MTI

Technológiai kihívás lesz a brit királyi esküvő

Jóllehet nem ez lesz az első brit királyi házasság, amely a digitális korszakban köttetik meg, de a mostani lesz az első olyan esküvő, amelyen Nagy-Britannia jövőbeli lehetséges királya esküszik örök hűséget párjának.

Vilmos herceg és Kate Middleton április 29-i egybekelésének alkalmával a kor technológiája is bizonyíthatja érettségét - azzal, ahogyan ezt a valóban világraszóló eseményt az egész világnak szólóvá teszi. Ez lesz az első nagy brit királyi esküvő, amelyet - streamelve - élőben lehet majd követni az interneten: a YouTube internetes videomegosztón, a brit királyi család külön csatornáján egyebek között látható lesz a fiatal hercegi pár érkezése a Westminster-apátságba, az esküvői ceremónia, majd Vilmos és Kate távozása a szertartásról. (A YouTube-ra néhány napja már feltölthetők a jókívánságok is.) Ez lesz az első olyan esküvő, amely mobilalkalmazások létrejöttét ihleti, és ez lesz az első, amelynek kísérő zenéje az ünnepséget követően pár órán belül meg fog jelenni az iTunes-on.

A kiragadott példák is jól jelzik, milyen médiaőrület alakult ki az esemény körül. A világ médiaszervezetei számára - beleértve a a BBC-hez hasonló televíziós nagyhatalmakat - április 29-e piros betűs ünnepnap lesz (és nem csupán azért, mert a brit kormány egyébként is pihenőnappá nyilvánította a jeles dátumot). Hogy ebből - a fiatal pár számára teljesen természetesen, hagyományosan értelmezett - ceremóniából hogyan válik egy interaktív, multimédiás, többcsatornás, több platformon, 24 órán át futó, hiperhivatkozásokkal, kommentárokkal teletűzdelt, keresőmotorra optimalizált, letölthető médiafolyam?


Egész London a királyi esküvő lázában ég

Nos, a jelek szerint a média olyan kivételes alkalomként tekint a királyi esküvőre, amely képes lehet egy időre elterelni a figyelmet a világot nyomasztó eseményekről: a japán atomkatasztrófáról éppúgy, mint az egész Közel-Keletet jellemző felfordulásról. A The New York Timesnak nyilatkozó vezető médiaszakemberek szerint a világ lelkesen fogadja a lehetőséget egy kis kikapcsolódásra. "Egy sor aggodalomra okot adó dolog történik mostanság a világban, és mi nagyon nagy erőket mozgósítunk annak érdekében, hogy hitelesen tudósítsunk róluk - mondta Mark Lukasiewicz, az NBC amerikai televíziós hálózat egyik alelnöke. - Azt hiszem, a közönségünk örömmel fogad végre egy olyan eseményt, amelyet leginkább a régimódi pompa és a jókedv jellemez."

A hírmédia szereplői nagy lendülettel vetették rá magukat a témára már nem sokkal azután, hogy tavaly novemberben Vilmos herceg és Kate Middleton bejelentette eljegyzését. Olyan hagyományos lapok, mint a The Washington Post, illetve webes hírforrások, mint a The Huffington Post, villámgyorsan létrehozták speciális online aloldalaikat. A The Huffington Post indoklása szerint "vannak olyan hírek, amelyek olyan fontosak, hogy önálló oldalt követelnek meg a maguk számára".


Az Abbey 3D alkalmazással virtuálisan bejárhatjuk a Westminster belsejét

Miközben a digitális média az esemény felvezetésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, a televíziók az esküvő napján lesznek majd igazán elemükben. Nagy-Britannia legnagyobb kereskedelmi műsorszolgáltatója, az ITV például már reggel 6 órakor elindítja az esküvővel kapcsolatos programját, és legalább délután 4 óráig el is tart a műsorfolyam - közölte Cristina Nicolotti Squires, a csatorna producere. Azt remélik, ahogy az emberek felkelnek reggel, bekapcsolják készülékeiket, és legtöbben a televíziók előtt töltik majd egész napjukat.

Az esküvő helyszínére, a Westminster apátságba csupán néhány újságírót engednek majd be, ugyanakkor a televíziós társaságok egyesített erővel készülnek. Az apátságon belülről folyó eseményekről jobbára a BBC kamerái tudósítanak, az ITV-vel együttműködő ITN, valamint a fizetős hírcsatorna, a British Sky Broadcasting a menet útvonaláról készít felvételeket. Természetesen, ha a feltételezhető igényeket vennék figyelembe a szervezők, a világsajtó képviselői többszörösen is megtöltenék a Westminstert. Ezzel együtt a világ minden tájáról érkeznek majd a tudósítók, hogy a hivatalos közvetítéseket olyan információkkal egészítsék ki, amelyek például az éljenző tömegből kiválasztott interjúalanyoktól nyerhetők.

Abban is reménykedhetnek, hogy közöttük ott lehet az a nyilatkozó is, aki egyszer egy kávézóban olyan valakivel ült együtt, aki annak a szomszédságában lakott, aki egy iskolába járt Kate Middletonnal... A médiacsinnadratta ellenére az esküvő élő televíziós nézettsége vélhetően nem vetekedhet majd a történelem legnagyobb televíziós eseményeivel. A pekingi olimpia 2008-as megnyitó ünnepsége a becslések szerint egymilliárd nézőt vonzott a készülékek elé, és ezt a csúcsot most aligha fenyegeti veszély.

Egy gyakran idézett adat szerint 1981-ben Károly herceg és Diana hercegnő esküvőjének közvetítését 750 millió ember követte figyelemmel világszerte. Szakértők szerint azonban ez az adat "mérhetetlenül eltúlzott", mert vélhetően e körbe számították azokat is, akik későbbi tv-összeállításokat láttak az eseményről. A mostani esküvőt élőben televízión át követők táborát előzetesen mintegy 100 milliósra becsülik, azt is figyelembe véve, hogy a hagyományos angol közegen - az Egyesült Királyságon, az Egyesült Államokon és Ausztrálián - kívül például Oroszországban, Kínában vagy Brazíliában nem igazán remélhető kiemelt érdeklődés.

Az így is jelentős nézőszám ellenére a kereskedelmi lehetőségek jóval korlátozottabbak, mint például egy labdarúgó mérkőzés esetében. Nagy-Britanniában a BBC például nem sugároz reklámokat az esemény idején, és az ITV is azt tervezi, hogy megszakítás nélkül közvetít nemcsak a ceremónia alatt, hanem a nap egyes más szakaszában is. Vannak azonban olyan csatornák is, amelyek derűlátóbbak a potenciális üzleti előnyöket illetően.

A TLC nevű amerikai hálózat vezetői úgy látják, hogy mivel az esküvő közvetítése nagy népszerűségre számíthat a női nézők körében, kiváló alapot nyújthat a cég legújabb nemzetközi terjeszkedéséhez. A Discovery Communications tulajdonában álló TLC mintegy 30 országban tervez élő közvetítést, és a márkanév megújítását reméli a királyi esküvő révén.

Van olyan társaság is, amelyik kénytelen volt már az előkészítéskor kudarcot elkönyvelni. A Sky szerette volna 3D-ben sugározni az esküvőt, viszont ehhez az kellett volna, hogy az eseményre legalább részben ne a Westminster apátságban, hanem egy Londonhoz közeli hasonmás templomban kerüljön sor, a 3D-kamerák elhelyezése ugyanis túlzottan nagy "digitális lábnyomot" hagyott volna a történelmi helyszínen. A 3D-technológia áttörésére tehát - legalábbis ezen a területen - még várni kell. Ha tehát idővel majd Harry herceg is házasodásra adja a fejét, maradt még olyan terület, ahol esküvőjével a digitális média megújítóinak sorába léphet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #13
    Meg amugy is, ha nem erre szorjak el a penzt, akkor masra, tok mind1.
  • Tetsuo #12
    Londonban az is luxus, ha valaki a kertjebol hoz be paradicsomot a reggelihez...
  • ladapower #11
    Na azért ne túlózz ennyire... Az angliai megszorítások és a munkanélküliség köszönőviszonyban sincsen a magyarországival... Bárki találna munkát, csak sokaknak büdös..

    Azt meg ne várd, hogy egy királyi esküvőt a házasságkötőben csinálják kétnapi minimálbér árából...
  • Rotyoka #10
    itt se az asküvőre megy el ennyi, hanem a biztonságra. London belvárosában, minden háztetőn lesz pl, mesterlövész. Na alapból ez nem kis pénz
  • Victor1103 #9
    Én nem sírok csak véleményt nyilvánítottam. Én akkor is tök feleslegesnek tartom mert legyen csak 1 milliárdos az esküvő abból is olyat ki tudnak hozni, hogy a vendégség seggét fényesre tudják nyalni A-Z-ig. Gondolná az ember, hogy a Mo-tól mérföldekkel fejlettebb Nagy Britanniában sokkal racionálisabban gondolkodó vezetők és magas beosztású emberek vannak, de végül rá kell jönni, hogy nagyobb seggarcok mint a mi kedves fideszünk és mszp-nk fiai és lányai.
  • hopp #8
    Te ezen sírsz, de a világ nagyon nagy része meg azon sírhatna, hogy Neked miért van kajád meg TV-d, mikor ő napi 2 dollárból él. A világ így működik. Ha a javak tényleg egyenlően lennének elosztva, akkor Te is éheznél.
  • Rotyoka #7
    Csak engem nem érdekel az ilyen meg a való világ?!
  • dondore #6
    Mi szamit top luxusnak? Nekunk egy 500 millas peco. Londonban van 140 millas peco is. Fontban.
  • dondore #5
    igen, de a bogreeladasokbol az mar meg is van ;)
  • Tetsuo #4
    Igy van. Azert a legtobb angol mar nagyon unja a felhajtast es bar mindenki szorja a penzt errefele, meg az is akinek nincs, ez mar tenyleg sok..