Berta Sándor

Cenzúráznák az Iron Maidenről megjelenő fotókat

A zeneipar ismét bebizonyította, hogy még mindig nem elég nyitott az internetes korszakra, a legújabb ötletet azonban elég nehéz lesz megvalósítani.

A zenei piac szereplőinek zöme görcsösen ragaszkodik a régi üzleti modellekhez, az azokból befolyó bevételekhez és képtelen reagálni az internet jelentette kihívásokra, élni a világháló által nyújtott lehetőségekkel. Úgy tűnik, hogy a kiadók és az előadók egy része még mindig ellenségként tekint az internetre és a felhasználókra. A legújabb elképzelés már néhány elvakult rajongót is megdöbbentett.

Az Iron Maiden tagjai 36 éve vannak színpadon. Úgy látszik, amennyire nem kötnek kompromisszumokat a rockzenében, annyira keményen bánnak a sajtóorgánumokkal és közvetve rajongóikkal is. A heavy metal együttes menedzsmentje ugyanis kitalálta, hogy a következő turné során a koncerteken megjelenő és fényképező újságírók minden egyes felvétel megjelentetése előtt kötelesek kikérni az együttes és a menedzsment tagjainak a véleményét. A fotók kizárólag az ő hozzájárulásukkal hozhatók nyilvánosságra, és kikötötték azt is, hogy a koncerteken csak az első három szám során lehet fényképeket készíteni, később már nem.

Michael Konken, a Német Újságíró Szövetség vezetője szerint ez nyílt cenzúra, az egyes felvételek megjelentetéséről ugyanis nem a zenészeknek vagy a menedzserüknek, hanem a szerkesztőségeknek kellene dönteniük. A cél egyébként egyértelmű: a rockbanda szeretne totális ellenőrzést gyakorolni a róla készült felvételek értékesítése felett. "Az ellenőrzési őrület az elmúlt évtizedben extrém módon kiteljesedett" - jegyezte meg Joachim Hentschel, a Rolling Stone zenei magazin főszerkesztő-helyettese. A zenészek attól tartanak, hogy olyan képek is láthatók lesznek róluk a világhálón, amiket később jobban szeretnének inkább elfelejteni. Félelmeiket csak fokozza, hogy valószínűleg ezeket a fotókat már soha nem lehet majd eltüntetni a kibertérből.

Hentschel szerint a koncerteken bármely első sorban álló rajongó készíthet a mobiljával felvételeket és ezeket a Twitter segítségével az egész világon elterjesztheti, vagyis kétséges, hogy a menedzsment által kitalált cenzúra megvalósítható lesz-e.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Reparamorf #22
    Bocsánat, kicsit messze jártam.

    Biztos sok minden kimaradt az életemből, de nem a fényképezés miatt
    A múzeumokban szoktam fényképezni, nem azért, hogy másnap felrakjam a netre.
    És ahol megkérnek ott nem fényképezem. Itt egy koncertről volt szó.
    Egy közszereplőnek nincsen joga ilyet kérni, max. ha magánbuli van.
    Az meg illendő betartani.
  • bakvarnyu #21
    Ákosnak volt valami régi videója ahol egyik szám alatt lógott a fika az orrából, gondolom ezek is valami hasonlótól tartanak
  • Amergin #20
    Honnan találtad ki? Tényleg így van.
    Na jó nem hülyéskedek tovább, mert sokan komolyra veszik.
    Elismerem a munkásságukat, mindamellett én nem tartom őket olyan "nagy" zenekarnak, bár volt 1-2 jobb számuk...
    DE
    ha nem határolódnak el villámgyorsan attől a kreténségtől, amiről ez a cikk szól, akkor öregségükre tényleg meghülyültek -szerintem.
  • gforce9 #19
    Felesleges írnod rá :) Arra sem képes, hogy utánanézzen a dolgoknak. Idejön, beleolvas a cikkbe, szarozik egyet mindenféle háttérinfó nélkül, aztán kész. Ha valaki meg esetleg nem ért vele egyet az szimplán hülye. :)
  • blessyou #18
    Az Iron Maiden fénykorában is jelenleg is messze nagyobb zenei teljesítményt nyújtott és nyújt, mint mindenkori popzenei kortársainak túlnyomó többsége. Nincs azzal gond, ha valakinek nem jön be a stílusuk, de tehetségük, hozzáértésük megkérdőjelezhetetlen, ez nem a zenei ízlésen múlik. Ők nem menedzserek által kreált sztárok, sosem volt szükségük hype-ra, minden sikerüket saját tehetségüknek és kitartásuknak köszönhetik. Ők azok, akiktől egyáltalán nem irigylem, hogy hülyére keresik magukat.

    A cikkhez hozzászólva, furcsálltam először ezt a döntést, de aztán jobban belegondolva, csak fel van fújva az egész ügy. Ezt a módszert rengeteg helyen alkalmazzák, nincs szerintem ebben semmi különös, nem kell mindjárt cenzúrát kiáltani, ez csak szenzációhajhászás az újságírók részéről, mert valaki megint meg merészelte kérni őket, hogy ne legyenek már olyan pofátlanok. Pont a Maiden fog cenzúrázni, akik kiálltak az internetezők mellett a kiadók ellenében. Itt az sg-n is volt róla cikk.
  • Amergin #17
    "Egyen szart! Százmilliárd légy nem tévedhet!!!"
  • Amergin #16
    Kérdezd már meg nem-e tojom le ezt is magasról?
    Élősködni pedig szerintem te szoktál
  • cateran #15
    -megerto bologatas- Ugyan a mufajuk nem a szivem csucske, de 36 eve zenelni, ugy, hogy ennyi ido utan is telthazas koncertjeik vannak...az valami..Ellenben a te 0 eleted..na az semmi....Tipikusan az a fajta vagy, aki csak az oxigent koptatja a legkorbol, de meg komposztkent sincs erteke...
  • gombabácsi #14
    szar lehet úgy élned hogy semmihez se értesz, semmit se értesz a világból, soha életedben nem dolgoztál és élősködsz másokon

    az ilyenek szoktak olyanokat írni amiket te írtál
  • gforce9 #13
    Te eddig szinte minden cikknek az alanyát szaroztad. Biztosan mindenki úgy gondolja, hogy a véleményed értékes :)