SG.hu·

Fájlcserélési díjat javasolnak a kanadai dalszerzők

A tengerentúli ország művészei felvetették, hogy az illegális másolatokat letöltő felhasználók havi 10 kanadai dolláros átalánydíj megfizetésével legalizálhatnák a tevékenységüket.

A kulturális átalánydíj, mint lehetséges alternatíva az elmúlt években sokszor felmerült, eddig azonban nem lett ezekből az ötletekből semmi. Most ettől függetlenül a Kanadai Dalszerzők Szövetsége (SAC) javasolta, hogy ilyen módon legalizálják a fájlcserélést. Eddie Schwartz, a SAC elnöke kijelentette, hogy a kérdésről már számos internetszolgáltatóval tárgyaltak és némi szerencsével már az idei év végén elkezdődhet az új rendszer tesztelése. Bár még számos kérdés tisztázatlan, azt már lehet tudni, hogy az internetezőknek 10 kanadai dollárt kellene fizetniük havonta. Ezért cserébe egy letöltési licencet kapnának, amelynek a segítségével annyi zeneszámot tölthetnének le a büntetés veszélye nélkül a fájlcserélő hálózatokból, amennyit akarnak.

A szervezet kiszámolta, hogy ezzel a megoldással a művészek évente 840 millió kanadai dolláros plusz bevételre tehetnének szert. Ehhez azonban az kellene, hogy a tengerentúli ország minden felhasználója csatlakozzon az új rendszerhez. A megoldás a helyi jogászok szerint egyáltalán nem okozna problémákat, mivel már jelenleg is léteznek egy ilyen modell jogi keretfeltételei.

A tisztázatlan kérdések közé tartozik ugyanakkor, hogy mit szólnának mindehhez a kiadók, amelyek a jelenlegi elképzelések alapján egyetlen centet sem kapnának az így befolyó plusz összegből. Emellett az sem derült ki, hogy a letöltés mellett szabadon meg lehetne-e osztani másokkal az ilyen módon megszerzett felvételeket vagy sem. A legnagyobb problémát azonban az jelentheti, hogy a licenc kizárólag a dalokra vonatkozna, a videojátékokra és a filmekre nem. Egy összetett licenc pedig sokkal többe kerülne.

A fájlcserélés így megvalósuló legalizálásának ötlete 2006-ban és 2008-ban már felmerült Svédországban, majd tavaly a német és az osztrák Zöldek egyaránt felvetették az elképzelést. A zeneipar képviselői azonban közölték: nem akarnak kulturális átalánydíjat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Szerinted ki2011. 03. 10.. 10:28||#19


© Szerinted ki2011. 03. 09.. 16:58||#18
Kalóz kiadás


© Rotyoka2011. 03. 08.. 15:57||#16
Ez már nálunk rég be van építve a havidíjba csak nem tudunk róla 😄
© tatish2011. 03. 08.. 14:15||#15
jó kezdeményezés, támogatom ...csak még jobban át kéne gondolni és finomítani, pl a netszolgáltatóknál legyen warez csomag is amire elõ lehet fizetni, és aki warezolni akar fizessen arra elõ (ennek az árába bele van építve ez a különdíj, esetleg több warez csomag pl warezZene +1000Ft, warezZene+Film + 3000Ft, warezSzoft + 6000 Ft) aki meg sima netre fizet elõ azt meg ellenõrizgetni (figyelni a hálózati tevékenységet, esetleg házhoz kimenni), persze ebbe is bele lehet kötni 😊
ez DVD-be Artisjus-os dolog meg pont olyan mint a TB, lehet egy életen át fizeted aztán max.3x mész dokihoz amikor a jogsidhoz a egészség.felmérést csinálják meg amikor hosszabbítod a jogsid
© atomkrumpli2011. 03. 08.. 13:26||#14
jól hangzik, modern kori búcsú cédula - váltsd meg a bûneidet egy kis zsetonért :-D
© Hungarikum2011. 03. 08.. 12:35||#13
Az ötlet jó, de szerintem kivitelezhetetlen, 2 oldalról is.

Mr. VadKapitalistaMágnásBéla azt mondja, hogy hát jójó, de õ neki sokkal több pénz csurranjon ebbõl, ez igy neki nem kóser, nem kell, majd a jogvédõk megvédik.

Mr. FreeforallBloodSteven meg azt mondja, minek fizessek vmiért is ha INGYÉ van!
© Wittgen2011. 03. 08.. 08:43||#12
Ez jó módszer lehetne nálunk is. Én szívesen fizetnék pl 10 EUR.nak megfelelõ összeget, ha cserébe legálisan tölthetnék le sorozatokat, filmeket, esetleg 1-2 szoftvert (zenét, játékot nem szoktam).

Persze az is kell ilyenkor, hogy az átalányt befizetõknek ne kelljen az artisjust féle adókat megfizetni a vásárolt termékek után (immunitás).

Bár félek, hogy itt nálunk elszaladna a ló, és a felhasználókat úgy kezelnék, mint az autósokat: még több rókabõrt próbálnának lehúzni még nagyobb összegekben.
© hangulati2011. 03. 08.. 08:25||#11
ez nem kulturalis atalanydij. ha nem toltesz le, nem fizetsz. ha letoltesz,(es nem csinalsz penzt belole) tiz dollarert biztonsagban vagy. ennyi. nem korrekt?
© hangulati2011. 03. 08.. 08:23||#10
mindazonaltal kivalo eszkoz a termekek (zene es film) tesztelesere. mivel gondolom, a letoltesi liszensz pontosan tajekoztatna a kovereket, hogy mibol es mennyit toltottek le. „az indianok meg soha nem vagtak ki ennyi fat” elv alapjan. higyje el barki: amit szeretek, azert szivesen fizetek. ami meg nem jo, azt is megorzom, ami pedig ismet jo mindenkinek. akkora tulkinalat van, hogy igazan nagyot mar csak keves dolog durranhat. igy (elvileg) le lehetne osztani a dolgokat korrektul. lassuk, mi lesz belole.