Berta Sándor

Nem létezhet biológia számítástechnika nélkül

1700 szakember vesz részt a Bécsben megrendezett 10. European Conference on Computational Biology (ECCB) nevű eseményen. A rendezvény egyik vezetője szerint a számítógépes biológia az elmúlt években meghatározóvá vált.

"A modern biológia elképzelhetetlen a számítógépek nélkül" - jelentette ki Peter Schuster elméleti kémikus, az ECCB egyik vezetője. A kutató ennek tulajdonította, hogy az International Conference on Intelligent Systems for Molecular Biology (ISMB) rendezvénnyel egy időpontban tartják meg az ECCB-t.

Schuster példaként azt hozta fel, hogy számítógépek nélkül gyakorlatilag lehetetlen lenne több milliárd gén kielemzése. Ezek temérdek adatot tárolnak, ezeket azonban számítógépek nélkül nem lehet értékelnii. Szintén a számítógépek teszik lehetővé, hogy a tudósok ebből a tengerből kiválaszthassák az őket érdeklő 20-30 génszakaszt. De ugyanez a helyzet a DNS, a biopolimerek, a fehérjék és a nukleinsavak struktúráinak elemezésekor is. Az emberek szabad szemmel nem látják ezeket az információkat és így nem is tudják összehasonlítani azokat.

"A biokémikusoknak fél évszázadba került, hogy felismerjék a sejtekben zajló anyagcsere legfontosabb reakcióit. A korszerű módszerekkel a korábbiakhoz képest sokkal több adat gyűjthető, ezek ráadásul összekapcsolhatók, viszont szintén csak számítógépekkel elemezhetők ki" - említett egy másik példát az elméleti kémikus.

A szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a biológiából a mai napig hiányzik egy alapvető elmélet, a jelenlegiek alapja ugyanis 150 éves és az elmúlt években fokozatosan bővült új ismeretekkel. Az evolúciós elmélet Darwinnal kezdődött, majd kiegészült a populációgenetikai és némi molekuláris ismeretekkel. Szerinte most jött el az ideje egy új biológiai elmélet megfogalmazásának, és ehhez hasznos segítséget jelenthetnek a számítógépes szimulációk.

Schuster biztos volt abban, hogy a számítógépes biológia a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani, amihez azonban a mostaniaknál megbízhatóbb számítógépes rendszerekre és programokra van szükség, legalább olyan megbízhatóakra, mint amilyeneket a CERN-nél alkalmaznak. A fő feladat az informatikusokra hárul, akiknek önjavító szoftvereket kell kifejleszteniük. Májusban Martin Lödl, a Bécsi Természettudományi Múzeum Rovarrészlegének vezetője azt mondta, hogy az internet fényévekkel előre viszi a biológiát. Egyrészt felgyorsítja a munkát, mivel a kollégák a kérdéseiket a közösségi platformokon is feltehetik és ezekre akár órákon belül választ, illetve eredményeket kaphatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    "A szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a biológiából a mai napig hiányzik egy alapvető elmélet, a jelenlegiek alapja ugyanis 150 éves és az elmúlt években fokozatosan bővült új ismeretekkel. Az evolúciós elmélet Darwinnal kezdődött, majd kiegészült a populációgenetikai és némi molekuláris ismeretekkel. Szerinte most jött el az ideje egy új biológiai elmélet megfogalmazásának, és ehhez hasznos segítséget jelenthetnek a számítógépes szimulációk."
    Szerintem is az élő anyag összetettsége arra mutat, hogy az élet valójában sokkal inkább egy informatikai, mint biokémiai kérdés. A dolog problémája az, hogy pl a keletkezésével kapcsolatban találhatnánk meg és még sem látjuk az alapvető szabályokat. Az evolúciós elméletben megfogalmazott szabályok csak általános trendek, a konkrét esetek viszont ezekhez képest elképzelhetetlenül bonyolultak.
    Nekem úgy tűnik, hogy van valami olyan mechanizmus, jelenség, ami azt biztosítsa, hogy bonyolult mintázatok, információ struktúrák kerülhessenek be a rendszerek különböző szintjeire. Ez az ami magyarázatot adhat azokra az abszurdnak tűnő esetekre, amikor szinte csak az intelligens tervezettséggel tudjuk magyarázni bizonyos dolgok kialakulását.