Napi Online

Tele vannak a raktárak eladatlan Nokia telefonokkal

Irdatlanul magas készletállományt halmoztak fel a kínai Nokia-kereskedők, miközben a cég eladásai csökkennek. Sem az olcsó, sem a drága készülékek piacán nem bírja az árversenyt a cég.

Miután okostelefonjai nem tudják felvenni a versenyt az Apple iPhone-jával és a Google Android operációs rendszerét futtató készülékekkel, immáron a kínai piacon is vesztésre áll versenytársaival szemben a Nokia - derül ki a Bloomberg cikkéből. A második negyedévben 11,3 millió telefont tudott eladni a világ legnagyobb mobilpiacán, ami 41 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Ez és a 30 százalékos európai bukta jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a cég eladásai világszerte átlagosan 20 százalékkal zsugorodtak.

A vállalat immáron azzal a problémával néz szembe, hogy a drága okostelefonok versenyében az Apple előzi, az olcsó okos készülékek piacán az egyes esetekben már 100 dollárért megkapható androidos zsebtelefonok szorítják partvonalra, a filléres készülékek értékesítésében pedig a számtalan helyi kínai gyártó (például a ZTE, a TCL és a Huawei) üti ki a nyeregből.

Stephen Elop vezérigazgató a gyengécske negyedéves jelentést követő sajtóbeszélgetésen elmondta: lépéseket tettek a kínai kereskedők raktáraiban hegyekbe halmozódott készletek eltüntetése érdekében. Az eladásra váró lévő felesleg elérheti az ötmillió telefont - állítják a finn Nordea bank elemzői. Első lépésként leváltották a cég kínai vezetőit. Az ázsiai országban egyébként az első negyedévben a tavalyi 23,5 százalékról 19,1-re zsugorodott a Nokia piaci részesedése - állítja a Gartner Group számítástechnikai piackutató cég. A piac második helyezettje a koreai Samsung 8,9 százalékkal.

A Nokia előnye versenytársaival szemben egyelőre az, hogy értékesítési rendszere mélyen behálózza Kínát. A cég termékei a harmad- és negyedrendű városokban is kaphatók, ahogy a Garner egyik elemzője fogalmazott: a nagymamák és nagypapák szatócsboltjaiban is lehet Nokia-telefont venni. A finn nagyvállalat tegnap 368 millió euró veszteségről számolt be a második negyedév után, amit részben a mások szabadalmainak felhasználásával járó 430 milliós royalty kiadások okoztak. A cég részvényei 4,6 százalékkal gyengültek, idén eddig elvesztették értékük 45 százalékát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #14
    A tobbseg nem szidja az Apple-t, a tobbseg megkajalja a profi marketinget. Ugy, ahogy mondod, a szart is megveszik, ha szepen van csomagolva. Ezek az emberek akkor "szidnak" egy ceget vagy termeket, ha az nem meno, lejart a trend, ami hype-olta.

    Egy kicsiny halmaza az emberisegnek viszont atlat a pszichologusok es mas profi szakemberek altal krealt cukormazon es tudja, hogy ez a marketing, meg a kore szott sok f@szsag bizony nem jo.
    Egy kicsiny halmaza az emberisegnek erzekeli azokat a hireket amik az Apple cegvezetese hierarchiajarol, az alkalmazottak megalazasarol es kihasznalasarol szol.
    Namarmost, Ok szidjak az Apple-t az emlitett okok miatt. ;)
  • donceleger #13
    Köszi, meglesz!
    Én adok mások véleményére is. Többen voltak olyanok akik, 3GS-ről váltottak Nokia telefonra, Symbianra, és azt mondják jobb! Akkor most őket hova sorolod? Mert ugye a nagyszerű és egyszerűbb ios-ról tértek át a rém bonyolult Symbian rendszerre. Ha most azt mondod, ők hülyék, akkor nálad is jelen van az elfogultság faktor, ha nem, akkor azzal meg elismered, hogy a Symbian is van olyan jó mint az ios, ha meg nem válaszolsz rá, akkor meg úgyis tudom, mi az igazság!
    És légy szíves értsd meg, még egyszer utoljára leírom neked, hogy oda és akkor amikor én akarok és azt amit akarok írom le, és még csak véletlenül se akarjál ebbe belekötni. Ezért van a fórum, hogy megbeszéljük a dolgokat, és nem azért hogy te itt megtéríts mindenkit és elítéld a nokiát, mert láthatod a fenti példából, valaki az ios-ról tért át symbianra és állítása szerint jól tette.
    szép estét neked!
  • Lame #12
    Erdekes, hogy pont ezeket irod. Mert ezek azok ami miatt dicserni lehet az Applet. Zsenialisak a szar is eladjak, hogy mar alig varod, hogy vihesd.
  • fergusonpapa #11
    ha megértenéd rájönnél h azt porbálták elmondani hogy egy szerü müvelettt is leprogramozni 10x annyi idö mint többi platformra.

    ezért rémálom rá fejleszteni,és alabol is a rendszerük egy katyvaszt,olvass már utána légyszivess anyni cikket irnak róla h egy wifi bekapcsolára is több mint 20fajta programkod van,h tuti müködjön.

    vic az egész,régen jóvolt azután jol elcseszték! irhatsz err e akármit nem vitatkozom,szerettema nokiát de csunyán elcsezsték az utobi 2-3 évet,és te meg mielöt eröltetnéd a hangodat mindenhol olvass elöte utána mert már unalmas h semmit nem tudsz a dologrol és mindenhol iro d asületlenséget,én legalább a tényeket irom amit ezerhelyen megirnak + személyes tapasztalat nálad csak utobbi van meg ami megvan füszerezve egy "kicsi" elfogultsággal.

    pont.jó olvassást..
  • donceleger #10
    érdekes, hogy mennyi programozó van itt a fórumon! csak azt nem értem, hogy akkor mi a rákért nem csinálnak egy saját os-t????
    Régebben is használtam symbian s40 és s60-as telefonokat is, egyikkel sem volt bajom. Engem a végeredmény érdekel. Hívást indítani ugyanolyan gyorsan lehet, mint más platformokon, hát szarom le, hogy hogyan és mennyi számítással jut el idáig a telefon!
    De ha már itt tartunk akkor a kettes számrendszer is, vagyis a számítógép alapja is egy elavult dolog lenne? A te hozzászólásod tudod mennyi egyesből és nullából áll???
    Írd le inkább, hogy neked nem tetszik és kész! De ilyen hülye kifogásokkal ne gyere, hogy bonyolultabb, mert sírva röhögve lefordulok a székemről!
    Egyébként meg nekem az ios bonyolult. És akkor mi van? nem is használom és ennyi. másoknak jó, akkor használják, én kihagyom!
  • leeloodallas #9
    Évek óta nincs árverseny mobilpiacon. Az én (~5 éves) 5300-hoz nagyon hasonló telefont még mindig 30 ezres áron lehet venni, ami pedig tényleg tud sok újdonságot, az évek óta 100 ezer+ kategória. Persze megvehetem előfizetéssel, de a havidíjjal egy év alatt kifizetem a telefonom rendes árát, plusz egy év alatt még egyszer ("tarifahűség"..., plusz egyszer már megvettem a telefont...

    A Nokia azóta haldoklik, amióta belekezdett ebbe a gusztustalan üzletpolitikába.

    Persze nem ők a hibások, hanem a sok tudattalan vásárló, aki megveszi a szart az értékének többszöröséért, meg belemegy a rabszolgaszerződésekbe. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb közülük meg sem kísérli kihasználni a teló képességeit, mert vagy hiányzik az olvasás első osztályban megtanulható képessége, vagy csak flancból veszi meg a készüléket.

    Én meg ezek miatt szopok...
  • Tetsuo #8
    MIlyen innovaciorol tudsz? POnt azt mondom, hogy nem engedtek teret neki, igen a management, nem is a munkas. ;)
  • CybeRick #7
    Nem az innovációk "hiányán" múlt a dolog. Az volt, csak csírájában elfojtották. Sokkal inkább a menedzsment hozzá nemértése miatt.
  • Tetsuo #6
    Az innovacio hianya viszi oket a sirba.
    Az Apple-t lehet szidni az uzletpolitikajuk, cegvezetesuk vagy sokminden mas miatt, de ott legalabb teret adnak bizonyos innovativ otleteknek.


  • Narxis #5
    Átgondoltabb? Na ne röhögtess...