Berta Sándor

Közösségi hálózatot hozott létre az EU

A Citzalia közösségi rendszerben a regisztrált tagoknak lehetőségük nyílik virtuálisan részt venni az Európai Parlament életében és akár még törvénytervezeteket is beterjeszthetnek.

Az Európai Parlament mindent elkövet azért, hogy az emberek számára kézzel fogható legyen munkájuk és közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz. Az Európai Unió által támogatott Citzalia projekt keretében egy új virtuális világot hoztak létre, amelyben a felhasználók az EP tagjainak bőrébe bújhatnak és különböző szerepekben próbálhatják ki a kreativitásukat, rátermettségüket és elképzeléseiket.

A programot a European Service Network (ESN) brüsszeli vállalat fejlesztette ki és egy 3D-s interaktív környezetnek felel meg. Ebben mozogva a regisztrált tagok felkereshetik az EP különböző helyiségeit, megismerkedhetnek a parlament felépítésével, majd maguk is aktív képviselőkké válhatnak, többek között törvénytervezeteket készíthetnek és azokat be is mutathatják a közösségnek. A cél nem csak az Európai Parlament bemutatása az emberek számára, hanem, hogy a valódi politikusok az itt felbukkanó javaslatokból meríthessenek ötleteket.

A Citzalia különböző területekből áll. Van például sajtóterem, ahol a játékosok aktuális témákról és döntésekről tájékozódhatnak, de akár virtuális riporterekkel is beszélgethetnek és az interjúk egy virtuális újságban meg is jelennek. Egy másik teremben pedig a résztvevők találkozhatnak egymással és megoszthatják a tapasztalataikat, valamint információkat cserélhetnek.

A közösségi hálózat egy nyílt fejlesztési keretrendszeren alapul. Ennek oka, hogy a fejlesztők azt szeretnék, ha más cégek és szervezetek új funkciókkal bővítenék ki a virtuális világot. A projektet az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságának megbízásából indították és az Európai Unió több mint 200 000 euróval támogatja. A program költségvetése 275 000 euró, az összeg 75 százalékát az EP, míg 25 százalékát az ESN biztosította. A 3D-s világ bétatesztelésében bárki részt vehet, ehhez csupán regisztrálnia kell magát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #4
    Ez jelenti a demokráciát? :D:D:D Az IWIW, a Facebook meg a többi f@szság?
    Gratulálok az emberiségnek. A végét járja...
  • B0nFire #3
    Ez a virtuál parlament erősen hajaz a fészbúk virtuál ganézójára. Hát, ha valaki meg akarja mérettetni magát, az induljon el a választáson képviselőnek, nem? Úgy könnyű "törvénytervezeteket" benyújtani, hogy XY tökhülye hozzá, át sem tudja gondolni, de minek is, hiszen egyrészt úgysem lesz belőle semmi, másrészt a felelősséget sem kell vállalnia érte.

    Miért jobb ez, mint a Monopoly például?
  • miszterjoe #2
    Anonymous for president!

    Igazából már ideje volt, hogy az emberek ötleteit is felhasználják. Vagy legalább csak merítsenek belőle.
  • bracsek #1
    Igen 275 000 nek a 75%-a 200 000 a fent maradó 6000 eruót elkérhetném saját felhasználásra :D