Berta Sándor

Betilthatják Kínában a Skype-ot

Több sajtóorgánum is olyan információkat közölt, amelyek alapján meglehetősen sanyarú sors várhat az ázsiai államban a külföldi VoIP-szolgáltatókra. Az érintett cégek között lehet a Skype, az UUCall és az Alicall.

A The New York Times cikkében kiemelte, hogy a kínai kormány gyakorlatilag száműzné az országból a külföldi internetes telefonszolgáltatókat. Az új szabályozás többek között az UUCallon, az Alicallon és a Skype-on keresztül beszélgető felhasználókat érintené. A kínai ipari és IT-miniszter a honlapján egy rövid jegyzetben számolt be a változtatásokról, amelyet azzal indokolt, hogy így akarnak fellépni "az illegális VoIP-szolgáltatókkal szemben". A politikus arra ugyanakkor nem tért ki, hogy mindez konkrétan hogyan valósul majd meg a gyakorlatban.

Nemzetközi szakértők szerint az elképzelés célja a Skype megerősödésének megakadályozása. Egy túlzottan erős Skype ugyanis veszélyeztetheti a kínai állami távközlési társaságok gazdasági érdekeit. A gazdasági érdekek mellett természetesen felbukkannak a politikai érdekek is: Kína ellenőrizni akarja az információáramlást. A VoIP-szoftverek segítségével viszonylag szabadon lehet kommunikálni és ezt sok kiberdisszidens ki is használja, hiszen a pekingi kormány nem tudja lehallgatni a beszélgetéseket. Hivatalosan az ázsiai államban jelenleg kizárólag a China Telecomnak és a China Unicomnak van joga és lehetősége internetes telefonszolgáltatást nyújtani.

A hírt megerősítette a Shanghai Daily, a brit The Telegraph és a South China Morningpost is. A Skype már kiadott egy közleményt, amely a szolgáltatás kínai blokádját spekulációnak minősítette, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi felhasználók a jövőben zökkenőmentesen elérhetik a szolgáltatást a Tom Online nevű partnercégen keresztül. Egyes kínai internetezők viszont már arról tudósítottak, hogy nem tudták letölteni a Skype telepítőprogramját.

A betiltás hírét óriási felháborodás fogadta. Kan Kaili professzor, az Állami Postaügyi és Telekommunikációs Egyetem munkatársa a blokádra vonatkozó ötletet nevetségesnek minősítette és hozzátette, hogy a VoIP a világ egyik legnépszerűbb technológiája. A South China Morningpost rámutatott, hogy Kínában jelenleg körülbelül száz kisebb VoIP-szolgáltatót tartanak nyilván, ezen cégek többségét az elmúlt években alapították. A vállalatok az úgynevezett szürke zónában működnek, licencük nem jogosítja fel őket a VoIP-szolgáltatások üzemeltetésére. Vannak olyan társaságok is, amelyeknek még hivatalos állami működési engedélyük sincs.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mózsi bá #37
    Az okfejtésed majdnem teljesen helyes. Természetesen készíthetnek olyan algoritmust, amely úgymond "nem véletlen", vagyis egyszerűen visszafejthető, mert a programozó így készítette el. Viszont készíthető olyan algoritmus is, amely a körülményekhez képest "véletlenszerű", vagyis amelyet a programozó úgy készít el, hogy az adott körülmények "fiegyelembevételével" történik a titkosítás. Ennek szakmai megtárgyalása itt nem lényeges, nyilván Te is programozó vagy és pontosan tudod, miről beszélek. Tehát a szándék a lényeg. Ha valaki visszafejthető titkosítást készít, akkor azt készít. Ha valaki nem azt készít, akkor nem azt készít.
    "Azért arra vigyázni kell, hogy ezt tudják ám azok is akik ellen felhasználni szándékozzuk, tehát elég hihetőre kell megcsinálni. Ami nehéz, de nem lehetetlen." - Lehetetlen. Előbb-utóbb minden kiderül.
  • toto66 #36
    A Wikiből:
    "Fejlesztését eredetileg az Amerikai Tengerészgyalogság kezdeményezte, majd az Electronic Frontier Foundation vette kézbe. Jelenleg a Tor Project [1] irányításában zajlik a fejlesztés 2006 decembere óta non-profit tevékenység keretein belül."


    "csomagra először rátesz egy véletlenszerű mester-kulcsot (egy kódot, melyet csak ő és végül a TOR-exit gép ismer)"
    "Mind a szintek, mind az útvonal megválasztása a TOR hálózatban véletlenszerűen zajlik, valamint véletlenszerű időközönként a kezdeményező még akkor is megújítja az egész útvonalat"

    Aki programozott már az tudja, nincs olyan hogy véletlen, hanem algoritmus van, amely kvázi véletlent tud generálni. Tehát aki a rendszert készíti, tud olyat is, ha akar, hogy a te számodra véletlennek tűnik, de valójában nem az, mert ő ismeri az algoritmust, tehát lehet olyan kódolást csinálni, hogy a kulcsokat visszanyerd a "véletlen" eredményből. Ha kulcsok megvannak, minden a kulcsokkal levédett dolog visszafejthető, még az útvonal is.
    Azért arra vigyázni kell, hogy ezt tudják ám azok is akik ellen felhasználni szándékozzuk, tehát elég hihetőre kell megcsinálni. Ami nehéz, de nem lehetetlen.
  • toto66 #35
    Nos, az nem jutott még valaki eszébe, hogy mivel a "normális" felhasználónak, "normális" körülmények között nincs szüksége a TOR-hoz hasonló rendszerre, ezért a TOR-on nagyobb sürűséggel fordulhatnak elő olyan felhasználók akiket meg akarnak figyelni. Ezért ha én lennék a "nagy testvér", és nem létezne a TOR, létrehoznám, és elhitetném, hogy megállapíthatatlan a használata során, az hogy az adott csomagot ki indította el. Innentől kezdve már csak arra kellene ügyelni, hogy a TOR-on keresztül szerzett információt, csak közvetlenül használjam fel, hogy ne jöjjenek rá a delikvensek, hogy nem úgy van, ahogy állítom. Akkor egy az átlagos Internethez képest nagyobb lényeges információ sűrűségű megfigyelési lehetőséghez jutok. Egyébként a TOR-t kitalálta ki hogy legyen?
    Ezzel nem állítok semmit, csak azt, hogy elgondolkodtató!
  • B0nFire #34
    "vajon kiki"-t hány éve próbálják meg innen kiblokkolni az SG-ről - a TOR hálózat segítsége miatt - eredménytelenül

    vajon kiki és a többi ezer nick is te vagy. Azt hiszed nem ismerünk rád a stílusodról. Mondok én neked egy titkot. Az SG lexarja a disznótorodat. Semmit nem csinálsz, mint egy ideiglenes emai-címről új felh. néven regisztrálsz. Max cserélsz egy IP-t, amihez nem kell tudósnak lenni. Ennyi. Leszarják. Kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem hogy állandóan veled foglalkozzanak, kedves Matula Lukaski, arrakistor, hottold (a pcfórumon néhai flashdesigner, jelenleg SkullJoe).

    Egy faszkalap troll vagy, aki ráadásul még ütődött is, mert olyan vagy, mint egy beakadt lemez. Nem tudsz újat kitalálni. Állandóan a globálcionizmus, a TOR és a Windowsba integrált trójai megfigyelőrendszer körül forognak szegényes gondolataid.

    Jó lenne már, ha kitalálnál valami újat is. "Andriska".
  • sanyicks #32
    sima proxyt is csak úgy lehet blokkolni ha folyamatosan vadásszák ezeket és blokkolják (ami kb lehetetlen, mert bárki 1 perc alatt proxyt csinálhat a gépéből), olyan ez mint a torrent oldalak bezáratása... 1-2 lekapcsolnak, helyükbe lép 4-5 új... proxy ellen nincs automata védelem, csak az ha intranetjük van és nem inter :D
  • sanyicks #30
    Na meg kínában tor sem kell proxyzáshoz, a tor csak az ingyenes senki nem talál meg megoldás. Ha tudsz egy normál fix proxyt menni fog. Így neteznek kínában az advanced userek is :)
  • sanyicks #29
    hát igen, semennyi mert nem lehet :) egy módon menne, ha zárt kínanetet csinálnának, aminek semerre sincs külső kapcsolata.
  • Rotyoka #28
    És szerinted ezt nekik mennyi időbe fog telni blokkolni?
    Segítek, semennyi.
  • Rotyoka #24
    http://egyenlito.blog.hu/2011/01/04/wikileaks_botrany_orban_szervezte_a_zavargasokat

    bang. Ezért kell mo-ra a média törvény.
  • Merces #23
    ...nem kezdem,szerintem a dunába kéne lőni minden politikust meg minisztert aki az elmult nyolc évben megfordult a parlamentben, mindegy milyen párt szineiben, az meg hogy fizetett vagy sem tök mindegy, nem változtat azon hogy az uriember eljátszotta a becsületét és alkalmat adott...