SG.hu·
Nem az olcsó kínai MI modellek hoznak szabadulást az amerikai digitális függőségtől

Peking a nyílt forráskódú MI-t "az egész emberiség közös vagyonának" nevezi, különösen a kevésbé tehetős országok felhasználót megcélozva.
Kína szerint jóindulata magyarázza, hogy nagy nyelvi modelljei nyílt forráskódúak vagy nyílt súlyúak - vagyis olyan modellek, amelyeket a felhasználók letölthetnek, saját szervereiken futtathatnak és testre szabhatnak. Hszi Csin-ping szerint az ENSZ-nek kell vezetnie a globális MI-kormányzás kialakítására irányuló törekvéseket. Az új szabályok megalkotásakor Kína kész "kínai bölcsességgel" hozzájárulni a folyamathoz. Ennek a zsargonnak a megfejtése nem nehéz: politikai fórumokon és dokumentumokban Kína olyan "inkluzív" MI-szabályokat támogat, amelyek tiszteletben tartják a különböző politikai rendszereket és az államok szuverén jogait.
A kontraszt az Egyesült Államokkal szándékos. Az egymást követő amerikai elnökök és demokratikus szövetségeseik arról beszéltek, hogy a liberális értékeket és szabadságjogokat be kell építeni az MI-be. Kína ezt nyugati sovinizmusnak állítja be. Ehelyett ítélkezésmentes MI-t kínál a gazdasági fejlődéshez, anélkül hogy kellemetlen kérdéseket tenne fel a cenzúráról vagy arról, hogy a külföldi vezetők hogyan szerzik meg vagy tartják meg hatalmukat. Ezzel ellentétben korábban a Trump-kormányzat azonnal visszavonta a hozzáférést erős MI-eszközökhöz, ha úgy ítélte meg, hogy korlátozásokra van szükség Amerika nemzetbiztonságának védelme vagy az általa "MI-dominanciának" nevezett cél fenntartása érdekében.
Fentiek okán Európában és más nyugati demokráciákban egyre nagyobb az érdeklődés a kínai modellek használata iránt, hogy elkerüljék a teljes függőséget az Egyesült Államoktól. Csakhogy ha az országok attól tartanak, hogy egy kontrollmániás szuperhatalom uralma alá kerülnek, akkor nem biztos, hogy minden reményüket Kínába akarják vetni. A kínai MI-vállalatokat szigorú szabályok kötelezik arra, hogy támogassák a nemzetbiztonságot, a társadalmi stabilitást és az "alapvető szocialista értékeket". A kiberfelügyeleti hatóságok politikai megfelelőség szempontjából tesztelik a nagy nyelvi modelleket, chatbotokat és ügynököket, és nehéz kérdésekkel bombázzák őket. Az eredmények kevesek számára lehetnek megdöbbentők. Kutatók tavaly megkérdezték a Kínából exportált, MI-vezérelt Miiloo babát Tajvan státuszáról. A játék azt válaszolta, hogy "Tajvan Kína elidegeníthetetlen része", és ezt "nem lehet cáfolni".
A kontroll megszállottsága mellett Kínának komoly múltja van abban is, hogy ipari erejét dominanciára használja. Elég felidézni, hogy korlátozták az elektronikai iparban létfontosságú ritkaföldfémek és mágnesek exportját. Az MI területén Kína álma az, hogy egy teljes ökoszisztémát adjon el a világnak: kínai modelleket és eszközöket, számítógépes chipeket, adatközpontokat és hűtőrendszereket. Ideális esetben mindezt kínai gyártású elektromos hálózatok és megújulóenergia-erőművek táplálnák.
A kínai tisztviselők a nyílt forráskódú MI-technológiákat a világ számára nyújtott ajándékként mutatják be. A valóságban a nyitottság logikus stratégia a lemaradók számára. Kína legjobb modelljeinek teljesítménye elmarad a legfejlettebb amerikai nagy nyelvi modellekétől, ezért racionális, hogy a kínai cégek olcsóbb, letölthető modellekkel próbálják megnyerni a külföldi ügyfeleket a drága, zárt amerikai rendszerekkel szemben. Kínán belül az állami tervezők azt szeretnék, hogy a vállalatok okos MI-alkalmazásokat fejlesszenek, amelyek termelékenységi forradalmat és fogyasztási fellendülést indítanak el. Az olcsó, nyílt forráskódú eszközök alkalmazása ezt segíti.
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a kínai vezetés felülvizsgálja a nyitottság iránti korábbi lelkes elkötelezettségét. Ennek több oka van. A tisztviselők attól tartanak, hogy külföldiek technológiai titkokat szereznek meg. Például a kínai szabályozó hatóságok arra kötelezték a Metát, hogy bontsa fel a Manus nevű, MI-ügynökökre specializálódott startup felvásárlását - annak ellenére, hogy a kínai alapítók időközben Szingapúrba költöztették a céget. Azóta Kína minden határokon átnyúló MI-ügyletre szigorúbb szabályokat vezetett be. A legjobb modellek teljesítménye újabb okokat ad arra, hogy komolyan foglalkozzanak az MI-biztonsággal. Egy pekingi konferencián kínai katonai szakértők döbbenten beszéltek arról, hogy az Egyesült Államok és Izrael hogyan használta az MI-t célpontok felkutatására Iránban - még ha Trump elhibázott háborúja általában gúny tárgya is Kínában.
Ha Kína a Mythos szintjéhez közelítő eszközöket fejleszt, amelyek képesek pusztító kiber- vagy biológiai fegyverek létrehozására, akkor vezetőinek jó okuk van félni attól, hogy ezt a technológiát ellenfeleik vagy rosszindulatú szereplők is megszerezhetik. Ugyanígy egyre több a pletyka arról, hogy a Trump-kormányzat mérlegeli: megtiltsa-e az amerikaiaknak a kínai MI-modellek használatát, legalábbis kormányzati célokra. Ennek egyik oka a nemzetbiztonság, a másik pedig a kínai nagy nyelvi modellek növekvő népszerűsége, mint olcsó eszköz az alapvető feladatokhoz.
Mindezek miatt Kína felé fordulni ellentmondásos biztosíték egy domináns Amerika ellen. A pártvezetők élvezik azt a propagandagyőzelmet, hogy Amerikát zsarnokként állíthatják be. Azt remélik, hogy az alacsony költségű MI rászoktatja a külföldieket a kínai digitális infrastruktúrára. De ha a nyitottság valaha is ütközne a nemzetbiztonsággal vagy a politikai hatalommal, akkor egy pillanat alatt a kontrollt választanák.