Berta Sándor

WebOS-fejlesztőket igazolna a Microsoft

A redmondi szoftveróriás egyik képviselője Twitter-üzenetben ígért segítséget a HP operációs rendszerét készítő szakembereknek. A konszern nem vesztegeti az időt és úgy tűnik, szeretne minél több szakembert átcsábítani a csapatába.

Brandon Watson, a Microsoft egyik vezetője a mikroblogon megjelentetett egyik üzenetében azt írta, hogy minden olyan segítséget megadnak a HP szakembereinek, amire szükségük van. Ingyen Windows Phone készülékekkel, fejlesztői eszközökkel és képzéssel is támogatják őket. Az ajánlat azért is érdekes, mert Watson a Microsoftnál a Windows Phone 7-tel kapcsolatos fejlesztések igazgatója. A tweet alig néhány órával azután jelent meg a Twitteren, hogy Leo Apotheker, a Hewlett-Packard vezérigazgatója bejelentette: a társaság felhagy a számítógépgyártással.


Watsontól egyébként nem idegen ez a módszer, korábban is toborzott fejlesztőket a Windows Phone 7 csapatába. George "Geohot" Hotz PS3- és iPhone-hacker arról számolt be a honlapján, hogy vásárolni akar egy Windows Phone 7 készüléket azért, mert a Microsoft sokkal jobban bánik a hackerekkel, mint például a Sony. Watson erre közölte vele, hogy Hotz írjon egy e-mailt és a csapat küld neki egy okostelefont. Emellett a redmondiak az elmúlt hónapokban rendszeresen megkeresték az iOS és az Android operációs rendszerek fejlesztőit azért, hogy a saját csapatukba csábítsák őket.

A webOS további sorsáról egyelőre keveset lehet tudni. Június elején még arról beszélt Leo Apotheker, hogy a HP webOS partnereket keres és kitart a saját mobil platformja mellett. A vezérigazgató nem látta akadályát annak, hogy az operációs rendszer más gyártók készülékein is megjelenjen, ehhez azonban nyilván licencelni kellene a webOS-t. Júliusban leváltották a webOS részleg vezetőjét és a munkával egy másik, sikeres menedzsert bízott meg. A HP ezt akkor azzal indokolta, hogy azt akarja elérni, hogy az operációs rendszer középtávon a Google Android és az Apple iOS közvetlen konkurensévé váljon. A legutóbbi bejelentés azonban alaposan megváltoztatta a helyzetet és a webOS jövője is kérdésessé vált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!