Kruza Richárd

DSLR gépvázak a filmkészítésben

A tükörreflexes gépvázak előretörése a filmszakmában nyilvánvaló. Míg a képminőség szinonimája továbbra is a celluloid, döntő szempontok állnak a DSLR gépek mellett.

"Ha minőség akkor celluloid" - nem valószínű, hogy a filmes-televíziós világban eltelne egyetlen nap anélkül, hogy valahol ez a mondat elhangozna. A DSLR fényképezőgépvázak mai full-HD videofelvételi tudása ugyan nem döntötte meg ezt az alapigazságot, némi változást és keveredést azonban már hozott a filmkészítésben - a digitális média kezd előretörni. Jól illusztrálja ezt a jelenséget Spike Lee amerikai filmrendező esete. Spike még 2006-ban forgatta az HBO-nak a "Levies Broke: A Requiem in Four Acts" című dokumentumfilm sorozatának első részét New Orleansban. Ekkor a forgatás feltételeként szigorúan megszabta, hogy kizárólag celluloidra készülhet a produkció, természetesen a képminőség érdekében. Spike az idén folytatta művét, de immár főleg HD digitális médiára, és a celluloid már csak másodlagos szerepet kapott.


"Az azonnali eredmény és a lényegesen alacsonyabb költségek kombinációja, valamint az a tény, hogy a digitális gépvázak ebből a szempontból hatalmas fejlődésen mentek keresztül az utóbbi időben, a mi esetünkben koporsószögeket jelentenek a celluloid számára." - mondta Cliff Charles, Spike egyik fotográfiáért felelős munkatársa. Még ha szokatlan is egy fényképezőgép használata a filmkészítésben és még a celluloid dominál, a Canon hivatalos közlései szerint az olyan gépvázak, mint az EOS 5D MKII vagy az EOS 7D - szenzoraik fejlődése miatt - egyre népszerűbbek ebben a szakmában.


Chuck Westfall, a Canon professzionális termékekért felelős tanácsadója szerint például az a tapasztalat, hogy kritikus helyzetekben, például olyan szűk helyeken, ahol minőségre van szükség, a DSLR a legjobb választás. A kis fizikai méret további előnyeire Shane Hurlbut filmrendező kijelentése világít rá, melyben sok utazással járó filmforgatásairól beszél, melyekhez 8-10 kamerát szokott használni: "Sokkal kisebb csomagot kell hordozni, tehát lényegesen alacsonyabbak a költségek. Filmes felszereléssel egy ilyen nyolc napos forgatás 1,3 millió dollárba került, azonban legutoljára 420 ezer dollárból kijöttünk, és öt hétig forgattunk. 10 gépváz egy bőröndbe is befér, melyet poggyászként fel lehet tenni egy repülőgépre.

További előny, hogy az ilyen gépekben található nagyméretű szenzorral akár ISO 1600-as érzékenységen, éjszaka is lehet felvételt készíteni, kiváló képminőség mellett - ez a film esetében körülbelül ISO 8000-nek felelne meg. Összességében véve elmondható, hogy a DSLR gépvázak HD video módban kiemelkedő képminőséget produkálnak, ráadásul a kis mélységélesség miatt filmszerű látványt képesek nyújtani.


Természetesen ennek a technikának megvannak a hátrányai is: az élességállítás általában nehézkesebb, korlátozott a felvételi idő, gyengébb a gépek ergonómiája (nem mozgóképek felvételére lettek kialakítva), valamint viszonylag gyengébb minőségű a hang. Ezért a filmrendezőknek ezeket a szempontokat is figyelembe kell venniük, mielőtt döntenek egyik vagy másik technika mellett. Egy azonban biztos: míg a Canon legolcsóbb profi kamkorderei, az XF305 és XF 300-as típusok is 8000 dollárba kerülnek, addig az EOS-1Ds Mark III 7000, az EOS Mark 5D II 2500, az EOS 7D pedig 1700 dollár. Ha egy-két jó minőségű, L-es optikát is hozzászámolunk a költségekhez, utóbbi két típus esetében lényegesen olcsóbb ez a megoldás, ami döntő szempont a filmkészítésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #19
    A bakeleit sem bakelitbol keszul, soha nem is keszult belole, magyarnyelven megis egyik elnevezese a hanglemeznek.

    A Barakat 70mm-es szalagra keszitettek, uberbrutal reszletesseg es kello dinamika.. nem tudom, hogy ma van-e olyan digit technologia ami ezt az amugy regi analog technikat felulmulja.
  • stain #18
    A panavision csak annyi, hogy van az objektívben egy hengeres tag, ami széltében összenyomja a képet, hogy beférjen a 1:2.35-ös kép az eredeti képkockába. Vetítéskor is ennek megfelelő spéci panavision objektívet kell használni. A 24x18-as filmkocka tuti tudja a 4k felbontást. Nem tudom amúgy, miért hívják celluloidnak, mert már rég más anyagból készül a hordozó. A sima 35mm-es filmet, amit viszont fényképezőben használnak, senki sem hívja celluloidnak.
  • Tetsuo #17
    A celluloidnal is van akar 4k feletti reszletesseg, pl a 70mm-es Panavision (jo regi) vagy melyik amit a Barakaban is hasznaltak.
  • stain #16
    Sok mindent nem lehet így megcsinálni, amit a 35mm-es rendszereknél meg lehet tenni. Pl. nem mennek rá a gépekre a mozifelvevős objektívek, amik manuális fókuszálásra lettek tervezve, az L-es obik meg akárhogy is, de autókókuszra. Teljesen más ergonómiai kialakítást igényel a kettő. Ráadásul állítólag a gyors vízszintes mozgásoknál is akadnak gondok, ami miatt egy csomó fajta filmre gyakorlatilag használhatatlanok még a DSLR-ek. Azért a celluloidot sem kell leírni, mert abból is van nagyon profi minőségű anyag, ami egy jó szkennerrel szkennelve simán a HD minőség fölött van (mert ugye az 5DMkII nem 21 mpixellel rögzít, csak HD-ben). Ráadásul eléggé szét is van tömörítve a videó, nem RAW-ban írja ki. A profi digitális mozikameráknál van a 2k meg a 4k szabvány, az 2000 ill. 4000 soros, tömörítetlen stb. De az már egy más árkategória. A hangot meg még egy koszos utcai riporthoz is külön veszik. No ez is kapásból egy probléma, mert a DSLR-ek nem rögzítenek időkódot, ami a szinkronizáláshoz kell, ehelyett kézzel kell csinálni, amitől viszont a vágók kapnak idegbajt.
  • Tetsuo #15
    Mindenki le van nyugozve ezektol a parameterektol, ilyen olcson.
    Az ergonomiaja filmezeshez viszont gatya, a felbontasa mozira pedig nem alkalmas.
    Ennyi.

    :) :P
  • Ender Wiggin #14
    Csupán 20 hollywoodi operatőr vett részt a Zacuto nagy kamera tesztjeiben, ahol a komoly kamerákhoz szokott profik le voltak nyűgözve az akár ISO 50-100 ezernél is zajmentes képekre, amit az 5D produkált direkt fényforrás nélkül is. A House-t nem véletlenül forgatták ezzel. Persze a 3D korszakban egyre ritkább lesz a mezei digitális felvétel...
  • Crane #13
    Az 5D II megfelelő szakmai hozzáértéssel, jó objektív készlettel, világítással, valamint megfelelő utómunkával teljesen professzionális eszköz a filmgyártásban.
    Ugyanakkor nem való mondjuk közvetítő kamerának, vagy nyaralósós videózásra. :)

    Amíg nem láttam mit tud, amíg nem próbáltuk ki, én is azt mondtam, hogy ez csak fényképezőgép, mi keresni valója van a kamerák között... és van keresni valója. Nagyon jó cucc.
  • narumon #12
    Kísérleti jelleggel, ennek ellenére nem mondod meg, hogy más technikával készült mint a többi rész.
    A rendező meg eléggé elégedett volt vele:

    "A rendező elmondta, hogy a kiváló képminőség és a kis mélységélesség miatt használták a Canon DSLR-jét. A gépvázra prémium (L széria) objektívek, valamint 24-70mm és 70-200mm zoomok kerültek. "
    "Greg továbbá úgy nyilatkozott, hogy igen megszerette az 5D-t és úgy véli ez a lesz a jövő…"

    A videoklipp készitők közül meg rengetegen vettek ilyen cuccot. Azt lent is írtam, hogy a Transformers3-at nyilván nem ezzel forgatják majd, de azért jó tudni, hogy most megkapod néhány százezer forintért azt a képminőséget amit eddig 2-4M alatt nem kaptál meg.
  • narumon #11
    Vannak hátrányai pont ezt írtam. Amire való, hogy a független filmesek, amatőr filmesek, dokumentumfilmesek töredék pénzből forgassanak jó minőségű anyagokat, amit eddig nem tudtak megtenni. Egyébként meg mindent árulnak hozzá.
    Ha meg azt nézed, hogy mondjuk egy 550d-t megkapsz 200e forint körül akkor meg nagyon állatnak kell lenni, hogy ennyiért egy sima consumer HD kamerát vegyen az ember. (jó persze egy csomóan nem értenek hozzá, de ők igy jártak)
  • Tetsuo #10
    Dr. House-t pusztan reklamcelbol esetleg kiserleti jelleggel rogzitettek vele..
    Igen alkalmas volt ra, de az operator biztos fellelegzett, mikor visszakapta az elozo kamerajat.

    Ok, olcso. Ez egy kompromisszum persze. Mint alabb is irtam es vegulis egyetert vele mindenki, hogy mire valo ill. mire nem..