Gyurkity Péter

Elkészült a papírtelefon

Kanadai kutatók álltak elő az általuk világelsőnek nevezett papírmobillal, amely több előnyt is kínál a hagyományos készülékekkel szemben, a megszokottakkal ellentétben pedig elsősorban hajlításra reagál.

A kanadai Queens's University Human Media Lab csoportjának szakemberei mutatták be a papírtelefont, amely egy 3,7 hüvelykes E-Ink kijelzőre, valamint szintén könnyen hajlítható áramkörökre épül, meglehetősen vékony kivitelben. Reményeik szerint ezzel végleg bebizonyították, hogy elérkeztünk a hagyományos papír leváltásához, mind az irodában, mind pedig otthonunkban.

A fejlesztés egy rövid YouTube videón látható, ebből pedig rögtön ki is derül számunkra, hogy az interakciót újszerű módon oldották meg. Hiába keressük ugyanis a készüléken a billentyűzetet, valamint az érintőképernyők megszokott funkcióit, a felhasználók ehelyett az E-Ink lapka hajlításával, a különböző mozdulatokkal tudják elérni a kívánt hatást, legyen szó menüben történő navigálásról, egyes elemek kiválasztásáról, zenelejátszásról, hívásokról, avagy bizonyos dokumentumok, állományok tárolásáról és azok megtekintéséről. Ezen mozdulatokat, hajlítási formákat eltárolhatjuk a készülékben, ezt követően pedig az érzékelésért felelős szenzorok felismerik azt és értelmezik az utasítást.


Ami a jövőbeni felhasználást illeti, a kutatók azt remélik, hogy mind az irodában, mind pedig az otthonokban leválthatják majd a megszokott eszközöket - egyes nyilatkozatok szerint a mai okostelefonok 5-6 évnél tovább nem húzhatják majd ezen új fejlesztésekkel szemben (még akkor is, ha egyelőre prototípusról van szó, és a mozdulatok, hajlítások kiértékelése egy, a telefonnal összekötött laptopon történik), a munkahelyen pedig lecserélhetjük a papírhalmokat, és az E-Ink kijelzőre épülő utódokat akár ugyanúgy egymásra helyezve tárolhatjuk majd. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a technológia bizonyos korlátokkal érkezik, így a kijelző gyors reagálásáról, élénk színekről, emiatt pedig mozifilmek és játékok alkalmazásáról egyelőre nem ábrándozhatunk.

A megoldást a Vancouverben ezen a héten esedékes Computer Human Interaction konferencián mutatják be részleteiben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blankman #19
    A telefon egy nagyon praktikus eszköz. Több mint száz eve van köztünk. Itt van egy cím ahol bemutatják az elejétől hogyan is fejlődött.

    http://www.videotube.hu/120153_telefon-fejldese.html
  • Globalmaster #18
    OFF: LOOOOOOOOOOL:D:D:D:D

    Én környezetszennyező módon azt is alaplappal törlöm ki.
  • jackoneill90 #17
    mi az a papír? már a kimenőnyílásomat se törlöm.
  • RecoPhile #16
    Nem azzal van a gond, hanem, hogy ésszel is lehetne nyomtatni, nem tőből mindent.

    A sok papírszemetet elviszik a papírgyárba és megint papírt csinálnak belőle, ahol dolgoznak az emberkék keresnek, eltartják a családjukat, meg ilyenek.
    Persze környezetszennyező, de mennyire is?

    3/4-el kevesebb energia kell egy újrahasznosított papírból előállításához , mint fából kinyerni a cellurózt.

    Az elektronikus irodában vannak ezek a kütyük, amelyek előbb utóbb szintén meghibásodnak és akkor jó kis nehéz/színesfémekkel teli környezetkímélő módon max plazmaégetéssel megsemmisíthető jó kis hulladék/szemét lesz belőle

    Ebben teljesen egyetértek. Sajnos még mindig olcsóbb kibányászni, mint újrahasznosítani. Majd amikor kevesebb nyersanyag lesz elektronikai kütyükelőállítására majd akkor lesz újrafelhasználás. Addig marad hulladéknak.
  • COOLancs #15
    Jah nekem is volt olyan távrángatóm amit csak 40 fokban meghajlítva lehetett használni, jó dolog csak egy idő után vízholyagos lesz az ember keze tőle, most akkor a teló is ilyen lesz?
  • Lucy in the Sky #14
    Azé' jó tudni hogy a közeljövőben a vagyonokért vett hájtek is összegyűrődhet a zsebünkben. Egy jó nagy bullshit ez a hajlékony kijelző.
  • Tinman #13
    Izomszar.
  • Thaison #12
    Hááá ez a hozzászólás favorit:D Tényleg nincs sok értelme ennek a fejlesztésnek!
  • aislado23 #11
    Akkor most mindenki figyeljen DADADADADAAAAM ötlet következik, forradalmi, hihhetetlen, medzsiköl, több ideig üzemképes akksi NAAAAAA????? Azér király vagyok, hogy kitaláltam.És nédmá hasznos is lenne. De neeeem én igazából látens módón papírrepülőgépet akarok hajtogatni a telefonomból sőt az ébresztőórámból továbbmegyek még a klozetpapírból is.De van még egy ötletem: rugják ki a picsába azt aki ezt a haszontalan szart kitalálta.
  • Cat #10
    Tegnap hallgattam a rádióban egy papírgyári vezetőt, aki kijelentette, hogy a papír a legkörnyezetkímélőbb megoldások egyike. Elsőre hülyeségnek hangzik, de bizonyos körülmények között valóban így van. Kifejtette, hogy Európában direktíva, hogy a papírgyáraknak egy kivágott fa helyére kettőt kell ültetniük, ráadásul ez ugye teljesen megújuló forrás, a hulladékot szinte teljeskörűen újra felhasználják.

    Ezzel szemben Ázsiában valami katasztrófa zajlik, a kínai gyárak - amelyek nemrég átvették a vezetést világszinten! - illegális forrásokból szerzik be az alapanyagot (még számla sincs), Indonéziában teljes őserdőket tarolnak le, és nem telepítenek a helyére semmit.