Berta Sándor

Androidos tábla PC a Motorolától

Az amerikai vállalat sem akar lemaradni a többi piaci szereplő mögött és elkészítette a saját Androidos hordozható számítógépét. Egyelőre még kérdéses, hogy a termék mikortól lesz kapható.

A Motorola tábla PC-jéről először akkor szerezhetett a közvélemény tudomást, amikor Andy Rubin, a Google Androidért felelős alelnöke az egyik konferencián bemutatta az eszköz prototípusát. Az Engadget azonban most nem csak a készülék pontos specifikációit, hanem első fotóit is közölte. Bár a képek elmosódottak, de azért jól kivehető rajtuk a tábla PC, amely meglehetősen átlagos kinézetű.


Az új termék kijelzője 10 colos, maximális felbontása pedig 1280 x 800 képpont lesz. A Motorola mérnökei az eszközbe egy 1 GHz órajelű Nvidia Tegra 2 T20 típusú, kétmagos mobil processzort és 512 megabájt RAM-ot építettek be, ezenkívül ellátták 32 gigabájt flashmemóriával és egy MicroSD-bővítőhellyel is. A készülékből nem hiányozhat a giroszkóp, a micro-USB port, valamint a mini-HDMI és a fejhallgató-csatlakozó sem. Operációs rendszere az Android 3.0, kódnevén Honeycomb lesz, amely a szoftver első kifejezetten tábla PC-khez szánt verziója.

A nyilvánosságra hozott képeken látható, hogy a Motorola fejlesztői egy kamerát integráltak a kijelző keretének felső részére és a hátoldalra is beszereltek egy kamerát. Egyelőre még kérdéses, hogy az új termék mikortól lesz kapható, pontosan mekkora összegbe kerül majd és mi lesz a neve. A Phandroid nevű blog információi alapján a lehetséges nevek között megtalálható az Everest, a Stingray és a Trygon. Az mindenesetre biztos, hogy a tábla PC őrületből a Motorola sem akar kimaradni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • YMan #8
    Árulnak egy 100-as sorszámú toshiba androidos tabletet 110e forintért... megnéztem és igen gagyi...
  • Buzzword #7
    Mennyiben tökös dolog ignorálni a piacot és menetelni a csőd felé? A Nokia is nagyon büszke a Symbianra, kár hogy egyikük se jött rá, hogy amit az Apple nyereségesen eljátszhat (zárt in-house OS), az ő vevőkörükben bukás.
  • henrikk001 #6
    fárasztó már a sok windowsos laptop.
  • Gerygrey #5
    A viewsonic ígért egy ilyen gépet, nekem is szimpatikus lenne ez a megoldás. Mert önmagában egy androidos tabletért sajnálnék ennyi pénzt, de ha Windows, és a megszokott programok is futtathatóak rajta, az már elgondolkodtató.
  • Ferrer #4
    Egy Windows és Android dual bootos tablet faszájos lenne.
  • Magiszter #3
    Az a fárasztó, hogy mindegyik sokkal drágább mint megérné venni. Ha ilyen 50-60 ezer forintért osztogatnák akkor vinnék mint a cukrot.
  • nextman #2
    Nekem 20000 Ft-ot megérne..
  • aronvirginas #1
    Fárasztó már a sok Androidos tucat-táblapécé! A RIM legalább tökös volt és saját rendszert fejlesztett a PlayBookhoz.