Berta Sándor

Repülőjáratokat mutat a Google keresője

Az amerikai társaság integrálta keresőjébe az általa korábban felvásárolt ITA Software technológiáit, így a felhasználók már a légi járatokkal kapcsolatos információkat is kereshetnek.

Immár elérhetők a Google keresőjében az első olyan funkciók, amik lehetővé teszik és jelentős mértékben megkönnyítik a légi járatokkal kapcsolatos információk felkutatását. A kibővített szolgáltatást egyelőre csak az Egyesült Államokban lehet használni, azonban idővel világszerte elérhető lesz. Az első tesztek azt mutatták, hogy a légi járatokkal kapcsolatos keresések nagyon gyorsak, de az internetezőknek a jegyvásárláshoz ugyanakkor még mindig a légitársaságok oldalaira kell ellátogatniuk.


"Öt hónappal ezelőtt került a Google-családba az ITA Software. Azóta a két cég műszaki csoportjai szorosan együttműködtek azért, hogy az új utazási szolgáltatást minél előbb bemutathassák. Ez a megoldás gyorsabb és rugalmasabb a korábbiaknál, s ráadásul azoknál jóval használhatóbb online utazási eredményeket biztosít. Most be akartuk mutatni, hogy eddig mit értünk el" - írta blogbejegyzésében Kourosh Gharachorloo, a Google illetékes vezetője.

Az utazási információkat egyrészt az ITA Software saját adatbázisa, másrészt a Kayak.com és az Orbitz.com utazási keresők, illetve a Bing biztosítja. Az ITA szoftvere különböző repülési információkat értékel ki, majd ezeket az adatokat elérhetővé teszi a különböző utazási oldalak számára. A webes vállalat 700 millió dollárért vásárolta meg az ITA-t, de az ügyben az amerikai igazságügyi minisztérium trösztellenes vizsgálatot indított. A szaktárca végül áprilisban úgy döntött, hogy a Google megvásárolhatja az ITA Software-t. A Google májusban már integrálta a keresőjébe a repülési információkat, azonban az összes funkció csak most vált elérhetővé.


Tavaly decemberben egyébként számos piaci szereplő tiltakozott a tranzakció ellen, köztük volt az Expedia, a Hotwire, a TripAdvisor és a Kayak. A cégek megalapították a FairSearch.org nevű csoportot, amihez később a Microsoft is csatlakozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adler741 #2
    És ezek a repülők is szorják a mérget a fejünre,egy kis bárium + stroncium ,persze a mi érdekünkben úgye?
    Nézzetek fel az égre néha :

    http://www.youtube.com/watch?v=Psdg3OAw_a8

    Mindjárt jön egy orrnehéz emberke és megmondja az ellenkezőjét csak figyeljétek!
  • okosan gyerekek #1
    Kayak?