Berta Sándor

Nincs elragadtatva az internettől Julian Assange

A Wikileaks alapítója meglehetősen szkeptikussá vált a világhálóval kapcsolatban. A Cambridge-i Egyetemen tartott beszédében elég élesen fogalmazott, és kémgépnek nevezte az internetet.

"Az internet a világ történetének legnagyobb kémgépe. Ugyan a világháló biztosíthatja a kormányok nagyobb nyitottságát és az aktivisták jobb koordinációját, de ugyanakkor azt a kockázatot is magában hordozza, hogy a kabinetek hatékonyan ellenőrizhetik és felkutathatják a disszidenseket. Az internet nem olyan technológia, ami kedvez a véleményszabadságnak, az emberi jogoknak és a civil társadalomnak. Sokkal inkább egy olyan technológia, amit arra használhatnak fel, hogy egy olyan totalitárius kémrezsimet építsenek fel, amit még nem láttunk. Vagy a másik lehetőség, hogy ha mi, aktivisták és mindazok, akik a technikai világhoz vezető másik utat szeretnének bejárni, átvesszük az ellenőrzését. Utóbbi esetben ugyanis a világháló olyan lehet, amiben mindannyian reménykedünk" - jelentette ki a Cambridge-i Egyetemen tartott előadásában a Wikileaks alapítója.


Az egyetemi lap beszámolója szerint szintén szkeptikusan nyilatkozott Assange azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet tölthettek be a közösségi portálok az arab világban bekövetkezett forradalmakban és azok eseményeiben. Szerinte ez a szerep egyáltalán nem nevezhető olyan nagynak, mint ahogy azt többen hiszik. Ráadásul ilyen jellegű politikai helyzetekben meglehetősen kockázatos ezeknek a szolgáltatásoknak a használata.

Szerinte az arab forradalmakban a Wikileaks és az általa kirobbantott Cablegate-botrány játszott fontos szerepet, ez erősítette fel a tunéziai forradalom erejét. Emellett Egyiptom vonatkozásában a Cablegate bebizonyította, hogy Mubarak sokkal súlyosabban megsértette az emberi jogokat, mint ahogy azt korábban az amerikai kormány állította.

Az ausztrál férfi ezután kitért Bradley Manning sorsára is. Hangsúlyozta, hogy az aktivisták nem tudták, hogy az amerikai katona lehet a hatóságok által keresett hírforrás. Assange szerint Manning borzalmas helyzetben van. Ha bebizonyosodik, hogy nem állt kapcsolatban a leleplező portállal, akkor ártatlan, de ha ő az informátor, akkor abban a Wikileaksnek is megvan a felelőssége. Ugyanakkor semmi jel nem mutat arra, hogy Manning letartóztatása a Wikileaks bűne lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Murder3 #22
    ez is csak média ribanc a maga módján, tipikus provokátor független h igaza van.e vagy nicns valamibe...
  • Amergin #21
    Úgy beszélsz, mintha nem létezne az, hogy a hatalom figyeli az "ellene szervezkedőket", vagy a "potenciálisan veszélyes elemeket" az interneten is. Megnyugtatlak: figyeli őket.
    És nyugodt lehetsz, hogy akit annak minősítenek, azt nagyon szépen elhurcolják itt nálunk, Abszurdisztánban is. Ha esetleg nem tünt volna föl: vannak ma hazánkban börtönben ülő politikai foglyok...
  • Julius Caesar #20
    Mert nyilván te, vagy fracoarc olyan fontos, hogy a CIA este rátörje az ajtót, elhurcolja majd az egész sztorit fedezze a haverjai és szerettei előtt.

    A neten mindig rácsodálkozok, hogy az emberek de buták. Egyik topikban hihetetlen naívak, utána meg a szemüknek se hisznek...
  • Merces #19
    ...azzal takarja el az arcát kiszivárogtatás közben...............
  • bakvarnyu #18
    Sose volt szimpatikus ez a csávó, minek üti bele mindenbe az orrát.Utána meg jajgat hogy üldözik.
  • Dredd #17
    Atlantisz is elpusztult, mi is el fogunk
  • Zoliz #16
    Szerencsére még nem annyira veszélyes az internet például Kadhafihoz, a földrengésekhez és a tőzsdéhez képest, de mikor már minden földi ember agya rá lesz kapcsolva a netre akkor az előbb utóbb az emberiség és világ vesztét fogja okozni. Nem bonyolult, csak kicsit következetesen kell gondolkozni a jövőt illetően. Egyenlőre csak profitérdek fújja a lufit, még nincs veszély.
  • viasz #15
    Milyen szép szó is ez a bankolás...
  • Ferrer #14
    Nem kötelező neten bankolni.. még pénzt felvenni is becammoghatsz a bankfiókokba. A trójaikról meg annyit, hogy online se kötelező lenni (bár egyre fontosabb), egy ekkora méretű információs hálózaton elképzelhetetlen lenne, hogy ne legyenek bűnözők.
  • Zoliz #13
    Éljenek a Lázadók, vesszen a Birodalom! :)