MTI

Nem okozott komoly problémát a T-Mobile leállása

A mentőknél és a tűzoltóknál, valamint a közszolgálati sajtónál nagyobb problémát nem okozott a legnagyobb mobilszolgáltató pénteki leállása, inkább az egyéni előfizetőknek járt kényelmetlenséggel az üzemzavar.

A taxitársaságok többsége több rendszert is használ, így a T-Mobile zavara a működésüket nem befolyásolta, ugyanakkor Antall Mihály, az Airport Shuttle-Minibusz operatív vezetője elmondta, hogy érzésük szerint sok megrendelés nem érkezett meg a társasághoz péntek délelőtt. A bankoknál - ahol név szerint nem kívántak nyilatkozni - elmondták, hogy azon ügyfeleknek okozott problémát, akik mobiltelefonjuk használatával kezelik számlájukat. Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség bankbiztonsági bizottságának elnöke közölte: minden banknál érzékelhető volt az üzemzavar, ahol SMS-sel hitelesítik a tranzakciókat. Akinek nem működött a mobiltelefonja, adatokat le tudott kérdezni, de tranzakciót egy ideig nem tudott végezni.

A Raiffeisen Banknál, amikor észlelték, hogy az SMS-küldésben probléma van, átálltak más szolgáltatóra. Valics Dezső sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a mentők se több, se kevesebb hívást nem kaptak, mint egy átlagos napon, és a T-Mobile hálózatából a leállás ellenére is elérhető volt a segélyhívószám. A Fővárosi Tűzoltóság ügyeletén azt közölték, hogy mindhárom mobilhálózatból érkeztek bejövő hívásaik a nap folyamán, munkájukban az üzemzavar nem okozott fennakadást.

A T-Mobile leállása nem okozott a műsorszolgáltatásban észrevehető gondot a Magyar Televíziónál, a Duna Televíziónál és a Magyar Rádiónál. Az MTI-nél elsősorban a tudósítókkal való kapcsolattartást nehezítette az üzemzavar, a maradéktalan hírszolgáltatást inkább az akadályozta, hogy a T-Mobile a kora délutáni órákig nem adott érdemi tájékoztatást arról, miért nem lehet a társaság hálózatában telefonálni, sms-eket küldeni.

A Magyar Telekom mobilhálózatában egy előre tervezett éjszakai munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma miatt a hívások jelentős része - elsősorban a hálózaton belül - sikertelen volt pénteken. Az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, mintha ki lenne kapcsolva, így sok esetben a hangposta jelentkezett be. A hibából adódó, az átlagosnál nagyobb hálózati igénybevétel átmenetileg zavart okozhatott az sms-ek továbbításában is.

A hibaelhárítás a társaság sajtóközleménye szerint a hiba észlelését követően, a rendszerszállítóval közösen azonnal, még éjjel megkezdődött, aminek eredményeként a szolgáltatás délután fél 4-re az ország egész területén helyreállt, fennakadások már csak egyedileg lehetségesek. Ilyen esetekben a szolgáltató a hálózatra történő ismételt feljelentkezés érdekében azt kéri, hogy az előfizető kapcsolja ki, majd be a készüléket.

A Telekom minden szükséges lépést megtett, és természetesen a hálózati hibából eredő kötelezettségeit is megvizsgálta. Bár a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettség nem áll fenn, a társaság az ügyfeleket érintő, szokatlan és váratlan kényelmetlenségre tekintettel később részletezett módon előfizetőnként 10, hálózaton belül lebeszélhető percet biztosít díjmentesen. A díjmentes percek felhasználásáról a szolgáltató hamarosan további tájékoztatást ad - közölte a Magyar Telekom.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #19
    Az UPC-ről beszéltem... Ha jól tudom 72 óra a maximum ami alatt el kell hárítaniuk egy hibá. De lehet, hogy már változott mert jó pár éve olvastam a szerződési feltételeket.
  • krajcsovszkig #18
    Egyébként meg tizenvalahány óra volt
  • VinczeLacz #17
    Még egy ok hogy sose legyen T csoportos netem, telefonom stb.
    3 nap?? Ebbe belekalkulálták még azt is hogyha komplett földkábelt, kell cserélni plusz egy központot építeni..
  • krajcsovszkig #16
    Kábé ezt vártam...
  • Dynamic #15
    "A T-Mobile havidíjas és Domino kártyás ügyfelei 2009. december 24-én 0 órától 2009. december 31-én 24 óráig használhatják fel a pénteki rendkívüli szolgáltatáskiesés kapcsán előfizetőnként biztosított 10 percnyi, hálózaton belüli beszélgetést."

    Csak karácsonykor és csak hálózaton belül(ami kvázi ingyenes). A szarevés csúcsa!
  • krajcsovszkig #14
    Miért?
  • DjDano #13
    Amúgy meg a T-mobile-t SEMMI nem kötelezi a kárpótlásra, tehát a 10 percet is meg kell becsülni. Pláne, hogy pl az internetszolgáltatásnál 3 napon belül kell kijavítani a hibát. Itt meg csak 1-2 óráról volt szó
  • DjDano #12
    A pannonnál bármelyik szolgáltató jobb...
  • krajcsovszkig #11
    Hát vodával nincs sok tapasztalatom, csak azt tudom hogy ócsó viszont kicsi a lefedettsége. Pannonnal viszont még soha nem volt problémám, illetve feltűnt, hogy olyan még nem volt, hogy nekem nem volt térerőm, a T-seknek meg igen, viszont fordítva többször is...
    De a kedvencem az, hogy a rózsaszíneknél csak telefonon, ügyfélkóddal és jelszóval lehet hibát bejelenteni (azt is, hogy rossz a telefon), ügyfélszolgálatnál nem. Ráadásul a múltkor 1 hónapig tartott megcsinálniuk a netemet... Ja, és múlt héten a vezetékes telefonunknak is ugyan ez volt a baja...
  • purblind #10
    Nekem sosem volt problémám a T-mobillal. Kivéve ha vodafonost hívok. Akkor 5x elkell mondani mit akarok. De ez fennál Vodafon-Vodafon között is. T-mobinál 1es térerővel is tökéletesen beszélek míg vodással már fél térerőnél is szívok.
    Amugy nálunk nyáron meg 1 vihar után pannon és a voda is behalt 1 órára. Egyedúl t-mobil volt. És akkor szar mind a 2 cég?