Gyurkity Péter

Két újabb frissítést kap a WP7

Bár a most megjelent Mango is fontos állomást jelent a Microsoft, valamint a felhasználók számára egyaránt, a szoftvercég jövőre két nagyobb frissítést tervez, amelynek köszönhetően az utód is befut majd.

Egy rajongói blogban bukkant fel az állítólag a Microsoft által készített útiterv, amelyben az említett két frissítés, valamint további mérföldkövek is szerepelnek. Ebből azt olvashatjuk ki, hogy a fejlesztők szeretnék minden téren behozni a riválisokat, a következő nagy lépés pedig az asztali és a mobil operációs rendszerek áthidalása, egymáshoz közelebb hozása lesz, valamikor 2014-ben. Lássuk sorban mire is készülnek.

A menetrend nagyjából a következőképpen fest: a szoftvercég a januárban esedékes Consumer Electronics Show (CES) alatt rántaná le a leplet a soron következő állomásról, amely egyelőre Tango 1 néven szerepel az anyagban. Ennek érkezéséről már korábban is megjelentek hírek, akkor azonban konkrétumokat nem találtunk a név mellett - most azt olvashatjuk, hogy ez, valamint az áprilisi Mix 2012 alatt befutó Tango 2 többek között az LTE/4G hálózatok támogatását, a 480 x 320 pixel felbontás kezelését (ezzel együtt pedig a QWERTY-billentyűzettel ellátott telefonok megjelenését), illetve az 1280 x 720 pixel HD-felbontás alkalmazását teszik majd lehetővé.

Az Apollo kódnév már a Windows Phone 8 operációs rendszert takarja, ezt várhatóan a Mix 2012 során jelentik majd be, a fejlesztői kit (SDK) a júniusi E3 alatt válna elérhetővé, hogy augusztusban mindenki számára megjelenjen a következő generációs szoftver. Itt már megoldott lenne az ikermagos mobil chipek támogatása (Tegra 2 és 3, illetve egyéb változatok), míg 2013-ban befutna az Apollo+1, amely nyilván a platform szolgáltatásainak további kiterjesztését, az elérhető funkciók kibővítését eredményezi. További részletek itt nem állnak rendelkezésre.

2014 is hasonlóan érdekes lesz a Microsoft számára, ekkorra tervezik ugyanis piacra dobni a Windows Phone Next (WPN) verziót, valamint a Windows 9 Mobile (Win9M) operációs rendszert. Elemzők arra számítanak, hogy ez utóbbi közelebb hozza majd egymáshoz az asztali és a mobil változatot, vagyis áthidalja majd a két szegmens közötti egyre szűkülő szakadékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #7
    Nem, mondtam hogy nem kell, hanem másodlagos. Most, hogy szolgáltatás oldalon kb kész a rendszer, lehet csiszolni. Nagyobb felbontás, kissebb üzemidő, jobb sebesség...
  • FtranX #6
    A tobb mag az energia-felhasznalas miatt jobb, legalabbis az esetek nagy reszeben.

    Ket alacsonyabb frekvencian es feszultsegen futo mag kevesebbet eszik, mint egy nagyobb frekin/feszen mukodo.
  • Sequoyah #5
    A Mangóval a színvonal már nagyjából megvan. De lehet már a kritikus tömeg is...
    Na várjuk ki a végét, hogy mi fog történni a következő fél-1 évben. Még csak most kezd ismert lenni a WP7.

    Egyébként szerintem a piacon elfér még egy 3. platform. Akinek az android "gagyi", körülményes, és az iOS túl drága, túlhypeolt.
  • asgh #4
    Az a gond a WP7-el, hogy mire eléri a többiek szinvonalát, addigra az android és az iOS user létszáma eléri azt a kritikus tömeget, ami majdnem esélytelenné teszi a többieket a sikerre. Ugyanez volt annak idején a windows terjedésével. Mire az IBM megjelent a technikailag jóval fejlettebb OS2-vel, a windows 3.1 annyira elterjedt, hogy senki sem kísérletezett egy azzal nem kompatibilis rendszerrel és ez aztán megdöglesztette az OS2 szoftver-ökoszisztémáját és így megmaradt "IBM exclusive" oprendszernek.
  • Sequoyah #3
    A két mag másodlagos, mert egyelőre 1 maggal is gyors és akadásmentes. 1 év alatt behozta a lemaradások nagy részét, kb mindent ami valóban fontos (kivéve persze azt ami by design nem került bele). Következő évben ezekkel foglalkoznak.
    Mindeközben jópár olyan dolog is bekerült/bekerül, ami a többi platformhoz képest is előremutató.
    Szóval technikailag nem féltem őket, már csak el kéne adni:) Eddig a marketing gyászos volt, most kezd beindulni, a nokiával pedig elvileg maximumra pörögni. Lássuk elég lesz-e.
  • RobiGoBH #2
    Nem fikázni akarom de alaposan bele kéne húzzanak ha nagyobb szeletet akarnak a tortából mert minimum egy évet le vannak ezek maradva... 2012 közepétől kezdik támogatni a ikermagos tegrákat???? Addigra már az Androidos, iOS-es világ rég a 4 magosnál tart... Okos terveik vannak, csak az egyetlen szépséghibája, az egésznek, hogy ez már szinte mind kész kéne legyen, ahhoz hogy komolyan lehessen őket venni... A Mango most sokat dobott a rendszeren, már röhej volt, hogy nem volt multitask 2011ben :))) de az usb storage még mindig hiányzik... Minden esetre sok sikert nekik, és húzzanak már bele, mert igy lemaradnak mint a szegény Nokia...
  • DjDano #1
    Nagyon szép tervek, csak valósuljanak is meg :))