Berta Sándor

Mégsem tiltják be Kínában a Skype-ot

A VoIP-szolgáltatást használó kínai internetezők fellégezhetnek: a korábbi hírrel ellentétben mégsem vezetnek be az ázsiai államban Skype-blokádot.

A kínai kormány annak ellenére nem tiltja be az internetes telefonszolgáltatást, hogy erről nemrég kormánydöntés született. Az ok rendkívül egyszerű: a Google-lel kapcsolatos vita után Kína nem szeretne még egy nemzetközi konfliktusba keveredni és nem akarja újabb nyugati médiatámadásoknak kitenni magát.

Wen Ku, a kínai ipari és IT-ügyekért felelős minisztérium egyik igazgatója bejelentette, hogy az ország nem teszi tiltólistára a Skype-ot, annak ellenére sem, hogy ezt egy tavaly decemberi kormányrendelet előírja. A határozat szerint Kínában minden külföldi és helyi magántulajdonban lévő VoIP-szolgáltatás működését azonnali hatállyal le kell állítani. A rendelet alól egyedül a China Mobile, a China Telecom és a China Unicom Hongkong által üzemeltetett internetes telefonrendszerek jelentenek kivételt.

Wen Ku azonban most a China Daily állami napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a tiltás kizárólag azokra a VoIP-szolgáltatókra vonatkozik, amelyek illegálisan működnek az országban. "A VoIP a telekommunikációs ágazaton belül egy globális trend, mi pedig nem vagyunk e technika ellen" - hangsúlyozta a politikus.

Kan Kaili, a Pekingi Postaügyi és Távközlési Egyetem professzora úgy vélte, hogy a Google-lel folytatott vita után az ázsiai állam vezetői el akarják kerülni az újabb nemzetközi összetűzéseket. Wan Lijian, a minisztérium szóvivője úgy reagált a felvetésre, hogy az egész dolog el van intézve. Kínában a népszerű VoIP-szolgáltatás a Tom-Skype keretében érhető el. A társaság szorosan együttműködik a helyi hatóságokkal. A cégcsoportban Li Ka-shing hongkongi milliárdos 51, míg a Skype 49 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. A vállalatnak jelenleg 3,1 millió regisztrált kínai felhasználója van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JagerMeister2 #3
    Mindenesetre, mindkettőt (mind a blokkolást mind a lehallgatást) feldughatják abban a pillanatban, amint rákonfigurálsz egy TOR-proxy-t a Skype-ra.

  • bakagaijin #2
    A hivatalos indok valóban kicsit gagyinak tűnik, pl. mobilszolgáltatók demokratikusabbnak mondott országokban is kitiltották a skype-ot, az Apple sem engedte fel az iPhone-ra sokáig, szóval nagy ívben nem érdekelte őket mások véleménye. Szóval szerintem is, emögött a "nem akarunk összetűzésbe keveredni" duma mögött valami más lehet.
  • kvp #1
    Rajottek, hogy erdemesebb lehallgatni mint akadalyozni. Arrol nem beszelve, hogy ez az uzetnek is jot tesz, mig a tiltas csak anyagi kart okozott volna.