SG.hu·

Amerikai vizsgálatok indultak az Apple ellen

Komoly bajba kerülhet a Steve Jobs vezette konszern, mivel a cég alkalmazásboltjára vonatkozó új szabályok miatt az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) mellett már a tengerentúli igazságügyi minisztérium is vizsgálódik.

A The Wall Street Journal tudósítása szerint a szaktárca elsősorban arra kíváncsi, hogy az új rendelkezések sértik-e a szabad piaci versennyel kapcsolatos jogszabályokat. Amennyiben a vizsgálat azzal az eredménnyel zárul, hogy az Apple törvénysértő módon jár el, akkor a társaság egész üzleti modellje veszélybe kerülhet. Az FTC szintén hasonló okból indított eljárást, ugyanakkor a szervezet képviselői hangsúlyozták, hogy csupán egy előzetes vizsgálatról van szó. A minisztérium, az FTC és az Apple részéről ugyanakkor senki sem kommentálta a hírt.

Eric Goldman, a Santa Clara Egyetem Jogi Intézetének igazgatója elmondta: a külső hivatkozásokra mutató alkalmazások kitiltása a vállalat rendszeréből kissé agresszív lépés. Más jogi professzorok úgy vélték, hogy az új rendszer potenciálisan magában hordozza egy trösztellenes vizsgálat elindításának a lehetőségét. Axel Dauchez, a Deezer nevű francia cég elnöke közölte: az Apple által alkalmazott modell sosem lesz életképes Európában.


Jobs okosan azt hangsúlyozta, hogy 70%-os részt kapnak a fejlesztők, nem pedig azt, hogy 30%-ot kap az Apple, és a termék máshol nem árulható olcsóbban

Az európai lapkiadók két hete már követelték a konszerntől, hogy biztosítson számukra szabad hozzáférést az iPad készülékekhez. A vállalatok ugyanis maguk akarnak dönteni a fizetési rendszerekről és az árakról, valamint szeretnék megismerni előfizetőik adatait. Ezzel szemben az Apple által bevezetett új szabályok tovább mérgesítették a helyzetét.

Belgiumban már korábban versenyhatósági vizsgálat indult az Apple ellen, míg az FTC már tavaly júniusban hivatalos vizsgálatot kezdeményezett az almás céggel szemben. Az Apple-t azzal vádolták, hogy az iPod és az iTunes szolgáltatások kapcsán tisztességtelen módon háttérbe szorít más szoftverfejlesztőket. Az FTC azt vizsgálja, hogy a felvetés megállja-e a helyét és Steve Jobsék a magatartásukkal valóban hátráltatták vagy akadályozták-e a piaci versenyt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ScarY MAN2011. 02. 23.. 00:53||#9
elolvastam azt a mondatot, rögtön le is tekertem, tudtam hogy valaki ellövi ezt a poént 😄😄DD
© fergusonpapa2011. 02. 23.. 00:09||#8
badarság nem darabolnak itt semmit se.

am miért állnának le a fejlesztök??nem hülyék h egy rakás pénzt keres 1 maréknyi ember kis fejlesztgetéssel.
© pixx2011. 02. 22.. 21:28||#7
MS is ilyen volt, azt is feldarabolták egy idõre, õket is felfogják. Az elmúlt 3-5 évben túl gyorsan nõtt. Le fogják állítani.
© Globalmaster2011. 02. 22.. 21:28||#6
Az Újpest nem vizsgálódik?
© philcsy2011. 02. 22.. 21:09||#5
"Hanem az, hogy monopol helyzetre törekszik, kizárva minden más fejlesztõt."
Milyen monopol helyzetre gondolsz?
A teljes piacon nincs túl nagy részesedése.
A saját platformján meg csak lehessen már monopol helyzetben. 😊

"antitörsz ellenes per végén"
Az Apple nem tröszt.
A vizsgálat indítása nem jelent semmit. Szinte minden nagy vállalat ellen indítanak ilyen vizsgálatot és csak egy néhányan darabolnak fel. Hidd el az Apple-t nem fogják.
© MacropusRufus2011. 02. 22.. 20:44||#4
Nem az a baj, ha túl nagyra nõ. Olvasd el megint a cikket. Hanem az, hogy monopol helyzetre törekszik, kizárva minden más fejlesztõt.
Amúgy én a fejelsztõk helyében magas ívrõl köpnék a cuccaikra. Megnézném, hogy meddíg élne az AppleStore, ha nem lenne fejelsztés alá csak a sok sit amit a cég kiad. Amúgy ebbe bele fog törni a Jobs bicskája ha nem változtat a cég üzletpolitikáján.
Mondjuk az Applenál kb. 100x nagyobb mamutvállalatot is daraboltak már 23623623 részre az antitörsz ellenes per végén- Ez volt anno az AT&T...
És az nem egy picike "kft"-volt pár 5-6millió felhasználóval, hanem az USa legnagyobb telefonszolgáltatója volt kb. 100millió ügyféllel.
Jobsnak agyára ment a dolog. És igen, ebbeõl a szemontból tökéletesen azonos az MS-nel.

Jobs bácsi nem ismeri a magyar mondásokat, pedig van egy frankó: sokat akart a szarka nem bírta a farka.. ennyi meg egy Bambi.
Jobs meg fogja szívni ha nem változtat a magatartásán, tudomsúl kell vennie, hogy nema seggébõl jönna a passzát szél, bármennyire is szeretné.


© NEXUS62011. 02. 22.. 18:06||#3
A forradalmárok módszereik miatt elûzik a hatalmasokat, majd új hatalmuk megtartása érdekében ugyan azokat a módszereket kezdik alkalmazni.


Apple 1984
© a_n_d_r_e_w2011. 02. 22.. 17:51||#2
Valaki tul nagyra no, rogton el is kezdik vizsgalgatni. Eddig pfuj MS volt, most johet a pfuj Apple is. Hajra hajra (popcorn)
© Szefmester2011. 02. 22.. 17:25||#1
Szeretjük az ilyen híreket. Hajrá körte. 😊