Berta Sándor

A Facebook figyeli a Google Plust

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a BBC-nek adott egyórás interjút. Óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a közösségi portál számára fenyegetést jelent-e a Google szolgáltatása.

Az Inside Facebook című tévében sugárzott interjú online formában jelenleg kizárólag Nagy-Britanniában érhető el, a többi országból érkező lekérdezéseket blokkolja a BBC rendszere. Ebben a fiatal üzletember kijelentette, hogy a Google egy nagyszerű vállalat, amelynek a tevékenységét nagyon alaposan figyelik, különösen azt vizsgálják, hogy mit tanulhatnak a keresőcégtől. Ugyanakkor a közösségi platform már számos tapasztalatot gyűjtött, mivel a felhasználók nagyon sok információt hoztak nyilvánosságra magukról és az életük számos részletét megosztják másokkal. "Úgy gondolom, hogy ezen a területen nekünk vannak a jobb eszközeink" - tette hozzá Mark Zuckerberg. A The Next Web kiemelte, hogy a válaszadás előtt a Facebook vezetője kínosan mosolygott, úgy tűnt, mintha szerette volna elkerülni a kérdést.


A fiatal cégvezető tétovázása és kínos mosolya alighanem annak tudható be, hogy ez volt a második eset, amikor a Google-t, mint lehetséges vetélytársat említette meg és nagyon óvatosan akart fogalmazni. Egy hónappal ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy a Google sok területen versenyképes és minden bizonnyal megpróbálja majd a saját kis Facebookját kifejleszteni. Zuckerberg emellett elismerte, hogy nagyon nehéz volt számára a neves IT-konszernek átvételi ajánlatait elutasítani, különösen azután, hogy nyilvánvalóvá vált: a Facebook sikeres lehet. "Akkoriban még semmit sem tudtam az üzleti életről és ezért azzal sem voltam tisztában, hogy mennyit érhet a cég" - közölte a Facebook alapítója.

Az említett egy hónappal ezelőtti interjúban egyébként az üzletember a Facebook barátjának nevezte az Apple-t és az Amazont. A Google vezetői ugyanakkor nem haragudtak meg Zuckerbergre, Bradley Horowitz, a Google Plus szolgáltatásért felelős menedzser csupán annyit reagált, hogy nem egy kis Facebookot készítenek és nagyon örülnek annak, hogy az egyik riválisuk ennyire alábecsüli őket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • djw #3
    ha van gmail vagy youtube accountod, akkor nem kell :)
  • Lack #2
    közösségi mocsok !!!!!!!!!!!!!!
  • Kozma89 #1
    iwiw myspace facebook, nem akarok én már több közösségi lóf@szra regisztrálni :P