Berta Sándor

Eladhatók a promóciós CD-k

Egy kaliforniai fellebbviteli bíróság megerősítette azt a 2008-ban hozott ítéletet, amely alapján a jövőben bárki bátran eladhatja vagy elajándékozhatja a birtokában lévő úgynevezett promóciós lemezeket.

A vita még négy évvel ezelőtt robbant ki. A Universal Music Group (UMG) azért perelte be Troy Augusto eBay-kereskedőt, mert az szerinte jogsértő módon járt el, amikor promóciós lemezeket vásárolt a diszkontokban és a bolhapiacokon, hogy azután eladja azokat az aukciós portálon. A kiadók rendszeresen ilyen kiadványokat osztanak szét a DJ-k és a rádiósok között, hogy így népszerűsítsék az előadóikat. A lemezlovasok és a műsorszolgáltatók ezeket a lemezeket előbb vagy utóbb elajándékozzák vagy eladják. A Universal Music ennek a gyakorlatnak akart véget vetni és azt kérte a bíróságtól, hogy mondja ki: a promóciós CD-k örökre a kiadók tulajdonát képezik, a DJ-k és a rádiósok nem tulajdonosi, hanem csak használati jogokat szereznek rájuk.

A kaliforniai kerületi bíróság azonban nem adott igazat az UMG-nek és döntését az 1908 óta hatályos és 1976 óta az amerikai szerzői jogi törvény részét képező úgynevezett "First Sale Doctrine" elvre alapozta. Ez kimondja, hogy egy könyv vagy egy hangfelvétel jogos tulajdonosa eladhatja a művet anélkül, hogy ehhez a szerzői jogokat birtokló személy, csoport vagy vállalat engedélyét kellene kérnie.

A Universal Music azonban nem törődött bele a számára kedvezőtlen ítéletbe és fellebbezett. A fellebbviteli bíróság viszont helybenhagyta a korábbi döntést és egyértelművé tette, hogy Troy Augustónak joga volt tovább értékesíteni a kiadványokat. A férfi jogi védelmét ellátó Electronic Frontier Foundation (EFF) képviselője üdvözölte és iránymutatónak nevezte a határozatot.

"Ez az ítélet megszabadítja a promóciós CD-ket a szerzői jogsértés árnyékától, ami mindenképpen jó hír a zeneszerető emberek számára. De ez a döntés egyben jóval nagyobb jelentőségű, mivel a bíróság kimondta: a továbbértékesítés megakadályozására önmagában nem elegendő csupán egy a mű védettségére utaló hivatkozást vagy matricát elhelyezni a kiadványon. A későbbi tulajdonosok védettek a szerzői jogi megkeresésekkel szemben, függetlenül attól, hogy fizettek-e az alkotásért vagy sem" - hangsúlyozta Corynne McSherry, az EFF szellemi tulajdoni kérdésekkel foglalkozó igazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tmisi #6
    Szerintem arra gondolt, hogy optikai lemezre archiválnak céges adatokat, és az a cég saját tulajdona.

    daniferi: arra is van megoldás, CC vagy Safecreative regisztráció önszántából, kihagyva az Artisjus és hasonló kuruzsló intézményeket és onnantól lehet akár ingyen is terjeszteni vagy pénzért, tökmindegy.
  • Büdös Bohóc #5
    Mármint szoftverre gondolsz? Ez jó kérdés, az az ASVA-s címke tényleg csak a film és zene médiákra van, szóval nem tudom miért terhelik meg a szoftvereket is ezzel, főleg ha azokat még saját használatra is illegális másolni (nem úgy, mint a zenéket és a filmeket, de azt is persze az eredeti mellett).
  • Sith #4
    És az mikor szűnik meg hogy az éves szinten (csak a mi cégünknél) ezres nagyságrendben vásárolt CD-DVD ken is rajta van a matrica ami zenének vagy filmnek a közelébe se kerül?
  • Büdös Bohóc #3
    Na ez jó kérdés, abszurd, ami itthon megy. Ja és azt is tedd hozzá, hogy mikor szűnik meg az, hogy a legálisan vásárolt (és persze DJ-zésre szánt) cédéket, mp3-akat is címkézni kell itthon KÜLÖN, mert különben megbasznak érte?
  • daniferi #2
    S itt mikor szűnik meg az, hogy a DJ a saját zenéjét se játszhatja nyilvánosan, ha nincs rajta matrica? :)
  • Zoli007 #1
    Good, good.