MTI

Ingyenes navigációs programot indított a Google Magyarországon

Ingyenes navigációs programot indított el Magyarországon a Google, a szolgáltatás egyelőre Androidos okostelefonokon érhető el.

Darren Baker projektmenedzser a szolgáltatást bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, a Google térképszolgáltatásával összehangolt navigációs szolgáltatás előnye, hogy a tervezésnél nem csak közterületeket, hanem cégneveket, épületeket is meg lehet adni úticélként, elgépelés esetén korrigálja a szöveget, műholdas nézetet is lehet választani, az útvonal megtervezésénél pedig figyelmbe veszi a dugókat is. Lehetőség van arra is, hogy a Street View szolgáltatással is összehangolják, de ez egyelőre Magyarországon nem elérhető. A megjelenítés a hagyományos mellett 3D-s is lehet, amelynek szemszögét folyamatosan lehet változtatni, és a szolgáltatás akkor is elérhető marad egy ideig, ha a telefon elvesztette az internetkapcsolatot.

A menedzser elmondta, egyelőre az 1.6-os, vagy annál magasabb verziószámú Androidos okostelefonokra érhető el a szolgáltatás, de az iPhone-t gyártó Apple-lel is tárgyalásban vannak. A tesztek eredményei alapján a programot egy telefon 2-3 órát képes futtatni töltés nélkül. Kiemelte, hogy a világon 200 milliónál is többen használják a Google térképszolgáltatását, közülük 40 százalék mobiltelefonról csatlakozik, akik 20 milliárd kilométert vezetnek évente. A Google térkép legutóbbi verziójában Darren Baker elmondása szerint a térképek megjelenítését változtatták meg, így a korábbihoz képest századannyi adatot kell a telefonnak letöltenie. Az okostelefonok mindig a legfrissebb adatbázishoz férnek hozzá, mivel folyamatos internetkapcsolatban marad a program.

Heal Edina, a Google Magyarország vezetője a sajtótájékoztatón visszatekintve az elmúlt pár évre azt mondta, 2004-ben már több mobiltelefon volt a világon, mint bankkártya, 2008-ra pedig a rádiók számát is meghaladta, mára mintegy 5 milliárd készülék van, a lakosság 75 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal. A becslése szerint 2012-re a mobiltelefonok száma meghaladja majd az asztali számítógépek, laptopok számát is. Emiatt a Google Heal Edina elmondása szerint elsősorban a mobiltelefonokra fejleszti a szolgáltatásait, ezt követik csak a laptopok, és asztali számítógépek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • maxi1987 #15
    Hali
    Olyan kérdéssel fordulnék hozzátok hogy a telomra( nokia 5230) szeretném feltenni a "Sygic Mobile 10"-et.
    Menni fog e rajta, illetve kell e majd hozzá net?Vagy működne offline-ban is mit a gyári beépített GPS?Mert az ügyebár ingyenes, ami egy nagyon jó dolog.
  • Morpheus #14
    Van. Igo, Sygic pl. Mindkettő megy offline, ès rendesen működik.
  • krajcsovszkig #13
    És ingyen vannak és tudják azt, amit egy "rendes"?
    Mert nekem az az egyik utolsó fontos érvem a nokia mellett hogy ott van az OVI Maps.
  • henrikk001 #12
    Androidra van ezer más, offline navigációs szoftver.
  • krajcsovszkig #11
    Az addig oké, de mi van ha kimész a térerőből, vagy esetleg külföldön terveznél útvonalat? A roaming net ugyanis ordenáré drága.
  • Vamp17 #10
    T-mobile-nal a legolcsobb mobilnet Domino csomaggal 500 forint. Ebben 30 Mb adatforgalom van, utanna lassit, de tobbet fizetni nem kell. Nos, nekem lassitott nettel barmelyik magyar varos kozott (pl egy Szeged-Sopron tavolsag) kb 10 mp alatt megtervezi az utvonalat. Utanna mar szinte elenyeszo adatforgalmat general. (ugye utvonaltervezeskor a teljes utvonalra letolti a terkepreszleteket). Szoval akinek erre nincs 500 forintja, az hajitsa el jo messzire az okostelefonjat....
  • redgreen #9
    Megkövetem magam, most én is megnéztem, hogy is működik ez (nincs rá szükségem egyébként), a térképet letölti, nézegethető teljesen offline módon. Viszont az útvonaltervet csak online tudja elkészíteni, a címek kereséséhez is kell netkapcsolat. A navigációhoz pedig nincs mese: végig online-nak kell lenni. Elnézést.
  • krajcsovszkig #8
    Ja... 10 db 16 km sugarú kört...
    Ennek városon belül még lehetne is értelme, de szerintem elég sokan kiránduláshoz, utazáshoz használják, ahhoz meg nem sokat ér...
  • redgreen #7
    Térképrészlet letöltése Androidon
    Éppen ez volt az előző Google Maps frissítés lényege.
  • krajcsovszkig #6
    Nekem is azért nem tetszik az androidos gps-ezés, mert csak onlányba lehet. Namost ezt külföldön...