Gyurkity Péter

Várat a sikerre a Windows Phone 7

A Microsoft vezetése optimista a platform esélyeivel kapcsolatban, pontos számokat azonban nem hajlandók megosztani a nagyközönséggel. A Google eközben szoftverboltját frissíti, a Sony Ericsson pedig ikermagos telefonnal készül.

Steve Ballmer vezérigazgató a WPC alatt beszélt a Windows Phone 7 mobil operációs rendszer eddigi munkálatairól és eredményeiről. Az nem túl nagy meglepetés, hogy a cégvezető továbbra is optimistán viszonyul a rendszer jövőjéhez, az azonban egyre többek számára zavaró, hogy mindezt nem hajlandók számokkal is alátámasztani.

Az év elején annyit még elárultak, hogy 2010 utolsó negyedében mintegy 2 millió készüléket szállítottak le, ami az októberi európai és ázsiai, illetve a novemberi észak-amerikai rajtot figyelembe véve nagyjából 28 ezer okostelefont jelent naponta. Ha ezt összehasonlítjuk a Google adataival, jól kiviláglik a különbség, hiszen a keresőcég akkor napi 300 ezernél tartott, ez pedig az utóbbi hónapokra már elérte a napi 500 ezer aktiválást. Becslések szerint a WP7 a piac 2, illetve 4 százalékát tudta eddig megkaparintani, ami sikernek nem nevezhető, már csak azért sem, mert az eladások kissé visszaestek, eközben pedig az iOS és az Android (amelynek saját boltja éppen a napokban frissült könyvekkel és filmekkel) erősíteni is tudott pozícióján. A mintegy 20 ezer meglévő külső alkalmazás már szép eredmény, de ez önmagában még nem jelenti a platform megmaradását.

A Sony Ericsson készülőben lévő első ikermagos okostelefonjáról ezúttal képek bukkantak fel, mégpedig egy kínai oldalon. Részleteket is megosztottak a nyilvánossággal, ezek alapján pedig az Xperia duo Android 2.3-mal érkezik valamikor szeptemberben, egy 4,5 hüvelykes qHD-érintőképernyő (960 x 540 pixel), Sony Mobile Bravia, 1,4 GHz-es Qualcomm avagy ST-Ericsson processzor, 1,5 GB RAM, 8 GB-os belső tároló, valamint egy 12 megapixeles hátoldali LED flash kamera (Exmor R CMOS szenzor, 1080p videórögzítés) kíséretében.

Mivel a készülékben egy 2500 mAh-ás akkumulátor kapott helyet, nem számíthatunk vékony külsőre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #28
    Az egyes PC-k között sokkal nagyobb különbség van (CPU, memória, kijelző méret, videókari), ennek ellenére (már elég régóta) lehet rá fejleszteni...
  • ProgServ #27
    Igo-t próbálj meg feltenni egy 23 000Ft-os androidra.
    Szólj ha sikerült! :D
    Nem csak processzor gondok vannak hidd el.
  • ProgServ #26
    Szólíthatlak nagypapának? :D
  • Narxis #25
    Ja, oké, szóval fogyatékos vagy. Nem gond, ovi katica csoportjában még biztos menők a gúnynevek. A szakmai vitát meghagyhatod a nagyoknak.
  • Narxis #24
    Te fogyatékos vagy vagy nem tanultál meg írni? Mi az az "unrdoidos" és "hájpfonos"?
  • Madve #23
    A 2*1,2 ghz-et telefon esetében nyugodtan elfelejtheted, mivel még nincs rendszer ami a dual core-t támogatná. Android csak 3-as verziótól felfelé (csak tablet), meg majd év végén jön a 4 ami már telefonra és tabletre készül. IOS majd az 5-ös verziótól, míg Windows phone a 8-astól. A jelenlegi dual core-os telefonok kihasználatlanok, csak marketing céllal léteznek. Egyébként meg nem értem, hogy minek egy lebutított elméletileg telefonra "optimalizált" linux (android) alá ilyen hardver, amikor egy azonos hardverrel (nagyobb kijelzővel) rendelkező netbookon símán elfut egy desktop linux/windows, android meg akad/lagol/újraindulgat egyszer dolgok elvégzése közben.
    És pont ezért nem értem a siránkozást az 1 magos 1 ghz-es N9-el kapcsolatban ami akadás nélkül futtat egy teljes desktop linuxot (MeeGo) me mé' nem dual core?.
  • Gerygrey #22
    Ha jól tudom, a Marketben be lehet állítani, hogy egy app ne legyen elérhető egy bizonyos szintnél gyengébb androidos telefonokon, így nem kell úgy megírni az appot, hogy a húszezres huawei vacak is vigye (aki ilyet vesz, valószínűleg egyébként se gondolja, hogy röccenés nélkül megy majd rajta egy Angry Birds-nél komolyabb játék)
  • ProgServ #21
    Tömören:
    - hájpfon, mert hájpból veszik
    - undroid, mert undorodok tőle
  • Papichulo #20
    "Nos a "vicces" világnézet tőlem nem idegen."

    Ennek oszinten orulok, de ezek a viccesnek szant eltorzitott brand-ek szerintem egyaltalan nem viccesek. Pedig en is humoros srac vagyok, becsszora! :)

    "fejlesztettem is rá, tehát mondhatjuk ismerem a platformot"

    Amugy attol, hogy fejlesztesz ra, nem feltetlenul ismered jobban a keszuleket, de lehet, hogy ez a te esetedben tenyleg igy van. Nem vonom ketsegbe.

    "Ár-érték arányban több készülék is veri az említett...szerkezetet."

    Erdekes, szerintem pedig az iPhone az egyetlen hasznalhato smartphone. Egy ideje egy munka miatt egy SGS-t hasznalok, de olyan dolgai vannak, hogy el sem hiszem. A csucspont az volt, amikor a stock samsung firmware ugy lefagyott, hogy recovery-bol kellett ujrarakni a teljes OS-t. Nem mondom, hogy rossz, mert amikor tokeletesen mukodik, akkor elegedett vagyok vele. De az utobbi idoben peldaul 6-8 ora alatt teljesen lemerul a keszulek. Most akkor keressem meg, hogy mi fogyasztja az aksit? Nem akarok en beta-tester lenni. Hanszalni akarom a telefont!

    "Az androidról meg annyit, hogy nem kimondottan csípem, mint fejlesztő, és próbálom bottal se piszkálni."

    Maximalisan egyetertek. Eleve engem mar az eclipse-tol is kiraz a hideg, az uj xcode meg nagyon jo lett. Nekem a java sem a szivem csucske, de mondjuk regen az obj-c is az agyamra ment - erdekes design koncepcio volt peldaul a sok kapcsos zarojel - de ezt legalabb megszoktam. A fragmentation meg kozismert remalom android-on.

    "Alapvetően annyi a bajom vele, hogy ellopta a Google a rendszert, és saját márkával látta el, valamint ellopta a Java, mint programnyelv nagy részét, és sajátként hirdeti."

    Ezzel mar nem tudok teljesen azonosulni, de ez legyen az en bajom. Nem akarok vitat kezdemenyezni, ahhoz most tul faradt vagyok.

    "Remélem kielégítő volt a válasz."

    Az erveket ertem, de a megnevezest ("hájpfon", "unrdoid") meg mindig nem talalom viccesnek. Igy jartam... vagy lehet, hogy mar csak oreg vagyok ehhez.
  • ProgServ #19
    Jajjneee ebbe ne menjünk bele.
    Ez olyan, mintha a C++ - átneveznéd barikára, és azt mondanád, ez most a tiéd.
    Mert hát free, akkor miért ne.
    Az android egy Linux rendszer, remélem sejtetted.
    Egy linux javaval.
    Androidot nagyon nem is szeretnék piszkálni.
    Egy kérdés. Ha droidra írsz appot, milyen kijelző méretet, milyen processzort, és mennyi ramot veszel alapnak?
    Mert egy Galaxi 2-n hülyén nézne ki egy kis felbontású valami, vagy egy kis felbontású valamin meg a Galaxis app nem megy. A processzor meg egyiknél 600MHz a másiknál meg 2*1.2GHz .
    Ja vagy megírod 5-6 konfiggal ugyanazt az appot?