#114
Linux vs Win7 témához:
Régen nagy linuxos voltam anno a Knoppix 5-ös időszakban. Az futott még a vágódeszkán is otthon és hintettem az igét a népnek. Aztán munkámból kifolyólag WinXP környezetbe kényszerültem. Majd jött a Win7 amit már a béta időszakban megszerettem, később a végleges változattal a cégnél is megismerkedtek a felhasználók, így én is azt használtam otthon, cégnél. Aztán vettem egy notebook-ot OEM Win7-el (mert csak azzal volt az a típus), majd egy évre rá cseréltem egy AMD Fusion-ös netbook-ra szintén OEM Win7-el. (Zárójelben megjegyzem hogy Win7 64bit, Office 2010 64bit és egy rakat program/frissítés van most fent és a 35 gigás partícióból 15 szabad.)
Nos, kb három hónapja úgy döntöttem ránézek a linux-ra ha már évek óta hanyagoltam. Választásom az Ubi 10.4-re esett. Pendrive-ra feldobtam majd ment a gépre. Végül is csak olyan apróságokat nem telepített mint hálózati eszközök, memória kártya foglalat, videókártya. Kipróbáltam a Mint-et-is, de a probléma ugyanez. Így egy teljes napos próbálkozás és legalább 4 distro elnyúzása után visszament a Win7 ami alapból 20-25 perc telepítést követően minden alkatrészt felismerve és használva települt.
Jah, azt nem is teszem hozzá hogy míg a Win7-el kb 4 órát bírja a gép akksiról, addig másfél óra alatt leszívta a linux. Így fájó szívvel, de maradok a működő rendszernél.
Egyszikű felhasználó szemével nézve a linux nem rossz, (amúgy feltettem más gépre is az Ubi 10.4-et amire felment gond nélkül) feltéve hogy a segge alá tolják, tartanak neki egy kiselőadást "nincs start menü paraszt!", majd ott ülnek mellette és rácsapnak a kezére mikor valami marhaságot próbál már huszadjára "de hát az MS office nem így néz ki!/ Mondom Open Office marha!"
Míg ugye az egyszerű Őstermelő Windowst kapált a bölcsőből kibújva, és nem kernelmaggal etette a csirkéket, addig a Linux tényleg csak akkor lesz életképes a piacon, ha minden szóba jöhető gépre elsőre felmegy és működik. Addig marad a Windows. Céges környezetbe meg aztán főleg, lévén a cég használ spéci programokat 99%-ban Windows-ra írják. Nálunk is kb 1 év volt míg az XP-s programok mindegyikét átírták Win7-re.
Bár van kis para bent hogy majd mikor kb 50 év múlva jön a váltás (pár gépen még XP Sp2 fut, Vista kimaradt, jött a Win7) Win8-ra, vagy 25-re (ha 3 évente adnak újat), akkor a szerencsétlen felhasználókat el kell küldeni egy Csapatépítőre Redmond-ba, ahol majd 4D-ben okítják őket a gondolatirányítással vezérelt Windows-ra. "Mondom fagylaltot kérek, nem fagyjál le féreg!." "Ön a kék halál képernyőt látja. Sajnáljuk ha a szíve is megállt a feedback miatt. Mentő hívásához kérem gondoljon az egyes gombra, búcsúlevél szétküldéséhez gondoljon a kettes gombra. Amennyiben már nem tud gondolkodni, kapcsoljuk a technikai segélyszolgálatot".
Zárójelben ismét, megjegyzem a játékokkal kapcsolatos dolgot is. Húsz ismerősömből kb ötnek van valamilyen konzola, ők valamilyen furcsa oknál fogva, nagy autókkal járnak, kertesházban laknak Pesten, és a szüleiket is Dr.-nak vagy uram/asszonyom-nak szólítják a kollégáik a tisztelet hangján. A fizetésüket nem kell nézni, hogy megjött e, mert ha csúszik egy hónapot, üsse kő, majd az olcsóbb kaviárt vesszük és nem 110 éves bort iszunk.
Míg a többiek, napi 8-12 órás műszak után beülnek a WoW vagy valamilyen netről töltött játék elé az egy évig spórolt AMD-s géphez és azon játszanak, hogy addig se gondoljanak a 260-as CHF-re, vagy arra, hogy ha most meghalnának gyógyszer-túladagolásban, akkor a biztosításuk se fedezné a 4 éve felvett 3 milliót, amit már visszafizettek ugyan de még mindig van belőle 5 millió tartozás.
Ha a világviszonylatokat nézzük, akkor meg ki nem tojik az egész tetejére? Itt élsz ember, nem Kambedzsisztámba ahol minden konzol mellé feleséget és három tevét adnak.
Na de elkanyarodtam. Lényeg hogy rengetegen játszanak PC-n és ők mind Windows alól tolják az ipart. Az meg hogy a Win8-ba már gyárilag teszik a Reset funkciót, szerintem pozitív. Vírusfertőzéstől nem tartok. Kb 3 hónapig ment a netes gép vírusirtó nélkül (feledékenység miatt), és mikor észbe kaptam, remegő kézzel toltam rá vagy háromféle kergetőt, de nem találtak semmit. Pedig azon a gépem ment ám a pornó is (persze nem én, hát hogy is feltételezhetsz ilyet, kikérem magamnak!).
Így a tudatlan divatfikázók ("minden szar mert az trendi" hogy rúgjam ki alólad a létrát villanyszerelés közben!), akik olyan marhaságokkal dobálóznak amit egyik ismerősüktől hallottak, aki állt már olyan ember mellett az utcán aki olvasta a barátnője Facebookjának üzenőfalán, hogy állítólag létezik ilyen. Nos szóval ők, szerintem hallgassanak. Kipróbáltad? Nem? Akkor próbáld ki, aztán! Hogy lettél volna ekevas a TSZ-ben! 40 giga windows, meg két flopis linux, ami mindenre jó.... Egy alternatív univerzumban talán!
Na nem hergelem magam tovább. Aki meg veszi a fáradtságot hogy elolvasson idáig: Az kap egy sört!