Berta Sándor

Telefonon rúgták ki a Yahoo! vezetőjét

Mindössze két és fél évvel kinevezése után távozni kényszerül posztjáról Carol Bartz, a Yahoo! Inc. vezérigazgatója. A hírt meglehetősen érdekes módon, telefonon keresztül tudatták vele.

A vezető legnagyobb bűne az volt, hogy a kinevezése óta eltelt két és fél esztendőben a Yahoo még csak meg sem tudta közelíteni a legnagyobb riválisának számító Google eredményeit. Bartz helyét, mint megbízott vezető Timothy Morse foglalta el. A konszern jelezte, már keresik az új vezérigazgatót. A döntés teljesen váratlan volt. Bár Bartz számos eredményt ért el, többek között létszámleépítéssel csökkentette a Yahoo költségeit, megállapodást kötött a Microsofttal és harcot hirdetett a Facebook ellen, azonban érdemben nem tudott javítani az óriáscég helyzetén. A befektetők kitörő örömmel fogadták a hírt, a Yahoo részvényei a hírre 6 százalékkal drágultak.


"Nagyon szomorú vagyok, hogy arról kell beszámolnom, hogy éppen most rúgott ki telefonon keresztül a Yahoo igazgatótanácsának vezetője. Örömömre szolgál, hogy együtt dolgozhattam Önökkel és a jövőt illetően a legjobbakat kívánom Önöknek. Carol" - írta a munkatársaknak küldött rövid e-mailjében Carol Bartz. A levelet az All Things Digital blog jelentette meg. Bennfentesek szerint a döntés már a múlt héten megszületett, az igazgatótanács a kérdésben egyhangú döntést hozott. Az csak apró szépséghiba, hogy a tanácskozáson Bartz és Jerry Yang, a Yahoo társalapítója nem volt jelen. A hírt Roy Bostock, az igazgatótanács vezetője közölte a vezérigazgatóval. Bostock egyúttal bejelentette, hogy a társaság új formában fog tovább működni, az igazgatótanács felülvizsgálja az eddigi stratégiát és olyan lehetőségeket keres, amelyek növelhetik a forgalmat.

Bár a Yahoo még csak megközelíteni sem tudta a Google eredményeit, de még mindig az egyik legnépszerűbb online platformnak számít és az Egyesült Államokban piacvezető az internetes reklámpiacon. Idén azonban elveszítheti az utóbbi pozícióját, amit a Facebook szerezhet meg, emellett a kereső üzletág forgalma is folyamatosan csökken. A Google piaci értékét jelenleg 170 milliárd dollárra becsülik, a Yahoo ennek a tizedét éri.

Bartz már kinevezése után tisztában volt azzal, hogy azonnal teljesítenie kellett, nem számíthatott száznapos türelmi időre, a befektetők ugyanis gyors megoldást vártak tőle a társaság rendbetételére. A távozó vezérigazgató februárban úgy nyilatkozott, hogy elődei hibás döntései miatt a társaság csak 2012-től kerülhet rá újra a helyes útra, és ebben a folyamatban döntő szerep jut majd az online hirdetési bevételeknek. Amennyiben ez meg is valósul, ez már nem vele fog bekövetkezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #10
    "az Egyesült Államokban piacvezető az internetes reklámpiacon"
    Súlytalan, ja, persze. Mondjuk idén lesz második. Mint Magyarországon az index csoport (CEMP).
    A Yahoo egyetlen hibája az, hogy nem innovatív. Így eshetett meg az vele, hogy a FB úgy néz ki lenyomja reklám piacon (web2 mivolta miatt), a Google meg lenyomja kereső piacon (komoly innovációi miatt). De ettől még nem kell temetni a céget - egyszerűen csak a szakmai dolgok totál sokadlagosak a Yahoonál, mivel a vezetői jellemzően ugyanúgy tekintenek rá, mintha egy vágóhíd volna (kizárólag financiális szempontból).
  • FoodLFG #9
    Egy súlytalan cég jelentéktelen vezetője. Kit érdekel kategória.
    Kb talán egy évvel ezelőtt jártam olyan lapon, ami yahoo-s volt: az e-mail szolgáltatásuk egy fos.
  • hurkaur #8
    Bezzeg ha az apple csinalta volna..!
  • zsoltioregon #7
    "- írta a munkatársaknak küldött rövid e-mailjében Carol Bartz."
    A munkatársainak gmail-en küldte el a körlevelet bosszúból :DDD
  • Mardekár #6
    Szó se róla elég vacak a Yahoo. Az indexelést a Bing végzi, valószínűéeg a találatók rendezését is. Szóval nincs is Yahoo, hanem csak Bing. Ami még mindig vacak. Háromszázszor indexel egy oldalt a Google, miközben Bing barátunk még a saját létezésén gondolkozik. Ami pedig a Yahoo arculatát illeti... hány éves is az a ***dt kezdő oldal? :D Jó döntés volt. Nem Yahoo news meg bulvár kell, hanem egy rendes kereső rendszer. Legalábbis ha fel akarják venni a versenyt a googllel.
  • EnxTheOne #5
    Jaja, átveszi a helyét egy huszas évebein járo bombázo. :D
  • kissssss #4
    elég rusnya feje van.
  • DjDano #3
    Hol van az az idő amikor még a legnagyobb és legjobb keresőszolgáltatás volt az övéké...
  • Cat #2
    Én közzé sem tettem volna, ha így történik, mert ez a nőt magát, illetve a róla alkotott véleményt is nyilvánvalóvá teszi. Az, hogy szétkürtöli, csak azt jelzi, hogy igaza volt hogy ezt a módot választotta.
  • opeca #1
    Van diplomáciai érzékük az tény.