Berta Sándor

A másolásvédelem hiánya miatt kelendőek az Amazon e-könyvei

Egy sci-fi szerző szerint a kiadók alapvetően maguknak köszönhetik, hogy az olvasók az Amazonhoz pártolnák át, az általuk alkalmazott digitális másolásvédelmek ugyanis zavarják az embereket.

Charlie Stross azt az álláspontot képviseli, hogy a kiadók a DRM-megoldások használatával hajtják az olvasókat az Amazon karjaiba. Önmagában az Amazon nem lehetne ennyire sikeres, ebben jelentős szerepük van vetélytársaik bénaságának is. Az író szerint a hat nagy amerikai könyvkiadónak azzal kell számolnia, hogy előbb vagy utóbb, de elveszítik a jelenlegi befolyásukat. Mindez akkor következik be biztosan, ha nem változtatnak alapvetően a hozzáállásukon és a stratégiájukon. Bár a cégek tisztában vannak az Amazon előnyeivel, azonban szinte semmit sem tesznek ez ellen és minden erejükkel azon vannak, hogy akarva vagy akaratlanul, de bebetonozzák a konkurensük piaci hatalmát.

Stross ezután az előzményekre tért ki. 2008-ig az e-könyvek piaci részesedése csupán 1 százalék volt, jelenleg viszont már 20 százalék körül mozog és az e-könyvek piacának 80 százalékát az Amazon uralja. Az ok egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a hagyományos könyvkiadók - a szerzői jogsértések miatti félelmükben - a műveiket kizárólag digitális másolásvédelemmel ellátva jelentették meg. Ez azonban nem volt jó stratégia, mint ahogy már bebizonyosodott a zeneipar esetében is.

"A kiadók ahelyett, hogy a kalózkodást szorították volna vissza, inkább azt érték el, hogy a vásárlókat az Amazon aranyozott ketrecébe zárták be. Mindez pedig tovább növelte a kereskedelmi platform befolyását. Aki ma a Kindle készülékeket, illetve az azokon elérhető könyveket veszi meg, az a jövőben aligha fog egy másik szolgáltatóhoz vándorolni. Amennyiben a hat nagy kiadó az e-könyveket DRM nélkül jelentetné meg, akkor az emberek más platformokon is tudnának vásárolni és a köteteket bármely készüléken elolvashatnák" - hangsúlyozta a szerző.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szartúriusz #8
    http://farm6.static.flickr.com/5214/5476174106_0f0a2fd408.jpg
  • Komolytalan #7
    Szerintem a Barnes & Noble féle Nook kb ugyanazt tudja, kb ugyanolyan olcsón, és mégse nagyon rúg labdába (a DRM miatt).
  • Komolytalan #6
    Valójában ez se igaz, mert ugye volt/van könyvtár is. A könyvtári kölcsönzési díj (ami esetleg lehet egy éves átalánydíj) a reális ára egy ebooknak. Aki szobadísznek veszi meg, az úgyis megveszi papír formátumban.
  • lammaer #5
    Az ebookokon hogy működik a DRM?

    Csak egyetlen készüléken működik az adott könyv?

    Amúgy sztem az amazon sikere az olvasó hardver árában keresendő - rohadtul lenyomták az ebook olvasó árát úgy hogy minőségben nem rosszabb mint a vetélytársak. És mivel a hardver meg az ő oldalukról teszi könnyűvé a vásárlást, így az emberek ott vásárolnak a konkurencia helyett.

    Szóval sztem nem a DRM hiánya tette őket nagyágyúvá az ebook piacon.
  • Szefmester #4
    A nyomtatott könyveknél a jogvédelem a könyvesbolt, az ára, és a másolással járó költségek voltak.. de ennyi. Ha megvetted akkor a tied volt. Bárkinek kölcsönadhattad, elajándékozhattad, jegyzetelhettél bele stb.
  • SzitaAti #3
    Mutasson már nekem valaki bármilyen védelmet egy nyomtatott könyvön?
    Akkor miről beszélünk? Jogvédelem? Volt eddig? Ja, törvényi. De ugyanúgy beszkennelhetted magadnak, igaz kicsit lassabb megoldás, az tény.
  • teddybear #2
    Hát, ha választhatok egy akármilyen védelemmel ellátott, és egy tiszta fájl között, habozás nélkül az utóbbit választom.
    A kiadók is elgondolkozhatnának a Sony pofára esésén... Kissé másként sült el a próbálkozásuk...
  • Szefmester #1
    Tipikusan amikor szigorúak akarnak lenni, de csak magukat szivatják és az olvasókat.