Gyurkity Péter

WP7-telefonok a Samsungtól és a Nokiától

Miközben a Microsoft egyre több felhasználó számára teszi elérhetővé a Mango kódnevű új verziót, a Samsung két készüléket mutat be, a Nokia pedig egynél több új megoldást ígér a napokban esedékes saját rendezvényén.

A szoftvercég saját blogjában tette közzé, hogy a Mango egyre több felhasználó okostelefonján elérhető, immár a teljes tábor mintegy fele veheti igénybe az új szolgáltatásokat, vagyis igyekeznek betartani korábbi ígéretüket, amely a fokozott ütemű terjedésre vonatkozott. Kivételek azonban akadnak, ilyen például az Orange Európában, ám az illetékesek azt remélik, hogy belátható időn belül sikerül bezárni a kört, vagyis valóban mindenki élvezheti majd az operációs rendszer új verzióját - ez nyilván újabb firmware frissítéssel jár.


Samsung Focus Flash

Az All Things Digital Asia elnevezésű rendezvényen eközben bemutatták a Samsung két megoldását, amelyek egyszerre jelennek meg, a korábban emlegetett Omnia W, valamint a HTC készülékeire hajazó jellemzőkkel. A gyártó Focus S, illetve Focus Flash néven dobja majd piacra a szintén a Mangóra támaszkodó fejlesztéseit, ezekről pedig immár hivatalos fotók állnak rendelkezésünkre, a technikai specifikációval egyetemben.


Samsung Focus S

Eszerint a Focus S 8,55 mm vastag, érintőképernyője egy 4,3 hüvelykes (800 x 480 pixel) Super AMOLED Plus kijelző, ehhez 1 GB memória, hátoldali 8 megapixeles és elülső 1,3 megapixeles kamera, valamint aGPS, WiFi, Bluetooth 3.0 és FM rádió társul. A Focus Flash 3,7 hüvelykes Super AMOLED érintőképernyőt kap, 5 megapixeles hátoldali és elülső webcam kamerával, WiFi, Bluetooth 2.1 és FM rádió támogatása mellett. Mindkét készülék processzora egy 1,4 GHz-es Qualcomm Snapdragon chip, a megjelenésről egyelőre csak azt tudni, hogy az USA-ban az AT&T lesz az illetékes szolgáltató, európai debütálásról csak később várható hír.

Ami a Nokiát illeti, itt már korábban tudtuk, hogy a SeaRay az október 26-án esedékes Nokia World alatt mutatkozhat be, ám a cég most jelezte, hogy egynél több változatról rántják majd le a leplet, így rögtön megindultak a találgatások ezek pontos kilétét illetően. Lehetőségként merült fel, hogy a Nokia 800 és a SeaRay kódnéven emlegetett készülék nem egy és ugyanaz a megoldás, ám erről nem jelent meg hivatalos információ - az biztos, hogy a választék még tovább bővül, így még több WP7.5 okostelefon közül válogathatunk majd a hónap végétől.

Az Apple és a Google már elrajtoltatta új üdvöskéjét, az iPhone 4S és a Nexus Prime után a Blackberry is beújít a BBX névre keresztelt verzióval, novemberre pedig letisztulhat a kép, amikor is véglegessé válik a WP7.5-kínálat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #19
    Az előzőt Paradonnak szántam bocs ProgServ =D
  • tomboy013 #18
    Azt nem értem hogy az ilyen ember minek ír egy ilyen fórumba? Semmi értelmes hozzászólásod nincs a témához csak fikázod. Agyban biztos komoly problémák lehetnek =)
  • narumon #17
    "és megvan az az előnye, hogy akár 2hetente is erősebb hardverek jöhetnek ki,"

    Ez nálam hátrány... tiszta PC feeling ami köszi nem.

    "míg az Apple-nél 9-12 havonta jön ki 1 verzió ami olyan eget rengető újdonságokat nem tartalmaz"

    Az 1 éves termékciklus tökéletesen elég, a második felével is vitatkoznék mert ha az apple nem innovatív szerinted akkor nem tudom ki az.
  • paradan #16
    nem tularazott, csak te inkább cigire meg alkoholra koltesz utána meg gyogyszerre elobbi 2 miatt :)
  • paradan #15
    de gusztustalanul néz ki! éljen az iPhone és a samsung galaxy
  • ProgServ #14
    Állítsd a region-t US-re.
    A bing teljes funkcionalitással fog működni.

    Még ennyit hozzátennék, hogy van a családban 2 darab új androidos eszköz is...tényleg fagynak, maguktól újraindulnak, akadoznak...egy borzalom, és pl a tablet az 80 000ft körüli, tehát nem a kínai bóvli kategória. Egyszerűen ilyen a droid...

    A win7 mobilon fagyás, lassulást, akadozást még nem tapasztaltam a 10 hónap alatt, igen jó kis rendszer ez.

    Külön appok nélkül (értsd: tartalmazza a teló alapban), olyan dolgokat lehet használni (mint a vonalkód felismerés, szöveg értés, könyv borító felismerés...stb), ami az iCuccoknál erősen fizetős appos megoldás, az androidnál meg vagy nincs, vagy bugosan hiányosan működő appok tölthetőek le.

    Igen...a MS elérte, hogy az iCuccokhoz mérhető ennek a rendszernek a performanciája (kevesebb mint 1 év alatt), és megvan az az előnye, hogy akár 2hetente is erősebb hardverek jöhetnek ki, a MS támogatni fogja, míg az Apple-nél 9-12 havonta jön ki 1 verzió ami olyan eget rengető újdonságokat nem tartalmaz, viszont az ára borsos.

    Ezek tények...jó az iPhone is, nekem is volt, de ez jobb (az iPhone-t adtam el az Omniáért...fejlesztésre is használom).

    Az android meg marad egy olyan rendszer ami nagyon olcsó hardveren is tud futni, erős kompromisszumokkal. Rengeteget adnak el belőle mert olcsó a rendszer maga meg ingyenes, cserébe nincs mögötte support. Semmilyen.

    Ha veszek egy androidos eszközt, senki nem garantálja, hogy lesz rá update, vagy egyáltalán amit letöltök programot és megvásárlom, az annak megfelelően fog működni mint ami a leírásban szerepel.

    Nem tudom tudjátok-e, de ha androidra készítek egy appot...tegyük fel, valamilyen kis "vicces" appot, pl...állatok hangjait tudja lejátszani 1-2 sec videóval. A háttérben meg a GPS koordinátákat gyűjti és elküldi egy szerverre...azt mondanátok, de ez nem lehetséges mert a Google ellenőrzi a programokat mint az Apple vagy a MS.

    Hát nem. Bármit feltölthetsz és le is fogják tölteni...ezek a száraz tények.

    Jó, persze mondhatná bárki, hogy persze...akkor MS se garantálja, hogy lesz update...pedig de. Én első generációs Omnia7-est vettem, és ezen is tökéletesen fut az új Mangó.

    Bocs a sok rizsáért.
  • Vers #13
    egyertelmuen a wines telo a legjobb, az iszar annyira tularazott hogy azt csak idiotak veszik, az android meg akad szakad , linuxos nyomingereknek tokeletes romot fozocskezni
    viszont en megvarnam a nokia wines teloit,mar csak 1 het es itt vannak
  • 5c0rp330n #12
    mert az altalad sztarolt apple jobb aki masfel ev utan ad ki egy telefont es az is teljesen ugyanolyan mint az elozo csak erosebb vassal? :D
  • cloud.strife #11
    Sztem hihetetlen gáz hogy egy hét nem telik el és vagy 4 új telefont jelentenek be.

    Egy normálisat csináljanak könyörgöm, egyet!!!!!
  • tomboy013 #10
    Jah még annyit hozzátennék hogy azért van olyan alkalmazás ami magyar fejlesztésű és amcsi címmel nem elérhető ezzel pont az előbb szembesültem =)