Berta Sándor

Alig 35 millió dollárért kelt el a MySpace

Úgy tűnik, Rupert Murdoch, a News Corp. vezetője is belátta, hogy felesleges harcolnia a közösségi portálért. Ennek tudható be, hogy a médiamogul hatalmas veszteséggel, 35 millió dollárért adta el a MySpace-t.


A médiamogul pénze 80%-át elbukta
Az idő múlásával egyre olcsóbban kínálta eladásra az egykor szebb napokat megélt közösségi oldalt a News Corp. Rupert Murdoch elhatározta, hogy mindenképpen megszabadul a cégtől. A 35 millió dolláros ár rendkívül drasztikus értékvesztést jelent, hiszen az üzletember 2005-ben ennek 16-szorosáért, 580 millió dollárért vásárolta a közösségi platformot, aminek a fejlesztésére további dollármilliókat költött. Mindez azonban nem segített, hiszen a MySpace nem tudta megakadályozni a Facebook előretörését és egyre nagyobb veszteségeket termelt.

Az All Things Digital információi szerint a vételár akár 20 és 30 millió dollár is lehetett volna, mely ráadásul még az április végén ismertté vált összeghez képest is jelentős mértékű visszaesést jelent. A The Wall Street Journal akkor ugyanis arról írt, hogy a News Corp. szeretne legalább 100 millió dollárt kapni az egykor szebb napokat megélt közösségi portálért. Mindez azonban úgy tűnik, hogy nem sikerült.

A MySpace-ért két befektető érdeklődött, a Specific Media nevű reklámcég és lehetséges felvásárló volt még a Goldan Gate Capital pénzügyi befektetőcég, melyek közül az előbbi nyert. A társaság szeretné egy olyan zenei platformmá varázsolni a MySpace-t, ahol a zenészek a jelenleginél egyszerűbben mutathatják be a dalaikat és kommunikálhatnak a rajongóikkal. A cégre ettől függetlenül rájár a rúd, a Gawker és a TechCrunch egyaránt arról írt, hogy a MySpace újabb elbocsátási hullám előtt áll, és a jelenlegi 400 dolgozóból az első szakaszban 150-et küldhetnek el, majd további 150-et a következő néhány hétben rúghatnak ki.

Az elmúlt másfél évben számos terv született a MySpace megmentésére. Tavaly nyáron újrapozicionálta magát a honlap, majd 2010 őszén meg is újult, de mindez nem volt elég. Már januárban arról írtunk, hogy a MySpace a túléléséért küzd és a News Corp. már akkor vizsgálta a platform eladását. A helyzet azóta csak tovább romlott, március végén kiderült, hogy mindössze egy hónap alatt tízmillió felhasználót veszített az oldal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smv #20
    Addig volt jó az FB amíg oda nem szabadultak a népek, hogy mindenféle esemény meghívóval, farmvill ajándékokkal és hasonló marhaságokkal szpemeljék tele az akkountom.
  • Tetsuo #19
    Zeneszeknek a sound cloudot kene attervezni, jobban kozossegive tenni, nameg lenyeges infokat szorni, discogs-ot, events-t belerakni, frankon meg lehetne csinalni.

    A facebookot is leverheti vmi, ha ergonomikusabb (szebb, logikusabb, gyorsabb) meg masfajta megkozelitessel all neki a web2-nek.. es sok penz van mogotte.

    En sem hasznalok facebookot, de nem szidom. :) Vannak elonyei es hatranyai, kulonfele igenyeket elegithet ki, vkinek ez jol jon, vkinek nem.
  • fergusonpapa #18
    énis azt mondom hasznos jó ha van,minden csoda 3napig tart elven elején sokat voltam fent most itt a nyár regel este és ennyi.

    msnt teljesen felvátotta,minek jelentkezek ki be állnaodan...egykét beszélgetésre,láttom fent van valaki megkérdem h van kis csevej..és ennyi.kilépek.

    néha megnézem ki mit csinál h telik a nyár és kész.

    inygenes nem láttom kárát.Aki meg egésznap elötte van ö baja ö dolga.

    de azért szarozni indok nélkül nem értem.valaki magyarázza el.

    iwiwröl meg félévalatt költözött átt szinte mindenki.oka??iwiw nagyon lassu és körülményes volt,már egyszerüen idegsitö volt h 2 levél olvasásánál 20percet elvett az idömböl.na meg a sok bug és az a rengeteg reklám URISTEN.


    -Tény divat hullám is kelett hozzá,de

    -sokan emlitették h lassu és körülményes az iwiw azért.

    -mobilon ingyenes.

    -ÚJ dolog.

    -iwiw uj design.
  • B0nFire #17
    Nekem volt iwiw, myspace és facebook regem is. Miután fél évig nem léptem be, úgy döntöttem, megszüntetem az iwiw fiókomat, majd pár nap után a myspace fiókomat is. Mindenki a facebookra költözött, fölösleges csak azért fenntartani két másik közösségi accot, hogy sose nézzem meg, mi történik rajtuk.

    A facebookon sem történik sok érdekes, de mivel én mozgásban akadályozott vagyok, és rendkívül ritkán hagyom el a házat, jó tudni, hogy a haverok éppen mivel foglalkoznak. Ha persze megosztják. Amúgy nem baszogatjuk egymást, nem csetelünk, meg semmi. Jó az, ha van. Keresztanyám Párizsban él, őt is jobbára csak FB-n keresztül lehet elérni. Nem egy IT zseni, szóval más dolgokhoz nem nagyon ért.

    Ettől még nem lógok egyfolytában rajta, de elismerem, hogy sok embernek igenis hasznos lehet, hogy idióta alkalmazásokat küldözgetnek egymásnak, vagy esnek áldozatul hasonló hülyeségeknek. Majd megtanulják a saját kárukon, de azért annak van valami oka, hogy az iwiwről hirtelen szinte egyik hónapról a másikra minden ismerősöm átköltözött a FB-ra, anélkül, hogy összebeszéltünk volna.
  • MeoH #16
    +1. Divat lett fikazni is: Nem hasznalja, mert szar. Es miert szar? mert szar buziknak valo...
    Iwiwet nem nagyon hasznaltam, hetente parszor raneztem, annyi pont eleg volt. De az FB nem rossz, en hasznalom napi szinten, chat resze pl nalam szinte teljesen levaltotta az msnt. Es nem azert hasznalom 30eves fejjel, mert trendi, hanem mert hasznos. Hasznalni meg nem kotelezo, nelkule is leeli barki az eletet...
  • CptObvious #15
    Mint ahogy az is divat, hogy amit a nagy többség utál - mindennemű értelmes indokot nélkülözve, pusztán "mert csak szar" alapon - azt utálni kell, és lecseszni mindenki mást, aki esetlegesen nem utálja, vagy neadjisten értelmesen használja.
  • szasz85 #14
    LIKE
  • vato loco #13
    Faszbúk meg ilyen fasságok... Ettől májerebb lesz vki? Jó, tudom ma buzinak lenni is divat.
  • Justil #12
    Mar megint ez a csolatas. Attol, hogy valamit hulyesegre hasznal az emberek 99%-a, meg nem biztos h nincs, akinek ne volna hasznos, es ertelmes. De te biztos okosabbnak erzed magad, amiert egyik social site-on sem vagy fent.
  • formatuq #11
    +1 nagy buzisag mind