Berta Sándor

Amerikai diplomaták bírálták a Microsoft tunéziai tevékenységét

A tuniszi amerikai nagykövetség munkatársai öt évvel ezelőtt kritizálták a redmondi vállalatot azért, mivel az komoly kapcsolatokat akart kiépíteni az észak-afrikai országgal. Ez derült ki a Wikileaks által megjelentetett táviratokból.

A tunéziai vezetők és a Microsoft közötti együttműködést koránt sem fogadták kitörő örömmel az amerikai diplomaták. A tuniszi amerikai nagykövetség munkatársai úgy nyilatkoztak: ugyan pozitívum, hogy a Microsoft segít a helyi IT-szakértők képzésében, az e-kormányzati rendszerek kialakításában és a szellemi tulajdon védelmének erősítésében, azonban a tunéziai kormány a rendelkezésre álló lehetőségeket és erőforrásokat könnyen a saját állampolgárai ellenőrzésére használhatja fel.

Tunézia vezetői és a Microsoft képviselői a 2006-os Government Leaders Forum Africa nevű rendezvényen kötöttek együttműködési megállapodást. Az egyezményben rögzítették, hogy az amerikai szoftveróriás részt vesz a helyi igazságügyi és belügyminisztériumi dolgozók képzésében, s emellett 12 000 szoftverlicencet is biztosít az észak-afrikai állam számára. Ezenkívül a helyi kormányhivatalnokok egy kis csoportja betekinthetett a Microsoft programjainak forráskódjaiba.

A redmondi szakemberek külön felhívták a tárgyalópartnereik figyelmét arra, hogy a jövőben olyan hardvereket szerezzenek be, amelyek teljes mértékben kompatibilisek a Microsoft termékeivel. Erre azért volt szükség, mert Tunézia 2001-től 2006-ig a nyílt forráskódú projekteket támogatta és a célja az ilyen szoftverek alkalmazása volt. Tunézia részéről a megállapodást Khedija Ghariani írta alá, aki akkor a tunéziai kabinetben a számítógépes, internetes és szabad szoftver ügyekért felelős felelős államtitkár volt.

A 2006-os Government Leaders Forum Africa rendezvényen Bill Gates is részt vett. A Microsoft online bűnözés elleni és IT-biztonsági programot is indított Tunéziában, utóbbit kifejezetten a biztonsági erők tagjai számára. Az egyetemisták körében növekvő elégedetlenséget pedig egy innovációs központ létrehozásával akarták letörni. "Elméletben pozitívum, hogy javítanak akarnak a tunéziai kormány bűnüldözési képességein. A kabinetnek azonban olyan erős befolyása van az internetre, hogy azonnal felmerül a kérdés: vajon nem él-e vissza ezzel a lehetőséggel és nem használja-e fel a lakosság ellenőrzésére?" - tették fel a kérdést az amerikai diplomaták.

A ZDNet információi szerint a Microsoft Thaiföldön és Venezuelában is megpróbálta elérni, hogy a kormányzati számítógépeken ne használjanak nyílt forráskódú szoftvereket. A társaság erőfeszítéseit ugyanakkor nem mindenhol koronázta siker.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #3
    Hasonlóan megy itthon is. Az m$ jó pénzért megveszi a vezetőket, akik jól tömködik az m$ zsebét az adókból.
  • G_ArchAngel #2
    SamuLevi már itt hazudozna, össze és vissza:)))
  • hurkaur #1
    Huh mi lenne itt ,ha ez apple-rol szolna..