Alex

A magyar fiatalok listavezetők a közösségi portálok használatában

A magyar 11-16 éves korosztály messze az európai átlag felett használja az internetes közösségi hálózatokat, továbbá a kontinensen a magyar gyerekeknek van a legtöbb ismerőse ezeken a portálokon - közölte az Ithaka Nonprofit Kft. az Európai Bizottság Biztonságos Internet Programja keretében 25 országban végzett kutatást ismertetve.

A kutatás szerint a magyar fiatalok 45 százaléka száznál is több visszaigazolt kapcsolattal rendelkezik a világhálón, ezt az arányt pedig csak brit társaik közelítik meg, míg az uniós gyerekek átlagosan csak 29 százaléka rendelkezik ekkora internetes ismerősi körrel. A magyar internetező gyerekek az európai átlagon felüli online közösségi aktivitást is mutatnak, hiszen kétharmaduknak van saját profilja valamelyik közösségi oldalon, a megkérdezettek több mint fele pedig mindenki által elérhető adatlappal rendelkezik, ami szintén a legmagasabb arány a vizsgált országok között - fűzik hozzá az Ithaka munkatársai.

A magyar fiatalok 58 százaléka használja naponta az internetet, míg 35 százalékuk heti egy-két alkalommal látogat fel a világhálóra, amelyet csak további 7 százalékuk használ ennél is ritkábban. A magyar gyerekek így az európai átlagnak megfelelő időközönként használja az internetet, míg a legintenzívebb felhasználók közé a svéd, a bolgár, az észt és a holland gyerekek sorolhatók. A felmérés készítői ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a magyarok az európai uniós átlagnál gyengébb digitális írástudással rendelkeznek, mivel a kiadott 8 feladatból áltagosan csak kevesebb mint hármat tudtak elvégezni, miközben legjobban teljesítő finn, svéd és holland társaik azok több mint felével boldogultak.

A vizsgálat szerint a fiatalok leginkább otthon, illetve az iskolában lépnek fel a világhálóra. A magyar gyerekeknek azonban mindössze 38 százaléka tud saját szobájából is csatlakozni az internetre a 48 százalékos európai átlaggal szemben, ez az arány pedig csak Belgiumban, Írországban és Törökországban kisebb. Az európai gyerekek egyre fiatalabb korban kezdenek internetezni: a svéd gyerekek már átlagosan hétévesen, más északi országok lakói pedig nyolcadik életévüket betöltve csatlakoznak először a világhálóra, miközben a magyar gyerekek - az uniós átlaggal megegyezően - átlagosan 9 éves korukban kezdik el használni az internetet.

A magyar internetező 11-16 éves korosztály az európai átlagnál is kisebb mértékben tapasztalja magán a túlzott internethasználat negatív jeleit, vagyis ritkábban érzi, hogy az internetezés a családi és baráti együttlétek, illetve az evés vagy az alvás rovására menne. A magyar fiatalok 13 százaléka találkozott internetes szexuális tartalmakkal az előző évben, ami megegyezik az uniós átlaggal, erről a találkozásról azonban csak minden tizedik magyar szülő értesült szemben a 22 százalékos összeurópai aránnyal. A Magyarországon megkérdezettek 6 százaléka tapasztalt interneten keresztüli zaklatást, amelynek csupán 4 százalékáról értesültek a szülők, ami a legkisebb mutató az uniós összehasonlításban.

Az Ithaka 2010. május 10. és június 15. között készítette a felmérés alapjául szolgáló magyarországi interjúkat, az európai kutatási konzorciumot pedig a Londoni Közgazdasági Egyetem vezette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • toto66 #37
    Igen!
    Ezzel egyetértek!
    Hasonlót írtam én is, csak éppen én nem foglalkozom a közösségi oldalakkal.

    "Erről nem az oldal tehet. A borokra sem mondja senki, hogy rossz dolog, csak azért, mert van rengeteg alkoholista.
    "
    Azt azért hozzátenném, hogy valóban nem a bor a hibás, de a gyermeket ne kínáljuk!
    És erre akartam felhívni a figyelmet!
  • viasz #36
    "Valami tanulmány szerint maximum kb. 150 kapcsolatot képes az emberi agy feldolgozni. NORMÁLIS kapcsolatot."
    Na látod. Ezért jók a közösségi oldalak, hogy ebben segítsenek... Nekem kb. 3-400 ismerősöm van, és garantálom, hogy nem az "utcán megláttam és bejelöltem" típus.
    Csak éppen jártam iskolákba, járok emberek közé, így vannak ismerőseim, akikkel ha egy SZEMÉLYES találkozót szeretnék megszervezni, akár osztálytalálkozót, és még pénzt is szeretnék spórolni (megkockáztatom időt is spórolok), akkor remek dolog, ha ismerőseim egy közösségi oldalon.

    Mielőtt megköveznétek, mert használom ezeket a sátántól való közösségi oldalakat: Akik azt is megosztják, hogy finganak, meg azok akik ezt lájkolják,
    azok betegek, függők. Nem arra használják ezeket az oldalakat, amire hivatottak.
    Erről nem az oldal tehet. A borokra sem mondja senki, hogy rossz dolog, csak azért, mert van rengeteg alkoholista.

    Egy kicsit az adatbiztonságról:
    Milyen adataitokat is féltitek? Kitől, kiktől?
    Azt garantálom, hogy nem a fészbúk lesz az első, aki kiadja az e-mail címed, telefonszámod, és a vele kapcsolatos statisztikákat, szokásaidat, hanem maguk a szolgáltatók! Csak egy példa: tavaly karácsonyra megleptem egy telefonnan a kedvesem, a hozzá tartozó telszámot megtartottam. A számot még az égvilágon senkinek nem adtam meg, és egy héten belül 3, a szolgáltatótól független reklám SMS-t kaptam. Panaszt tettem (tonlányéknál), a válasz annyi volt, hogy nem kértem a szám titkosítását, így automatikusan bekerül nyilvános adatbázisokba...
    Még mindig féltitek a fészbúktól az adataitokat?

    Az, hogy a fb. nagyban tudja űzni a statisztikagyártás, és ezért van aki sok pénzt fizet nekik, nem sajnálom tőlük. Dolgoznak vele eleget. Ha valaki ezért fizet, az az ő dolga/baja.

    Egy a lényeg. Értelmesen kell élni, mindent arra kell használni, amire való.

  • toto66 #35
    És még valami!
    Azért írtam egyáltalán ide, mert az illető akinek válaszoltam azt írta, hogy azoknak nincs kapcsolata akiknek nincs Facebook-juk (na nem szó szerint, de lényegében). ez hülyeség, mert van email, skype, fórum, vezetékes telefon, posta.
    ezeket én mind használom a kapcsolattartásra. Mindig éppen azt ami megfelelő. Azt is írta, hogy ha tényleg arra használnák, akkor semmi baj nem lenne vele.
    Azt is írtam, hogy a mobil, bár jó találmány, nekem nem éri meg, mert többet vesztenék vele, mint amennyit nyernék. Az, hogy egy esetleges, balesetnél kihasználnám, hogy másnak van, az miért probléma?
    Az a baj, ami itt is kiderült, hogy az emberek ezek nélkül, lassan képtelenek lesznek élni, pedig a hozadékuk nem mindig éri meg.
    Hány értelmes hívást bonyolít le az a mobilon, akinek nem a munkájához kell?
    Nagy átlag 1 alatt van, közelít a nullához!
    Ezért aztán képesek az emberek egy csomó pénzt kidobni, amit egyébként értelmesebben is elkölthetnek. A gyerekek úgy érzik, akkor szeretik őket otthon, ha megveszik nekik a legújabb csilivili kütyüt. És ez a legnagyobb hiba!
    A Facebook is teljesen nélkülözhető, álvilág, pótlék!
    A virtuális világ rabja lesz, aki nem látja a határt, és ez a saját élete rovására fog menni. Én szeretem az informatikát, a számítástechnikát, az Internetet, ezért vizsgálom meg, hogy mi az ami hasznos és mi az ami nem.
    Egyébként tennék rá.
  • toto66 #34
    A barát és az ismerős, az két külön fogalom.
    Sajnos ezt sokan nem tudják.
    A társ az megint egy másik fogalom.
    Egyébként pont a lépcsőházból alig ismerek valakit, viszont anélkül, hogy ez számítana(már mint a mennyisége az embereknek), igen sok ember ismer. És vannak jó ismerőseim (mi a fenének hívogatnának naphosszat), vannak barátaim (ha keressük egymást megtaláljuk), és van társam (Őt keresnem sem kell).
    Az hogy kihasználom esetleg, másnak van valamije ami nekem nincs, az miért idiótaság (maximum nem szép dolog, de ez olyan apróság, remélem ezért még lehetek rendes ember C:). Egyébként az lenne, ha nem tenném!
    Egyébként azóta van barátság, mióta mobil van? Aki ezt gondolja nem tudja mi az!
  • toto66 #33
    Rotyoka... Neked igen kevés van nyak felett.

    Hogy miért azt nem értenéd meg, sajnos.
  • Rotyoka #32
    Aztakurva... te vitted el a nap idiótája címet most nálam.

    Nálad nem kell mobilnak lennie, de másnál legyen mi? Meg persze évente 2x biztosan beszélksz olyan barátoddal is aki 300-600Km messze lakik, de legalább szemtől szemben :DD:D:D Arról nem is beszélve, hogy fogadjunk az ismerettségi köröd az a szomszéd 2 házra szűkül
  • Skynet85 #31
    Olvasgattam a hsz-eket és a Tiéd megfogott.:D Nem tudom mióta megy ez a nagy pénz harács a különböző ,,közönséges" portálokból, de eddig egyszer sem éreztem igényét, hogy regeljek ilyen féle oldalra, többek között azért nem mert menyasszonyom jóvoltából betekintést kapok ebbe a csuda szuper világba ami számomra nyűg lenne mint sem haszon:D(pl köszönsd fel az ismiket minden nap ha épp valamilyen ünnep napja van ha nem teszed fasz vagy. Van kb 20 barátom! modom barát nem ismerős akinek lehet ilyen elvárása felém. de ugye 20 barát ne menő...!) Nah de sok beszédnek sok az alja a lényeg ki kell, hogy ábrándítsalak, kocka vagyok és a care o meter kb 0-án van ha nem írnak az üzi falamra (ami nincs):D
  • toto66 #30
    Persze igazad van!
    Viszont ennek ellenére sincs szükségem egyikre sem.
    A külföldi ismerős, ha nem családtag, akkor várhat nálam.
    Mikor külföldön dolgozó családtagom volt Skype-on beszéltünk.
    Ingyen, élőszóban és szinte minden nap.
    Egyébként a főnök hívásának nem felvétele súlyos vétség!
    Meg az ismerőst sem tudod miért hív úgy is felveszed, ha nem meg minek a mobil.
    Én esetenként el tudok tűnni a világ elöl. Ez nagy fór a stresszel szemben. Bár meg van a telefonnal rendelkezők lehetősége is, de nem élnek vele, ha mégis az mindig konfliktushoz vezet.
    Be látom fura amit írok, de azért mert nem ez a megszokott. De mindig a megszokott a jó?
  • opeca #29
    Neked még nem tűnt fel, hogy nem adatvédelemről van itt szó? - bár nálad okosabb emberek komoly kockázatot látnak benne, nem a kispista dataiban, hanem abban, hogy egy cégnél van fél milliárd ember adata...

    Te is biztos valami myvip, iwiw, facebook-huszár vagy, és annyira lényegtelennek tartod magadat, hogy már a realitásokkal sem vagy tisztában.
  • opeca #28
    Hát igen, pontosan erre számítottam bár az átlagéletkort én inkább olyan 14-20 ra becsültem.

    Óvoda az egész...