Berta Sándor

Tévedésből törölte egy fotós képeit a Flickr

Valakivel összekeverték, ezért törölték Miroc Wilhelm fotós és blogger 4000 digitális felvételét. A szakember jogosan dühös, a szolgáltató pedig próbálja menteni a menthetőt.

A svájci férfi évek óta készített digitális fotókat és öt esztendőn át nagy megelégedéssel használta a Flickr szolgáltatásait. Nemrég azonban hiába próbált meg bejelentkezni a fiókjába, a rendszer nem engedte be és azt ajánlotta, hogy regisztrálja magát. Wilhelm azonnal sejtette, hogy valami baj történt. Néhány nappal korábban ugyanis megkereste a Flickr ügyfélszolgálatát, mivel egy olyan fiókra lett figyelmes, amely másoktól ellopott képeket gyűjtött. A szolgáltató megkapta a panaszt és reagált rá. Csak nem úgy, ahogy azt a svájci fotós elképzelte: törölték a fiókját.

A hibát a cég egyik munkatársa követte el, aki tévedésből összekeverte Wilhelmet egy másik személlyel. Az ügyfélszolgálat tagja személyesen kért elnézést a tévedéséért, de hangsúlyozta, hogy a fiókot és az elveszített felvételeket már nem lehet helyreállítani. A Flickr azt ajánlotta fel a bloggernek, hogy 4 évig ingyen megkapja a Pro-tagságot, amelynek az értéke körülbelül 70 euró. A férfi azt hihette, hogy rosszul lát és hall, hiszen az elmúlt öt év munkája romokban hevert és erre a 70 euró értékű felajánlás nevetséges kártérítés.


Wilhelm elmondta, hogy bár számos fotóról készített másolatokat, de még így is hetekbe vagy hónapokba telhet, mire megmenti alkotásait. (A Google cache is tartalmazza az impresszív gyűjtemény egy részét.) A fotós egyébként nem értette a Flickr eljárását, mondván: a szolgáltató ahelyett, hogy szüneteltette volna, azonnal törölte a hozzáférést. Ha a vállalat nem így cselekszik, akkor időközben fény derülhetett volna a tévedésre és közbeavatkozhattak volna. Ráadásul, mivel ő Pro-tag, így kicsit többet várt el egy ilyen szolgáltatástól.

Az Observer.com-nak eljuttatott állásfoglalásában a Flickr képviselője közölte, hogy mindent elkövetnek a fiók helyreállításáért és jelenleg is egy olyan eljáráson dolgoznak, amely lehetővé teszi a már törölt fiókok gyorsabb és egyszerűbb újraaktiválását. Az új megoldást hamarosan bemutatják. Addig is a fotós hozzáférését 2036-ig meghosszabbították.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szeevee #23

    A lényeg az, hogy egy képmegosztó portáltól azt várod el, hogy biztonságban tartja az adataidat, ha már otthon sérülékeny adathordozón tárolod. Elvileg biztonsági másolatot kellene készíteniük! De mivel idióták gyülekezete a világ, ezt nem teszik. Én is most felháborodtam egy 2 napja kapott hírlevélen. Megszűnik a tar.hu, vele együtt a kep.tar.hu is!!!! Ezen a kep.tar.hu helyen, nekem 3 éves feltöltött képeim vannak! Azaz voltak, mert a 2009-es képeim mind letörlődtek!!!! Egy hónapra rá válaszoltak csak már vagy a harmadik levelemre, amin leírták, hogy szervermeghibásodás történt, elvittéék adatmentésre. nah ez volt már egy éve és egy hónapja kb... Sza*tak visszíaírni, vagy felkeresni. Még mindig siratom a képeimet! És nem tettem feljelentést, mert nem tudom ez ügyben mi az eljárás.. Nem minőségi képek voltak, hanem családiak, tájképek, vegyesen, nekem számítottak, be tudtam linkelni az ország másik végén lakó rokonoknak a képeket.. Ennyi....
    Azért tiszteletet vártam volna kep.tar.hu-tól.. Nem pedig ezt a enm válaszolunk, nemérdekelsz hozzáállást...... az biztos, hogy én többet nem bízok meg ilyesmiben.. De ha a flickr-nél bevezetik az adatmentést, akkor lehet, oda teszem fel a képeimet...
  • slickboy #22
    Azóta visszaállították szőröstül-bőröstül az összes képet: Origo
  • bakagaijin #21
    A Flickr PRO apróbetűs része úgy kezdődik, hogy a sima TOS (apróbetűs rész) érvényes rá, hacsak mást nem írnak. Archiválásról a kiegészítőben szó nincs, alapvetően a fizetési rész és az ezzel kapcsolatos dolgok ami plusz (korhatár, stb.)

    Mondjuk ha viszont tényleg úgy reklámozzák, hogy van archiválás, akkor meg lehet támadni fogyasztóvédelemnél, hogy az ÁSZF és a reklám mást állít.

    Nem mondom, hogy ez így jó, egyáltalán nincs így jól, csak látni kéne hogy a webes cégek baromira bevédték magukat apróbetűs részekkel amiket "valós" cégeknél egyszerűbben lehet támadni/számonkérni egy adott országban ahol a szolgáltatás hozzáférhető.
  • e57 #20
    Ebbe is van igazság. A tavaly őszi kalózellenes rendőrségi akcióról készült felvételeken tisztán látszik, hogy még működő szerverekből csupálják ki a kábelokat a rendőrök, és hordják egy kupacba (szerverpark). Szerintem semmi nyilvántartás nem készült, hogy mit honnan vettek el. Gondolom a vizsgálat végeztével visszaadták amit visszaadtak, és mindenki válogassa ki a magáét.

    Amúgy meg valóban... mentés, mentés, mentés.
  • Petka #19
    Látom azért rendesen megoszlik a vélemény a témáról. Na de kérdem én, ha már Pro tagsága van, akkor az nem egyfajta szerződéssel jár? Végülis fizet a szolgáltatásért, ergo elvárja, hogy a szerződésben meghatározott dolgokat betartsa a szolgáltató. Na most egy átlag szolgáltató, legyen mondjuk internet szolgáltató, ha nem fizet neki a user, akkor kiszámláz egy baszottnagy kötbért. Ha jól tudom ez fordítva is igaz lehet. A Flickr esetében a usernek teljesen jogos a felháborodása és a követelése is. Nem tudom mit szólna egy netszolgáltató, ha kötbér helyett inkább bevinnék 2 üveg sört...
  • Komolytalan #18
    Aztán valaki beszól a szolgáltatónak hogy pedofil náci-e vagy, az meg pánikjában belevágja a jégcsákányt a szerveredbe.
  • opeca #17
    Erre csak egyet lehet mondani. Ha valamiben biztos akarsz lenni, akkor csináld magad. Ha te fasza gyerek vagy és portfóliózni akarsz, akkor csinálj magadnak honlapot és portfóliózzál ott.
  • boond #16
    Ezért nem tetszik nekem ez az online vonal, online mentés szerverre -egy-egy játéknál (már létezik, csak szerverre lehet menteni) És jön már az oprendszer is lásd Win8...

    Egyáltalán nem tartom ezt jó ötletnek bármikor megsérülhet vmi, elveszhetnek, hozzáférhetetlenek lesznek az adatok.

    Sokkal jobb ha nálam vannak, ellenőrizni, archiválni tudom a dolgaimat.
  • archrodney #15
    Igazából nem az a problémája hogy elvesztek a képei...

    Ezt írják neki a blogjába: "You're an IT guy and you didn't back up your stuff? Have we learned a lesson?"
    És erre a válasza: "Yes I do have a backup... and I never uploaded any original images to Flickr, so I can recreate the albums, but not the links to the images."
  • Cat #14
    És ez a Pro felhasználónál is így van? Azzal reklámozzák, hogy

    "Archiving of High Resolution Images – Flickr Pro Account enables Archiving of all your High Resolution Images"