MTI

Tizenöt százalékos növekedést tervez a Canon

Az informatikai irodai és a lakossági piacon egyformán jelen lévő Canon Hungária az első félévben 16 százalékkal, 17 millió euróra növelte bevételét az elmúlt év azonos időszakához képest, míg a teljes évben 15 százalékkal nagyobb, 40 millió eurós bevételt tervez - mondta Moravcsik László, a cég ügyvezető igazgatója.

A Canon Hungária az első félévben a magyar piacon a lakossági és az irodai szektorban egyformán 16 százalékkal növelte bevételtét. Hozzátette, a mennyiségeket nézve, sajnos, a gazdasági recesszió miatt nem tudtak bővülést elérni a magyar piacon. A bevétel növekedésének hátterében az áll, hogy megjelentek egy új területen, a professzionális nyomtatás piacán, illetve jelentősen növelték részesdésüket a tükörreflexes fényképezőgépek szegmensében.

Leányvállalati nyereség adatot az ügyvezető az anyacég előírásai miatt nem közölhet, ám azt elmondta, hogy világszinten a Canon konszolidált üzemi eredménye 208 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, s elérte a 2,3 milliárd dollárt. A magyar piacról elmondta, a Canon tokiói központjában itt továbbra sem várnak látványos növekedést az eladási volument illetően, inkább egy hosszú távú stagnálásra készülnek fel. Ugyanakkor a magyarországi leányvállalat, természetesen, a következő években is mindent megtesz a piaci részesedés és bevétel növelése érdekében - mondta Moravcsik László.

Az ügyvezető szerint az idén és jövőre az átlagosnál jobban bővülhet értékben például a színes multifunkcionális termékek eladása, illetve a nyomdai megoldásokból és a szervizből származó bevétel. További növekedést vár a tükörreflexes fényképezőgépek eladása terén is. A japán Canon Inc. az idén az első félévben világszerte 17 százalékkal, 20 milliárd dollárra növelte bevételét. Az irodai szegmensben a bevételek 20 százalékkal, az ipari területen 16 százalékkal, míg a lakossági piacon 14 százalékkal emelkedtek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!