Gyurkity Péter

HTC WP7 telefonok és újabb Samsung óriás

Végre-valahára befutnak az oly sokat ígért új Windows Phone 7 okostelefonok, amelyek már a Mango verzióra épülnek, a HTC ebből most kettőt mutatott be, míg a Samsung egy androidos óriással jelentkezik.

Ezúttal hivatalos közlemények, pontosabban a céges weboldalak adatai alapján számolhatunk be új érkezőkről, hiszen mindhárom, a cikkben megemlítendő készülék megtalálható az adott gyártó weblapján. Kezdjük a HTC párosával, hiszen ezek már a WP7 Mango alá érkeznek, a korábban ígérteknek megfelelően.


HTC Titan

A HTC Titan pontos mérete 70,7 x 131,5 x 9,9 mm, súlya 161 gramm, az LCD-érintőképernyő pedig 4,7 hüvelykes (800 x 480 pixel felbontással). A burkolat alatt 1,5 GHz-es processzor, 512 MB RAM, legfeljebb 16 GB-os belső tároló, illetve hátoldali 8 megapixeles LED flash kamera található (720p felbontású felvételek készítéséhez), ezt pedig elülső 1,3 megapixeles kamera, gyorsulásérzékelő, GPS, WiFi, valamint Bluetooth 2.1 és egy 1600 mAh-ás akkumulátor egészíti ki.


HTC Radar

Itt nyilván csúcskategóriás megoldásról van szó, míg a HTC Radar inkább a középkategóriába tartozik a maga 3,8 hüvelykes (800 x 480 pixel) érintőképernyőjével, 1 GHz-es egymagos chipjével, Adreno 205 grafikus vezérlőjével, 512 MB memóriájával, 8 GB-os belső tárolójával, a hátoldali 5 megapixeles LED flash és az elülső VGA-kamerával, amihez GPS, WiFi, Bluetooth 2.1, valamint egy 1520 mAh-ás akkumulátor társul - a Radar mérete 20,5 x 61,5 x 10,9 mm, súlya 137 gramm. Mindkét változat megjelenése októberben várható, valamikor a hónap elején bukkannak majd fel.


Samsung GALAXY Note

A Samsung Galaxy Note egy valódi óriás, inkább amolyan okostelefon-tábla hibridnek tekinthető, hiszen 5,3 hüvelykes (1280 x 800 pixel) HD Super AMOLED-érintőképernyővel jelentkezik, amelyhez 9,65 mm-es vastagság, 178 grammos súly, továbbá 1,4 GHz-es ikermagos processzor, Mali 400 grafikus vezérlő, 1 GB RAM, hátoldali 8 megapixeles kamera (1080p felbontású videókhoz), elülső 2 megapixeles kamera, valamint egy 2500 mAh-ás akkumulátor tartozik. Az Android 2.3 mellett a TouchWiz felület lesz megtalálható a készüléken, a Galaxy Note Európában 2012 első negyedében bukkan majd fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • donceleger #11
    Szerintem meg ezek a Tablet-ek teljes mértékben használhatatlanok. Lemezt nem kezelnek, kisebb teljesítményűek! Oké, netezésre van kitalálva, de arra sem jók. A méret miatt nem jelennek meg rajta jól az oldalak, ahhoz minimum a mai követelményeknek megfelelően 19"-os monitor kell. Persze a felbontást lehet állítani, már ha lehet, de akkor meg apró lesz az egész és nagyítani kell, ami meg megint azt eredményezi, hogy oldalra is görgetni kell, vagyis nem jelenik meg tökéletesen. Már pedig ez számomra élvezhetetlen. Nem is beszélve arról, hogy számos online játék sem megy rajta tökéletesen, és ezekből bizony sok van, hiszen az online szerencsejáték is rohamosan fejlődik, de ott a népszerű farmerama is! Meg a bankok internetes bankja stb...
    Volt egy netbook-om, el is adtam. Egyszerűen semmi sem ment rajta jól. Lehet maradi vagyok, de számomra marad a számítógép, és a kisebb telefonok.
  • Magnum PI #10
    Nem tudtam, alatt azt értem, hogy nem bírtam magam rávenni mert megszerettem
  • Magnum PI #9
    Én is azt gondoltam hogy a tablet semmire sem jó. Vettem is egyet kint amcsiban hogy majd itthon jól eladom (kint kb 90e volt 180FTos dollárral), oszt nem adtam el. Nem tudtam. Mindenki azzal jött hogy ha otthon netezni akar akkor arra ott a netbook. Hát nekem az is van és kb azóta nem kapcsoltam be mióta van tablet, mert ezerszer kényelmesebb és mivel sosincs kikapcsolva egyből hipp hopp fel lehet csapni. Szerintem pont az ilyen giga telefonnak nincs sok értelem mert rendesen netezni akkor is kicsi (nem tudsz rendesen megnézni egy képet sem, meg az oldalak felén zoomolgatni kell) telefonálni meg túl nagy. Kell egy közepes kb 3.6"os hogy teló + egy normális tablet min 7". Szerintem ez a tuti. (Most nekem HD2 van 4.3" és egy picit nagy). Persze aki könyvet ír vagy egész nap chatel annak egyik sem jó :)
  • MR007 #8
    Szerintem ez még nem az a méret, amit ne lehetne kényelmesen a kézben megfogni. Ez a fenti képen is látható. Ellenben pont a kijelző mérete miatt a multimédia, vagyis amiért már megint jó sok pénzt adsz ki jobban érvényesül.
    Gondolom nagy android fanok csak van rá elég alkalmazás, hogy az utazó laptopot kiváltsa?
  • nextman #7
    Nyilvan erre mar nem ugy kell tekinteni mint telefonra, ugy nincs ertelme a meretnek.

    Ellenben mint egy olyan multifunkcionalis eszkoz, amivel akar telefonalni is lehet, ugy nagyon is van ertelme.
  • H3nG #6
    Sztem meg lassan semmi értelme a telefonnak. Ha van net beszélhetsz skypeon msn en gtalkon vagy amin akarsz. Ha meg nem birod el kézbe ott a headset. Én egy 7''es tabletet készülök venni(olvasásra netezésre) a telefonom csak azért van ha pecázni megyek:) meg ébresztőnek^^ Engem csak ez a rengeteg kamera mindenbe bosszant. Ha megkapnám 10ezerrel olcsobban és nem lenne benne 8kamera csak 1 már boldog lennék :)
  • donceleger #5
    Ez a Note már a yetikenk készült! Nekem sincs kis kezem, de már a Galaxy S2 sem fér el benne kényelmesen. Ez meg egyenesen undorító! Egykezes irányítás kizárva, át sem fér a hüvelykujj a másik oldalra. Ha ez lesz a jövő, akkor köszönöm szépen nem kérem!
    Szerencsére még csak most kezd az ekkora kijelző elterjedni, de mint mondtam, nekem már a 4,3 is túl sok. És az meg hülyeség, hogy egy pasinak a nagy jó, mert az férfias! Annó büszkén mászkáltunk egy Ericcson T18-20-al is, most meg már nem is féltégla, hanem teljes tégla kell!
    3-3,5" bőven elég! Netezni ott a sz.gép, vagy tablet, filmet nézni nem ezen kell, vagy av kimenetes kell, esetleg hdmi-s és akkor ott a nagyképernyős tv. minden másra tökéletes a kijelzőméret.
    Lassan tényleg elfelejtjük, hogy ezek elsősorban mobiltelefonok, és telefonálásra találták ki őket, és ezek a plusz szolgáltatások csak kiegészítők, nem pedig a fő irányvonal!
  • lcee #4
    HTC telefonok meg...
    Tervezőknek hatalmas képzelőerejük van....
    Trophyt lemásolták fehérre szinezték és már kész is a Radar...
    HD7-et pedig kicsit megnövelték és már kész is a Titan
    Hűha...

    Pedig szerintem jobban bele kéne húzniuk...
  • lcee #3
    Samsung Note szerintem pont el van találva
    Táblát semmire nem használnám, nincs is emiatt.
    Ez pont az a méret, amit ha kézbe vesz az ember és normálisan fogja maga előtt pont lehet rajt kényelmesen netezni...
    Telefonnak persze nem használnám, mert ahhoz már nagy.
  • coolbboy83 #2
    Régebben az volt a menő, ha kisebb a telefonod, mint a másiknak.... most meg lassan akkora deszkákkal telefonálunk, hogy Erdélyi szalonnát és kenyeret is lehetne rajtuk vágni... :-D