Berta Sándor

Leáldozóban van a tömeges warezfelszólítások kora

Bezárhatja a boltot a Righthaven nevű amerikai ügyvédi iroda, amely kifejezetten a szerzői jogsértőknek küldött felszólításokra specializálta magát. A cég nem tudja kifizetni a kapott 34 045 dolláros bírságot.

A Vegas Inc és a Paidcontent tudósításai alapján az elmúlt hetekben több csapás is érte a Righthavent. Elbocsátották az iroda érdekeit képviselő ügyvédet, majd két szerzői jogi tulajdonos is felmondta a céggel kötött együttműködési megállapodást. Az ok: egy elmarasztaló ítélet, amellyel gyakorlatilag az amerikai igazságszolgáltatás halálra ítélte az eddig divatos tömeges felszólítási gyakorlatot. Egy bíróság ugyanis 34 045 dolláros pénzbüntetést szabott ki a cégre, amelynek a tulajdonosai jelezték: fizetési haladékot kérnek, mert egész egyszerűen nincs ennyi pénzük.

Pedig néhány évvel ezelőtt a Righthaven szempontjából még mindig olyan szépnek és jónak tűnt. A cég nem volt klasszikus értelemben vett ügyvédi iroda, sokkal inkább online felhasználási jogokat vásárolt a szerzői jogok tulajdonosaitól, majd fellépett az azokat megsértőkkel szemben. Az üzlet működött, az emberek általában fizettek, mert féltek. Most aligha lehet meglepődni azon, hogy a felhasználók kárörvendően örülnek a hírnek.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eddigi üzleti partnerek gyorsan elhagyták a süllyedő hajót. Két szerzői jogtulajdonos is sietve bejelentette, hogy felbontják a Righthavennel kötött együttműködési megállapodásukat. A válás közel sem történt csendben. Konkrétan az is elhangzott, hogy "buta ötlet" volt a felhasználók felelősségre vonása azért, mert különböző szövegeket használtak fel a blogjaikban vagy más oldalakon.

A Righthaven egyre nagyobb bajban van, ugyanis a bíróság egyelőre nem döntött a pénzbüntetés fizetési határidejének elhalasztásáról. Jellemző azonban, hogy az ügyvédi iroda már jelezte: ha haladékot kap, akkor az így nyert plusz időt nem a hiányzó összeg előteremtésére, hanem arra használná fel, hogy újabb szerzői jogsértőket citáljon a vádlottak padjára. Amennyiben a bíróság elutasítja a kérelmet, úgy a Righthaven kénytelen lesz csődöt jelenteni.

A felhasználóknak küldött figyelmeztetések világszerte jó üzletet jelentenek, ugyanakkor az elmúlt hónapokban két olyan határozat is született, ami azt jelzi, hogy véget érhet a tömeges felszólítások kora. Május közepén a brit adatvédelmi felügyelet elmarasztalta az ACS:Law ügyvédi irodát. Az Information Commissioner's Office határozata szerint az ACS:Law köteles lett volna 200 000 angol font büntetést fizetni. Kiderült azonban, hogy ez a cég sincs jó pénzügyi helyzetben, így a hivatal módosította a döntést és úgy döntött, a jogásznak csak 1000 angol fontot kell fizetnie. Ezt követően a Brit Ügyvédi Kamara augusztus elején felelősségre vonta azt a két jogászt, akik fenyegetéseket tartalmazó figyelmeztető leveleket küldtek ki a fájlcserélőknek. A Davenport Lyons ügyvédi iroda munkatársaira egyenként 20 000 fontos pénzbüntetést szabtak ki, egyúttal három hónapra eltiltották őket a szakmájuk gyakorlásától. Ráadásul nekik kellett viselniük az eljárás összes költségét is, ami elérte a 150 000 fontot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mad mind #4
    Ha sokan fizettek, akkor hogy-hogy nincs pénze a cégnek? Adóhatóságot a tulajokra.
  • Solten #3
    Happy End - meg letezik (nem szamukra )
  • gosub #2
    Vegytisztán látszik miről is szól valójában a szerzői jogvédelem.
  • TreDoR #1
    Visszanyal a fagyi