Gyurkity Péter

Jön a HTC első táblája

A cég első tábla PC-jéről több fontos információ is napvilágot látott és a részletes hardveres lista is megjelent, illetve a lehetséges utód is szóba került. Elemzők sikeres rajtra számítanak.

Lapértesülések szerint egyelőre Flyer kódnéven fut a HTC táblája, amely azonban csak az első változatot takarja, nem sokkal a hivatalos megjelenés után ugyanis a gyártó még egy további példánnyal készül. Márciusi, illetve kora nyári debütálással számolnak a jól értesültek, amely két különböző rivális ellen irányulhat.

A Flyer kapcsán elsőként a 7 hüvelykes érintőképernyőt említik meg, erre hivatkozva pedig arról írnak, hogy a készülék elsősorban nem az Apple iPad, hanem a Samsung Galaxy Tab ellenfeleként érkezhet majd. A támogatott felbontás ezúttal 1024 x 600 pixel, a processzor feladatait a Qualcomm 1 GHz-es MSM8255 chipje látja el, amely egyetlen magot tartalmaz (és megtalálható továbbá a HTC Desire HD, a myTouch 4G, valamint a Sony Ericsson készülőben lévő Xperia Arc megoldásában is), ehhez pedig 1,3 megapixeles elülső, valamint 5 megapixeles hátoldali kamera, HSPA hálózat (14,4 Mbps maximális letöltési irammal), HDMI-kimenet és DLNA-támogatás társul majd.


Az első változatot egy 10 hüvelykes utód követheti majd valamikor a nyár elején, a cég reményei szerint egy sikeres debütálást követően, megfelelő fogadtatással. Ez már egyértelműen az iPad ellenében jelenne meg a piacon, minden bizonnyal LTE-támogatással, a két lépésben végrehajtott belépés pedig azt jelzi, hogy a HTC óvatosan közelít a számára új terület felé, ellentétben a Motorolával, amely a maga Xoom táblájával egyszerre mindent vinne - lásd a nagy visszhangot kiváltó, CES alatt bemutatkozást.

Március és június várhatóan nagyon érdekes időszak lesz a HTC számára - meglátjuk, milyen eredménnyel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aislado23 #4
    Én arra lennék kiváncsi hogy ez a sok balf*sz mikor lesz képes összehozni végre egy jól működő normális tabletet. Mert egyik sem csinál mást minthogy "IPADKILLEREKET" gyárt nem pedig életképes terméket.
  • Vamp17 #3
    Én ezekre leszek kíváncsi: ZTE tablet-ek

    Az utóbbi negyedévben a ZTE a negyedik legnagyobb mobilgyártóvá nőtte ki magát Link, szinte a semmiből.

    Durván tudnak nyomulni ezek a kínaiak, ha akarnak.
  • HENCIG #2
    Én nem lennék rá kíváncsi....
    Sőőt momentán az egész Nokiára nem vagyok kíváncsi!
  • shamanist #1
    Én arra leszek kíváncsi,hogy a nokia is belép-e erre a területre...