O
  • Vers #83
    http://artistpub.hu/content/miscimages/81/20881_l.jpg
    http://artistpub.hu/content/miscimages/38/20838_l.jpg

    ilyesmiket, bar ezek mar tobb evesek , mar jobb vagyok , csak mostanaban programozok
  • Vers #77
    miert mit varsz 10 eve probaltam linuxot, szerinted emlexek barmire belole? csak az az egy szo maradt meg hogy "szar" :)