Gyurkity Péter

Színes e-olvasó a Barnes & Noble kínálatában

A neves kiadó új változattal frissíti saját olvasóinak családját, egy évvel az első példányok megjelenése után ugyanis most színes megoldással újítanak be - kedvező áron, a nagy sikerben bízva.

A hivatalos oldalon megjelent információk alapján jól látszik, hogy nem véletlenül jellemzik egyesek az új fejlesztést tábla PC-ként. Az e-olvasó ugyanis ezúttal nem a szemnek még kedvesebb e-ink, hanem LCD-kijelzőt kapott, ennek köszönhetően pedig gond nélkül megbirkózik a videókkal, animációkkal, illetve színes képekkel egyaránt. Lássuk, mit is kínál a kiadó készüléke az érdeklődők számára!


A Nook Color néven megjelenő olvasó 7 hüvelykes LCD-kijelzővel érkezik, amihez a Google Android mobil operációs rendszere társul. Az említett multimédiás funkciók mellett az elektronikus levelezés, valamint a népszerű közösségi platformok is elérhetők lesznek, mégpedig a beépített Wi-Fi kapcsolaton keresztül. A külső fejlesztőktől származó alkalmazások listáján szerepel a Pandora zenei streaming szolgáltatás, a Sudoko, valamint egyéb játékok. A Nook kids szolgáltatás révén a cég egyaránt megcélozza a szülőket és a gyerekeket is, akik kifejezetten a színes kijelzőre szánt tartalmakkal gazdagodhatnak, ezt két, a készülékkel együtt érkező ingyenes alkotással igyekeznek biztosítani.


A megoldást beszerzők több mint 100 népszerű napilapot és magazint érhetnek majd el, az új Nook 8 GB-os belső memóriája pedig a cég szerint több mint 6 ezer kiadványt tárolhat. A microSD-csatlakozó révén a tárolókapacitás egészen további 32 GB-tal bővíthető. Az illetékesek ehhez hozzáteszik, hogy az akkumulátor 8 órányi üzemidőt biztosít a készüléknek, feltéve, hogy a beépített Wi-Fi elérést letiltjuk, illetve nem vesszük igénybe. A teljes gyűjteményben mintegy 2 millió alkotás található, lesz tehát miből válogatniuk a vásárlóknak.

A Nook Color az eredeti változat 150 dolláros árával szemben 250 dollárért lesz elérhető a tengerentúlon, november 19-től.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VRSDM #7
    a notion ink Pixel-Qi kijelzője például már alakulgat...
  • xrm #6
    Pont a lényeg veszik oda ezzel... Akkor már ha lcd-n akarok olvasni veszek egy netbook-ot..
  • koryne #5
    "Az e-olvasó ugyanis ezúttal nem a szemnek még kedvesebb e-ink, hanem LCD-kijelzőt kapott"
    Eddig olvastam, tovább nem érdekel. Ennyi, kéremkapcsojjaki.
  • Papichulo #4
    Sudoku lesz az, nem "Sudoko".

    Plusz amikor mar MO-n is elerheto a 3.gen Kindle 30k huf korul, $250 az USA-ban eleg huzos.
  • valaé valaé ná #3
    Tudomásom szerint egy színes e-ink készülék van, Japánban árulják horror áron.
  • Szefmester #2
    Legközelebb azt írjátok majd meg légyszi amikor az e-ink alapú készülékből lesz színes... egy táblaPC-n olvasni nem egészen ugyanaz. Lehet, de nem ugyanúgy.
  • Tetsuo #1
    ez egy szar, millio ilyen van.