SG.hu·

Titokzatos PC az izlandi parlament vendégszobájában

A helyi képviselők és a rendőrök is egyelőre csak találgatják, hogy vajon ki hagyhatta hátra és milyen céllal, azt a számítógépet, ami az izlandi parlamentben került elő.

A Grapevine nevű izlandi lap arról számolt be, hogy egy gazdátlan PC-t találtak a helyi parlament egyik vendégszobájában. Bár azt nem lehet tudni, hogy ki és mikor helyezhette ott el, számos tényező arra utal, hogy a készüléket vagy egy titkosszolgálat, vagy egy hasonló szervezet "hagyta el".

Az egyik ilyen tényező, hogy a számítógépen semmilyen sorozatszámot sem találtak, ezek nélkül pedig gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, hogy a készüléket hol és mikor gyártották, vagy hol értékesítették. Emellett nem találták a PC-n egyetlen ujjlenyomatot sem, ami szintén elég érdekes. Végül, de nem utolsósorban, amikor a konfigurációt megtalálták, az éppen be volt kapcsolva és össze volt kötve az izlandi parlament számítógépes hálózatával. A rendőrség ezeknek a tényeknek a figyelembe vételével arra a következtetésre jutott, hogy a készüléket csak profik helyezhették el a vendégszobában. További részleteket a már folyamatban lévő vizsgálatnak kell kiderítenie.

Az eset rendkívül nagy érdeklődést váltott ki és ahogy az ilyenkor lenni szokott, azonnal megindultak a találgatások. A helyi bulvármédia például odáig ment, hogy azt állította: amikor megtalálták a PC-t és leválasztották a parlament rendszeréről, azonnal törlődött a merevlemezen található összes tartalom. Ezeket a tudósításokat azonnal könnyelmű kijelentéseknek minősítette Stephen Christian, az Oxymap nevű számítástechnikai biztonsági cég munkatársa. A szakember közölte, hogy akárki helyezte is el a PC-t, az eleget tudott a technikai dolgokról ahhoz, hogy pontosan tudja: az így törölt adatok helyreállíthatók. Ehelyett sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a tárolt információkat valamilyen titkosítás védi, de ezt a feltételezést csak a vizsgálat erősítheti meg, vagy cáfolhatja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nextman2011. 01. 25.. 20:51||#25
Hehe, ez nem a 24. Egyszer dolgoznál ilyen helyen, rájönnél, hogy valószínûleg már két hete ott lehetett, és csak azért találták meg, mert valaki hasra esett benne.
© Merces2011. 01. 25.. 16:34||#24
...Na menjé má.......<#vigyor2><#vigyor2><#vigyor2> édes fiam tanulj meg rendessen trollkodni, egy igazi troll nem ismeri az iróniát<#banplz>
© NEXUS62011. 01. 25.. 11:50||#23
Örülök hogy van legalább egy állampolgár, aki elismeri az állami szférában dolgozó sajtós emberkék, kemény és halálmegvetõ bátorságot követelõ fáradtságos munkáját. Ennél nagyobb dicséret nem is kell nekik!
<#nevetes1>
© jAMEsbAUd2011. 01. 25.. 11:33||#22
Ekkora baromsagot... ha valahol ilyet akarok csinalni, akkor radugok egy elore beallitott routert spec firmware -el, meg egy kulso 2.5"-es vinyoval, esetleg egy NAS-t, amit az asztal aljara szigszalagozok es a kutya nem veszi eszre evekig... nem igy odateszek egy PC-t... de ezt komolyan nem hiszem el, hogy nincs a parlamentben egy rohadt halozatmonitoring szoftver, amivel rogton kiderult volna, hogy ez a gep mi a francot keres ott... esetleg MAC szures, meg hasonlo okossagok... beraktak oda sniffelni, vagy mi? gondolom jo kis csomagmérgezéssel magafelé irányította a csomagokat, aztan ennyi...
© Tetsuo2011. 01. 25.. 11:19||#21
<#eljen> 😄
© torzsvendeg2011. 01. 25.. 09:48||#20
Na bakker, hát akkor ott hagytam el. Kérem a becsületes megtalálót jutassa vissza.
© MrImy2011. 01. 25.. 09:18||#19
Azt hiszed lehetetlen kapcsolatvesztés hatására adatokat törölni?
© Amergin2011. 01. 24.. 22:12||#18
Én mindíg a hivatalos hazugságokat teszem a magamévá. Boldog és önfeledt naivitásban élek.
Ezért alszom nyugodtan<#eplus2>
© Rotyoka2011. 01. 24.. 22:02||#17
Nem lennék a te helyedben.
© kgbela2011. 01. 24.. 20:11||#16
Jaja, tuti, hogy björk diszkografit torrentelt lefelé, ezek minden ilyen szörnyûségre képesek.<#eplus2><#eplus2>