Berta Sándor

Talenthouse - a globális művészeti platform

Első születésnapját ünnepelte a napokban az a globális művészeti portál, amelyet Amos Pizzey alapított. A cég új irodaháza épp most nyílt Los Angelesben és a közeljövőben terjeszkedni szeretne India és Kína felé.

A Talenthouse.com tavaly október vége óta elérhető a világhálón. Igazi nemzetközi gyűjtőhelye a kreatív szakembereknek, legyen szó művészekről, zenészekről, filmesekről, fényképeszekről vagy éppen divattervezőkről. Az oldalt üzemeltető vállalat vezérigazgatója Roman Scharf, aki egyben befektetőként is segítette a Talenthouse.com-ot tavaly márciusban megalapító Amos Pizzey-t. Scharf biztosította a pénzt az első másfél éves működéshez, idén nyáron pedig sikerült újabb befektetőket találni. A Palo Altóban található központi irodaházban jelenleg 25-en dolgoznak, a Los Angelesben lévő irodákban 12-en, míg a londoni és a New York-i kirendeltségeken egyaránt 3-3 személy segíti a munkát. A Talenthouse.com 12 programozóját Linzben helyezték el.

"Az idén sok minden történt. Összesen 150 projektet valósítottunk meg. Eközben pedig folyamatosan javítottuk és optimalizáltuk a platform működését. Sok dolgot kipróbáltunk és sokat el is vetettünk. Nagyon visszafogottan viselkedtünk, mivel látni akartuk, hogy miként növekszik magától a portál. Tudatosan igyekeztünk elkerülni a rivaldafényt. Minden projektet egyenként megvizsgálunk. Az oldalnak havonta ötmillió látogatója van, de Stan Lee képregényrajzoló legutóbbi projektjében már összesen 32 millióan vettek részt, ennyien szavaztak ugyanis az egyes pályázatokról a Facebookon és a Twitteren. Lee az öröksége kezelésére keresett valakit, a nyertes AJ Marti lett, a Dominikai Köztársaságból. Ez a számára egy óriási lehetőség, amely biztosan befolyásolja majd a további karrierjét és a jövőbeli bevételeit" - jelentette ki Roman Scharf, aki korábban a Jajah IP-telefon szolgáltató társalapítójaként vált ismertté.


A szakember úgy vélte, hogy Európa a jövőben már nem igazán lehet felvevőpiac a kreatív tehetségek számára. Ehelyett sokkal inkább India és Kína felé fordul a világ. Indiában sikerült az egyik legnagyobb céggel együttműködési megállapodást kötniük, melynek 200 millió mobil- és internetelőfizetője van. A Florence & the Machine projekt nyertese egy tanárnő lett, aki perzsa családból származik, de Angliában nőtt fel és egész életében divattervező szeretett volna lenni. Most az egyik legnagyobb divattervezőtől kapott állásajánlatot.

"Mumbaiba vagy Sanghajba kell elmennünk azért, ha meg akarjuk tudni, merre tart a világ. Ezekben a régiókban az internet- és mobilelőfizetések száma óriási mértékben nő. Indiát és Kínát pedig szorosan követi Brazília és Oroszország. Az indiai Talenthouse.com-nak fél év után annyi látogatója volt, mint a nemzetközi honlapnak másfél év alatt. Nem véletlen, hogy a jövőben már régiókra specializált tartalmakat tervezünk" - jegyezte meg a platform vezérigazgatója.


Az egyes projektekre általában 500 és 20 000 közötti pályázat érkezik. A Talenthouse.com-on végig nyomon követhető, hogy éppen melyik ajánlat a legnépszerűbb. Általában a legtöbb ember által támogatott pályamű nyer és közel sem a profit az elsődleges szempont. A portál jelenleg a zenészek körében a legnépszerűbb, de az üzemeltetők hisznek abban, hogy mindennek a titka az együttműködésben keresendő. Éppen ezért gondolják azt, hogy az internet hamarosan a harmadik korszakába lép. Az első korszak volt az információs, a második a kommunikációs, a harmadik pedig az együttműködési.

A mobilpiacok fejlődésének is köszönhetően mostanra elérkezett annak a lehetősége, hogy az emberek közösen csináljanak valamit és ne csak kehívható tartalmakat készítsenek, hanem akár egy zeneszámon is együtt dolgozzanak. "Úgy gondolom, hogy hamarosan a művészeknek fontosabb lesz az, hogy hány barátjuk, követőjük van a Facebookon, mint hogy mennyi lemezt adtak el. Régebben még számított, hogy valaki ötmillió CD-t adott el, de most már lassan mindegy lesz, hogy 10 000 vagy 15 000 lemeze talál-e gazdára. A reklámbevételek szempontjából az lesz a meghatározó, hogy valakinek sok Facebook- és Twitter-rajongója van-e vagy kevés? Nem véletlen, hogy jelenleg is tárgyalunk a legnagyobb rockegyüttesekkel és a hollywoodi sztárokkal" - szögezte le végül Roman Scharf.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #3
    ..nem kérlek szépen az egy Artwork....inglishül minden szart szabad igy hivni..
  • hangulati #2
    csak csendben kerdem meg: az a kekre pingalt arc, az lenne a muveszet?
  • hangulati #1
    es ki a muvesz? aki azt mondja magarol, vagy, akit kivalasztanak? vagy az, aki aki csak alkot, es csak azert, hogy adjon valamit, es inkabb ehenhal, mint, hogy hasznot huzzon belole. szerintem az utobbi. na, ez kell a farkasoknak. aztan rajon az ember, hogy semmi ertelme az egesznek, mert, amit adott, szandekaval ellentetesen masokat gazdagit, es nem olyan ertelemben, ahogy o gondolta. angol-magyar kevereknyelven (amit a vadnyugaton mindenki megert): art is juss.