Berta Sándor

A Microsoft is érdeklődött a Motorola Mobility iránt

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a nagy bejelentést követően szivárog ki számos érdekes részlet a megállapodásokról és azok hátteréről. Így van ez most a Motorola Mobility felvásárlásának ügyében is.

A Bloomberg bennfentesekre hivatkozva számolt be arról, hogy a Google komoly árat fizethet azért, ha mégsem jön össze a Motorola Mobility felvásárlása. Az úgynevezett szerződés-meghiúsulási büntetést ugyanis 2,5 milliárd dollárban állapították meg. Ennyit kellene kifizetniük a Google vezetőinek a Motorola Mobility számára akkor, ha a tranzakció különböző okokból, például a versenyhivatal vétója nyomán mégsem valósulhat meg.

A 2,5 milliárd dollár hihetetlenül nagy büntetést jelent, általában ennek az összegnek az egyhatodát szokták kikötni az ekkora üzleteknél. Ugyanakkor a tetemes summa bevállalása azt is jelzi, hogy a webes konszern elszánt és szinte teljesen biztos abban, hogy a vetélytársai, illetve a versenyhivatalok nem gördítenek akadályt a Motorola Mobility felvásárlásának útjába. Emellett ismertté vált az is, hogy a Motorola Mobility a megállapodás visszamondása esetén 375 millió dolláros fájdalomdíjat fizetne a Google számára. (A 12,5 milliárd dolláros vételár egyébként nem csak a Motoroly Mobilityre vonatkozik, hanem annak 17 000 szabadalmát és 7500 szabadalmi bejegyzését is magába foglalja.)


A Gigaom szintén érdekes részleteket árult el a tranzakcióról és annak előzményeiről. A magazin értesülései szerint a Google gyakorlatilag megelőzte ajánlatával a Microsoftot, amely szintén fontolgatta a Motorola Mobility megvásárlását. A Motorola több társasággal is tárgyalt, ezek között volt a redmondi cég is. Ennek tükrében különösen fontos, hogy a Google lett a végső befutó, ugyanis ha a Microsoft nyert volna, úgy még megalapozottabb szabadalmi támadásokat indíthatott volna az Android ellen.

A Google és a Motorola vezetői közötti egyeztetések öt héttel ezelőtt kezdődtek. A megbeszéléseket a Google részéről Larry Page, a Motorola részéről pedig Sanjay Jha vezette. A tárgyalásokon csak nagyon kevés menedzser vett részt, pont azért, hogy elkerüljék a hírek kiszivárgását. Andy Rubint, az Android Inc. társalapítóját, aki jelenleg az Android fejlesztését felügyeli a Google alelnökeként, csak közvetlenül a megállapodás megkötése előtt tájékoztatták és vonták be az egyeztetésekbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #9
    Latom nincs mibe belekotnod, de azert nem birsz a vereddel. Ha en megvadollak valamivel, akkor te meg vagy vadolva (tudod, xy tagadja a vadakat, xy nem kommentalja a vadakat, stb, mindegy). Ha meg birosag ele vinnem a dolgot, akkor meg meg hivatalos formaban is lenne. Egyelore ez nem tortent meg, de nembaj, remelem mara kitrollkodtad magad es lenyugszol...
  • Sir Ny #8
    mi az, hogy nem hivatalosan vádolták meg? ménem mész politikusnak, baz, ilyen szöveggel? én nem hivatalosan megvádollak téged, hogy hazucc.
  • laziga #7
    Tehát ha jól értem az android esetében nyugodtan lopjál csaljál hazudjál aztán ha már jó sok a lóvéd vegyél hozzá jogokat és kész?
  • a_n_d_r_e_w #6
    Ezzel tisztaban vagyok, nem is irtam ok-okozati osszefuggest (boring), tenyszeruen felsoroltam a dolgokat.
  • ProgServ #5
    Az androidot nehéz lenne támadni, de a Samsung, elég nagy beszállító a Galaxy telóival.
  • G_ArchAngel #4
    Jaja, azért a Samsung-ot támadják, nem az Android-ot.
  • G_ArchAngel #3
    A hivatalos szöveg: "A German court has reversed its decision from last week and partly lifted the ban on sales of the Samsung Galaxy Tab 10.1 in Europe, because it is unclear whether the court has the authority to impose the injunction outside of Germany."

    Magyarul azért vonták vissza, mert nem biztosak benne hogy van joguk egész Európában betiltani, vagy sem.

    Nagyon naívnak kell lennie annak, aki szerint a két alacsonyfelbontású kép alapján döntöttek.
    Hollandiában hamarosan dönthet a bíróság a Galaxy betiltásáról.
  • ProgServ #2
    Az eseményeket kicsit jobban kéne követnie a portálnak.
    Az Apple meg érzi a vesztét az Androiddal szemben, ezért ez a nagy kapálózás.
  • a_n_d_r_e_w #1
    Valamint kozben a nemet birosag visszavonta az uniora kiterjedo korlatozast A Galaxy Tab forgalmazasat illetoen. Az Apple-t nem hivatalosan bizonyitekok hamisitasaval vadoltak meg az ugyben.
    A HTC tiltohatarozatot kert az USA-ban az Apple termekekre.
    Ugy kb ezek az elmult ket nap fontosabb hirei az ugyben, csak az sg-rol maradtak le.