Berta Sándor

Az Egyesült Államok Kongresszusa elé kerülhet a T-Mobile USA felvásárlása

Az elmúlt napokban komoly visszhangot váltott ki, hogy az AT&T tulajdonába kerül a T-Mobile USA. Az amerikai cég egyik legnagyobb konkurensének számító Sprint Nextel vezetői nehezen törődnek bele az üzletbe.


Dan Hesse
A T-Mobile USA megszerzésért folyó versenyből a Sprint Nextel került ki vesztesen. Dan Hesse, az óriáscég vezérigazgatója látszólag nyugodtan fogadta a hírt, valójában azonban rendkívül zavarja a felvásárlás. A vezető a CTIA szervezet Orlandóban megrendezett konferenciáján elmondott beszédében élesen bírálta az üzletet: "Egyszerűen túl nagy hatalom kerül e két társaság kezébe" - jelentette ki Hesse. Amennyiben az üzlet valóban létrejöhet, úgy az AT&T és a legnagyobb riválisának számító Verizon együttes piaci részesedése közel 80 százalék lenne. A cégvezető szerint minden eszközzel meg kell akadályozni a tranzakciót és kész az aggodalmait akár az Egyesült Államok Kongresszusával is megosztani.

Pedig Hesse-nek nem az AT&T-re vagy éppen a T-Mobile USA eddigi anyavállalatára, a Deutsche Telekomra kellene mérgesnek lennie, hanem saját magukra. A Sprint Nextel ugyanis hat évvel a Nextel átvétele után még mindig veszteséges, s erről nem a riválisok tehetnek. Bár az ügyfelek száma folyamatosan nő, de ez önmagában nem elég a veszteségek csökkentéséhez. Rendkívül frusztráló lehetett a vezető számára, hogy amikor már úgy tűnt, minden klappol, jött az AT&T és egyszerűen rálicitált, ezzel pedig megnyerte a T-Mobile USA tulajdonjogának megszerzésért folytatott versenyt.

A dolog pikantériája, hogy Hesse korábban 23 esztendőn át dolgozott az AT&T-nél, mielőtt a Terabeam Corporation, majd a Sprint részlegének számító Embarq első embere lett. 2007-ben került a Sprint központjába, a feladata a rendcsinálás lett, nem véletlenül kapta a seriff becenevet. A keménység amúgy sem áll tőle túl távol, hiszen egy Németországban állomásozó amerikai tiszt fia. Hesse rászolgált a becenevére, hiszen azonnal kirúgott több ezer embert és mindent elkövetett azért, hogy javítson a Sprint helyzetén.


Daniel Mead, a Verizon Wireless, Dan Hesse, a Sprint, és Rafael de la Vega, az AT&T Mobility vezérigazgatója

Az AT&T egyik lehetősége, hogy elmegy az Egyesült Államok Kongresszusa elé és a felvásárlás ellen érvel, míg a másik, hogy új partnereket keres. Utóbbi szintén nem egyszerű feladat, hiszen Dan Mead, a Verizon Wireless vezetője máris jelezte: nem ellenzi a T-Mobile USA felvásárlását, sőt ellenkezőleg. Emellett közölte, hogy nem érdekli a Sprint Nextel, mivel semmilyen szükségük nincs a cégre. Egy másik partner a Lightsquared lehet. A vállalatot a Harbinger Capital befektetési társaság támogatja és LTE-hálózatok kiépítésével, illetve bérbeadásával foglalkozik. Hesse egy esetleges együttműködés esetén megtakaríthatná az LTE-hálózatok kiépítésének költségeit. Sanjiv Ahuja, a LightSquared vezérigazgatója osztja Hesse aggodalmait és támogatta a kritikáját. Ő is úgy gondolja, hogy túlzottan erős pozícióba kerülne az AT&T.

A harmadik alternatíva a Sprint Nextel vezetője számára, ha kisebb cégeket vásárol fel. Az egyik jelölt a Leap Wireless lehet, de ez az üzlet nem növelné a Sprint Nextel ügyfeleinek számát. Eközben pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy a konszern 54 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Clearwire nevű WiMAX-szolgáltatóban. Ettől függetlenül Dan Hesse aligha fogja feladni ezt a küzdelmet, s sok múlik az Egyesült Államok Kongresszusa mellett azon is, hogy jóváhagyja-e az üzletet az amerikai igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #5
    Érdekes módon a bankárok piramisjátéka, és átverése, meg a bankközeli pénzügyminiszterek és tanácsadók, és a válság előtt is (amikor már bizony dőltek be rendesen a hitelek) minden rendbent hangoztató elemzőcégek, ügyei nem keltik fel a kongresszus érdeklődését... persze hiszen a bankok szponzorálták a kampányokat, és biztosan mellékesben is csúsztattak pár millát a politikusoknak, hogy a "jó ügyért" harcoljanak...
  • endrev #4
    "Pedig Hessének nem" A Hesse-t hessznek kell mondani, tehát inkább: "Pedig Hesse-nek nem"
  • Andr0 #3
    T-Mobile USA a cég neve xD amugy ilyen világot élünk... egyre gyorsabban fognak létrejönni ezek a konszernek
  • Tetsuo #2
    lol de az mar reg a zsidoke.
  • duke #1
    "Kongresszusa elé kerülhet a T-Mobile USA felvásárlási ügye"

    Tmobile felvasarolta az USA-t ? Ezt jol megszivtak a hulye amcsik, vigyaztak volna jobban az orszagukra.