Napi Online

Kitört a háború a T-Mobile és a Vodafone között

A Vodafone az elmúlt hetekben azt állította hirdetéseiben, hogy az övé a leggyorsabb internetes hálózat. Ezt a konkurens Magyar Telekom kétségbe vonta, s eljárást kezdeményezett a GVH-nál. Ennek bizonyítására az úgynevezett mátrix-mérésekre hivatkozik, amelynek adatait minden szolgáltató maga küldi el a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak.

Kommunikációs csata zajlik a T-Mobile és a Vodafone Magyarország között arról, hogy melyikük hálózata a gyorsabb. A Vodafone szakemberei szerint a vitát az váltotta ki, hogy két mérési módszert alkalmaznak, amelyek különböző alapokra épülnek. Mindhárom cég alkalmazza a Matrix módszert, ami valójában csak annak megállapítására alkalmas, hogy milyen az adott cég hálózatán a le- és feltöltési sebesség. Csikai Attila, a Vodafone Magyarország jogi igazgatója egy mai beszélgetésen elmondta, hogy a Matrix módszer szerint nem összehasonlíthatóak a hálózatok, s csak az állapítható meg általa, hogy az adott társaság megfelel-e az általános szerződési feltételeknek vagy sem, vagyis ez egy, a hatóság számára alkalmas, műszaki alapú mérési módszertan, s nem árulkodik arról,amire az ügyfelek kíváncsiak.

Épp ezért a Vodafone csoport szinten egy nemzetközileg elfogadott módszertant rendelt meg, a németországi P3 Communicatoins GmbH-től, ami a Matrixhoz képest lényegesen több, hét szempontú vizsgálatot végez, amelynek során például azt is megnézik, hogy milyen a hálózat web böngészési képessége. A Vodafone szakemberei szerint a cég minden szempontból a legjobb teljesítményt érte el, így az összmérések alapján a Vodafone hálózata a leggyorsabb - a P3 mérése során ugyanis mindhárom cég hálózatát vizsgálták.

Csikai elmondta, hogy kicsi az esélye annak, hogy a három magyarországi szolgáltató megegyezik abban, hogy mindhárman elfogadják a P3 mérési gyakorlatot. A közelmúltban a T-Mobile a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult az előbbi nézeteltérés tisztázása miatt. A Vodafone biztos abban, hogy nem volt jogsértő az a kijelentésük, hogy webböngészésben a cég a legjobb.

A hazai mérés módszertanával kapcsolatban a Vodafone sajtóbeszélgetésén elhangzottakra reagálva a T-Mobile közölte, hogy a T-Mobile által is használt módszertan eredménye "összehasonlíthatóbb, mint a háromból egy szereplő által megrendelt és saját igényeire szabott mérés", ugyanis a hálózatokat nagyon sok ponton és időben méri meg egy egységes és a három szolgáltató által megállapodott módszertan alapján. Ha a mérési módszertannal a Vodafone-nak problémája van, akkor ezt bármely érintett szolgáltatóhoz hasonlóan jelezheti az NMHH-nak, illetve a többi szolgáltatónak is, a mai napig azonban ilyen jelzés nem érkezett - állítja a T-Mobile.

A T-Mobile szerint nem igaz az az állítás, hogy 0-ás érték esetén nem mérünk, hiszen a módszertan szerint a kijelölt ponton kell mérni, és az ott mért eredmények kerülnek be az összesítésbe. "Továbbá mivel mi magasabb sávszélességet garantálunk, mint a versenytársaink, többet mérünk, ez még komplexebb képet ad" - hangsúlyozza a telekommunikációs cég. Bár a potenciális mérési halmaz a három szolgáltató esetében ugyanaz, a konkrét mérési pontok minden szolgáltató esetében eltérnek, el kell hogy térjenek, mivel mindenkinek a saját publikált ellátási területen belül kell mérnie - mutat rá a T-Mobile. Ezek között van átfedés, de biztosan nem egyezhetnek meg - teszik hozzá.

A mérés végrehajtásának módja definiált, mindenki számára azonos, így az hogy közös céggel végeztetik a méréseket semmilyen többletet nem ad a mérés megbízhatóság szempontjából, csak a költségek optimalizálását segíti - véli a T-Mobile. A Telekom ugyanakkor a P3 tevékenységét sem kérdőjelezi meg - írták a lapunknak adott reakciójukban -, hiszen a cég dolgozik a Deutsche Telekomnak is, de nem valós információ, hogy ugyanazzal a módszertannal, mint a Vodafone-nak.

A P3 többféle módszertant is használ, és a rivális telekommunikációs cég szerint a Vodafone a mérésben saját szempontrendszert határozott meg. A T-Mobile szerint nem igaz az sem, hogy a P3 mérés több helyen történik, hiszen a Vodafone által megrendelt mérésben 8 városban voltak mérési pontok, és a 8 város adatait vonatkoztatták a teljes lefedettségi területre. A magyar módszertan szerint viszont a teljes lefedettségi területet reprezentáló módon kell mérni - érvel a T-Mobile -, a mérés nem korlátozódik néhány nagyvárosra, kisebb településeken is mérni kell, ha azt lefedettnek tekintjük.

A T-Mobile szerint a Vodafone által használt módszertan nem alkalmas arra, hogy a Vodafone magát országos szinten a leggyorsabb adathálózattal rendelkező mobilszolgáltatónak minősítse. A T-Mobile évek óta, "versenytársait megelőzve, megbízhatóan 2 Mbps feletti garantált letöltési sebességet kínál ügyfeleinek a megjelölt, 3G/HSPA hálózattal lefedett területeken" - fogalmazott a cég a reagálásában. "A hazai mobilszolgáltatók közül emellett a T-Mobile egyedüliként vállal garantált le és feltöltési sebességként 2 Mbps és 800 kbps értékeket vonatkozó általános szerződési feltételeiben (letöltés esetén pl. tízszer annyit, mint más hazai mobilszolgáltatók)" - teszik hozzá. A T-Mobile szerint, "ha a Vodafone biztos elsőségében, sajnálatos, hogy ez nem látszik a vállalásaiban, és az ügyfelek esetén mindössze 150 kbps a garantált letöltési sebesség szélessáv esetén".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yugoslave #49
    cuki???
    pfff :D
    Ez nagyon gyenge eresztés...
    Bár igaz, ami igaz.
  • haptork #48
    Szerintem a videó alapötlete nem rossz. Kicsit részletesebben is kidolgozhatták volna. Mondjuk egy tartalmasabb és poénosabb párbeszédet is levezethettek volna. A technikai megvalósítás meg kb. egy powerpoint szintjén van.

    Alapjába véve azért ötletes és nem rossz.
  • mámászítá #47
    hát ez a videó nem egy nagy durranás, lehettek volna kreatívabbak is a készítők
  • ZsaniC #46
    Szerintem nem egy nagy cucc, nem csak az a baj hogy rövid :S
  • grrrrr #45
    Sajnos kicsit rövidre sikeredet a videó. Az alapötlete jó és poénos, tartalmilag is ottvan. A kivitelezés sajnos nem sikerült túl jól:(.
  • karapakoska #44
    Inkább csak adok...... a T-mobil javára XD
  • fantomásztomász #43
    Hehe, ez nagyon adja, megy az adok kapok rendesen:D
  • jezjezjez #42
    http://infovilag.hu/hir-11251-otmillional_tobb_t_mobile_elofizeto.html Érdemes utána olvasni mielőtt az ember szolgáltatót választ!
  • grrrrr #41

    Erről a "kinek van gyorsabb mobilnete" témáról találtam is egy kis cuki videót :D
    http://videa.hu/videok/nagyvilag/duma-gyors-gyorsasag-mobilnet-71fvgr2ozD2my33n
  • ZsaniC #40
    Nekem nagyon lassú, de lehet, hogy a telefonom hibája is.