Berta Sándor

Egyesíti erőit a reklámpiacon a Microsoft, az AOL és a Yahoo

Miközben a Google dollármilliárdokat keres a webes hirdetéseknek köszönhetően, addig a legnagyobb riválisai egymás elől csábítják el az ügyfeleket. Ennek azonban hamarosan vége lehet, a vetélytársak ugyanis összefognak.

Az All Things Digital birtokába jutott értesülések alapján a Microsoft, a Yahoo és az AOL véget vetne a Google egyeduralmának az online reklámpiacon. A három óriáscég úgy döntött, hogy együttműködik a területen és ez merőben új helyzetet teremthet. A cél a Google háttérbe szorítása és az online reklámbevételek növelése.

Az IT-blog tudósítása szerint a három vállalat menedzserei egy New York-i vacsorán ismertették az elképzeléseiket. A megbeszélésen számos befolyásos portál és reklámügynökség vezetői is részt vettek. Az üzleti vacsora során a legfontosabb kérdés a bannerek jövőbeli értékesítése volt. Az elképzelés szerint egymásnak adnak majd el hirdetéseket, ezzel növelve a bevételeiket és csökkentve a nagy rivális részesedését. A terv része egy közös reklámértékesítési rendszer, amely jelentősen megkönnyítené az az online hirdetési felületek eladását. Ez a lépés csökkentené a cégek harmadik félre való ráutaltságát. A meghívott szakemberek részben optimistán, részben szkeptikusan fogadták az ötletet.


Jelenleg az online reklámpiac a következő módon működik: az AOL vállalja az egyik ügyfele felé, hogy az internetes hirdetését 50 000-szer jeleníti meg. Amennyiben nem kattintanak elegen a bannerre, úgy az AOL a reklámokat továbbadhatja más cégeknek, így felszabadítva a felületet. A Microsoft, az AOL és a Yahoo ezt a folyamatot akarja szabályozni, a befolyó bevételeken pedig osztoznának az együttműködésben résztvevő oldalak. A társaságok azt remélik, hogy a hirdetési felületek további értékesítésével többet kereshetnek, mint, ha a felületet kizárólag egyetlen üzleti partnernek adnák tovább. Ráadásul mindez új lehetőséget is jelent a hirdetőknek, hiszen így az ajánlataik számos platformon jelenhetnek meg, ezáltal a reklámokat jóval többen láthatják.

Az új szövetségnek nem lesz könnyű megtörnie a Google hegemóniáját, hiszen a cég a piac közel 76 százalékát uralja − hívják fel a figyelmet elemzők. Több szakértő is szkeptikusan vélekedik a kezdeményezésről, hiszen a jó ötletek gyakran a gyakorlatba való átültetésnél buknak el. Gondot okozhat az is, hogy a rendszereik jelenleg még nem kompatíbilisek egymással és mindhárom vállalat külön értékesítési céggel rendelkezik. Egyelőre még nem tisztázott az sem, hogy mi alapján döntik el, kinek milyen felület fog jutni. Két éve már volt egy ehhez hasonló próbálkozás a Microsoft, a Yahoo és a News Corp. között − az egyeztetési fázison akkor nem jutottak túl. A Yahoo nemrég kirúgott vezetője, Carol Bartz februárban közölte, hogy a Yahoo az online reklámbevételekben bízik. Mivel a cég a Microsofttal a keresők piacán is együttműködik, így kézenfekvőnek tűnik, hogy a két fél a reklámpiacon is összefogjon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hunwhite #6
    A tiltott kartell szerződés lehet papíron is! Az a jó bennne, hogy a törvény szerint nem is kell szerződés vagy szóbeli megállapodás! Elég a megvalósuláshoz az úgynevezett "ráutaló magatartás".
  • amitakartok #5
    Versenyjogilag akkor is megkérdőjelezhető. Amint többségi részesedésük lesz a piacon, valaki azonnal elkezd majd lármázni.
  • zsoltioregon #4
    a kartell az sumákolás a háttérben, amiről nincs papír!
    Ez nyílt dolog, gondolom valamilyen közös kockázatvállalással. Ez még csak nem is konszern csak együttműködés.
  • zsoltioregon #3
    3-an se tudják legyőzni a Google-t!!
    A Google egy sith nagyúr!
  • amitakartok #2
    "Az elképzelés szerint egymásnak adnak majd el hirdetéseket..."

    Ez bizony kartellszagú. Nem hinném, hogy a hivatalok aztán hagyni is fogják a terv végrehajtását.
  • Mardekár #1
    Epic fail. Miért nem csinálnak ők is egy AdSensehez hasonló értékesítési modellt? Túl sokat isznak a vezetők... vagy csak egyszerűen semmi közük az informatikához.