MTI

Súlyos áramhiány van Kínában

Kína emeli az ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági célra felhasznált elektromos áram árát, hogy enyhítse a hálózatok terhelését, csökkentse a hét éve nem látott mértékű áramhiányt - jelentette be a nemzeti fejlesztési és reformbizottság hétfőn, Pekingben.

A döntés értelmében az ország 15 tartományában és tartományi jogú városában átlagosan 16,7 jünnal, vagyis kevesebb mint 500 forinttal emelte az 1000 kilowattóra fogyasztás után fizetendő összeg mértékét, miközben lakossági energia árak változatlanok maradnak. A bizottság szerint az intézkedéssel enyhíteni kívánják a helyenként előforduló áramhiányt, s biztosítani szeretnék a lakosság biztonságos ellátását. Elemzők úgy vélik, hogy az áremelkedésnek mintegy 0,5 százalékos inflációs hatása lesz, a döntéshozók pedig bíznak benne, hogy a fogyasztói árindex éves növekedésének tervezett mértékét képesek lesznek 4 százalékon tartani. Az áprilisban mért infláció 5,3 százalékos volt.

A körülbelül 3 százalékos áremelésnek köszönhetően az áramtermelők mindössze a szénárak emelkedését lesznek képesek kompenzálni - állítja a kormányzat. Az intézkedés szakmai körökben is már várható volt, mivel az áramhiány miatt kialakult jelenlegi helyzetet a hatóságok csak ily módon kísérelhetik meg javítani; a hálózat jelentette korlátok és a szénszállítás problémája csak hosszabb távon lesz kezelhető - vélik a szakemberek. Ugyanakkor a cégek többségének valószínűleg nem lesz más választása, mint - az áramkimaradások vállalása helyett - a magasabb ár megfizetése. Mások úgy vélik, hogy a széntermelők és kereskedő vállalatok tovább fogják növelni áraikat.

Kínában 2004 óta az idén jelentkeztek a legsúlyosabb problémák áramellátásban, miközben a széntüzelésű erőművek, amelyek az ellátás 80 százalékát biztosítják, korlátozták a termelésüket a megnövekedett szénárak miatt. A vízerőműveket, köztük a Hupej (Hubei) tartományi Három Szoros erőmű térségét Közép-Kínában a szárazság sújtja. A nemzeti fejlesztési és reformbizottság, valamint a kínai elektromos tanács és iparági elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a nyári fogyasztás csúcsidőszakában komolyabb nehézségek is adódhatnak az áramszolgáltatás területén. A legnagyobb állami vállalat már jelezte, hogy egyes ipari felhasználók további korlátozásokra számíthatnak.

A szakfelügyelet közlése szerint Kína öt állami energiafejlesztő csoportja a hőerőművek működtetése miatt az idei év első négy hónapjában több mint 1 milliárd jüan (1,5 milliárd dollár) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!