Berta Sándor

Integrált jelszókezelő lesz a Windows 8-ban

Újabb információk kerültek nyilvánosságra a Microsoft készülő operációs rendszeréről. A fejlesztők egy jelszókezelőt is integrálnak a szoftverbe, amelynek hamarosan elkészül a bétaverziója.

A Windows 8 rendelkezik majd egy beépített jelszókezelővel, amely a felhasználók összes jelszavát tárolni fogja. Az új funkció elsődleges szerepe az online biztonság fokozása. A Microsoft egy saját tanulmányának eredményeire támaszkodva döntött az új funkció kifejlesztése mellett. A tanulmány szerint az egyesült államokbeli felhasználók átlagosan 25 online fiókkal rendelkeznek, azonban ezekhez csupán 6 különböző jelszót alkalmaznak. A cél az, hogy az internetezőknek a jövőben ne kelljen sok jelszót használniuk és megjegyezniük.


Az új program minden használt jelszót megjegyez és emellett arra is képes, hogy a megfelelő felhasználói névvel, illetve jelszóval jelentkezzen be az adott oldalakon. A webes fejlesztőknek lehetőségük nyílik arra, hogy egy API segítségével kapcsolatba lépjenek a modullal és összehasonlítsák a rendszerükben eltárolt, illetve az alkalmazás által megadott nevet és jelszót. A Microsoft a felhasználók ellenőrzéséhez a Windows Live szolgáltatást javasolja majd és a számítógépek tulajdonosainak elegendő lenne az ahhoz kapcsolódó egyetlen nevet és jelszót megjegyezniük. Utóbbi célszerű, hogy bonyolult és nehezen feltörhető legyen.

A jelszókezelő program kellően védett lesz, így egy fertőzés esetén se szivároghatnak majd ki az adatok. Emellett viszont kritika érheti majd a konszernt azért, mert ezen rendkívül sok információ birtokában egy komoly adatbázist hozhat létre és építhet ki. A WinUnleaked portál szerint a Microsoft munkatársai várhatóan még az idén befejezik a Windows 8 bétaverziójával kapcsolatos munkákat. Emellett az oldal több új képernyőképet is megjelentetett, amelyek a legújabb Windows 8 buildet mutatják be. A képek többek között a bétaverzió telepítését, a sötétebb startképernyőt és az AeroLite témában végrehajtott kisebb módosításokat ábrázolják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atok666 #30
    Miert, ez nem uj "ficsor" a windowsban?
    Nem latom a cikkben sehol leirva, hogy az MS szerint ez vmi nagyon uj dolog, ami sehol mashol nincsen. Nem ertem mi a gond....
  • TothPal #29
    Tipródnak, nyűglődnek, és forgolódnak mint csiga a melegplatnin, most éppen egy olyan "új"-nak beállított "fícsörrel" próbálják meg elvakítani a parasztok szemét, ami más OS-ekben / szoftverekben évek, de inkább évtizedek óta alapfelszereltség.
  • BlackRose #28
    while (true) { System.Console.Write("hahaha"); }
  • Tripax #27
    Még annyit tennék hozzá, hogy jó azért egérrel klikkelni meg nem csak 320 X 240 -ben tolni a nagy felbontású részletgazdag videókat (Én speciel imádom a tenger alatti élővilágot és nagyon szép ha részletgazdag).
  • Namelesske #26
    Akkor használj Pentium III-mat. Meg Windows 2000-et.
  • B0nFire #25
    Nem értem, hogy még mindig vannak, akik az Aerót pusztán fölösleges erőforrászabáló csicsának tartják, holott van néhány hasznos funkciója. De hát ilyen, aki ösztönlény.

    Te 10 évvel ezelőtt hol futtattál FIFA 2011-et vagy F1 2010-et, vagy hasonló bonyolultságú játékot?

    Tíz évvel ezelőtt hol néztél Full HD-ban MKV-t?

    Eredjél már az ilyen céltalan összehasonlításokkal! Visszatérhetsz a 10 évvel ezelőtti konfigodhoz, azt' nézheted az MPG fájlt 240 p-ben szaggatva. Meg játszhatsz Space Invaderst.
  • Pycur #24
    Az újabb Windózoknak nem lenne szabad magasabb gépigénynek lennie mint a win2000 volt.
    Mivel az NT alapokon fejlesztik tovább ugyanazt tudja kb mint a 2000. A csicsa és az aero gépigénye miatt nevetséges az egész de sajnos nem tudunk mit tenni ellene mint beletörődni. Ezzel a hatalmas designal a buta emberek kezébe is odaadták a technikát és folyamatosan hozzájuk igazítják. Láttátok a win8 full butított metro beállításait. Há hogy néz az ki?
    Nameg a gépet régen (10 éve) mire használtuk? Zene, cd írás, pár film, meg egyszerűbb játékok.
    Ma ugyanehhez win7en milyen gép kell hozzá? 2 magos cpu 2 gb ram meg egy jó 128-256 megás vga.
    Ja és egy ilyen vassal a win7 a full HD mkv-t épphogy vagy akadva tudja lejátszani, vajon miért? Egy tescos bluray player sztem 500 mhz teljesítménnyel meg le tudja játszani.
    Na szóval ennyit arról hogy fölöslegesen eszi a gépet a win.
    És a win8 eddig a metro és a fájl menü kiírtásán kívül más újdonságot nem fog felmutatni. Csak az olyanok fogják használni akik újmániások. Akik hivatalból ki kéne h fizessék szépen hagyni fogják hogy kenjék csak a hajukra. Nálunk a hivatalba xp-s az összes gép és 2 van ahol dos-os program kezeli az adatokat. A win7 már most nem is tud mit kezdeni a dos programokkal, nemhogy a win8 mit fog tudni :D
    Szóval dögöljenek meg :D
    Ami működik nem cseréljük le addig amíg működik és szükségünk van rá.
  • paradan #23
    es akkor hova sz....jak? eroforrasigenyes vacak op rendszer lesz ez is. mert a windows 7 ssd, quad gepen egy tetulassu fos!

    gyuuuuuuulolom a windowst.
    Apple OSX powa!
  • mousee #22
    pluszegy. Nekem pl céges gépen a sticky notes a jelszó tárolóm, de természetesen egy deka jelszó nincs rajta :)

    Van egy alap jelszavam, amit régen használtam (8 karakteres kisnagybetűsszámos spec karakteres), az már beleégett a tudatalattimba is szerintem... az az alap... cetlire pedig az van felírva, hogy mi változott az alaphoz képest :)
  • Justil #21
    Te nagyon kész vagy.